Az idén is növekedést vár a Nokia

Hírösszefoglaló
2006. 02. 14. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ágazatvezető Nokia szerint az idén – csakúgy, mint tavaly – mintegy negyedével bővül a világ mobiltelefon-piaca. Korábban a Nokia ennél alacsonyabb piacbővülési előrejelzést adott. A tavalyi egész évről a Nokiánál úgy becsülik, hogy a világpiac 24 százalékkal, 795 millió készülékre nőtt, és ebből a cég részesedése 265 millió készülék volt – rekordmennyiség –, 28 százalékkal több a 2004-esnél.
A cég vezetője, Jorma Ollila a harmadik generációs mobiltelefonoknak szentelt világkongresszuson Barcelonában úgy nyilatkozott, hogy a Nokiánál az idén 40 millió UMTS-mobiltelefon eladását várják. A világ idei teljes UMTS-készülék-értékesítését százmillióra becsülik, így a Nokia a harmadik generációs mobiltelefonok eladásában várhatóan mintegy negyven- százalékos piaci részt biztosít magának. Ollila ezenkívül együttműködést jelentett be a rivális Sony Ericssonnal is a mobiltelevíziók területén. A két cég a jövőben egyezteti gyártási normáit – írta az MTI–Eco.
Nemrégiben közzétett adatai alapján a Nokia tavaly egész évben 3,616 milliárd eurós adózott eredményt ért el, 13 százalékkal többet a 2004-es 3,192 milliárdnál. Az üzemi eredmény 7 százalékkal, 4,639 milliárd euróra nőtt 4,326 milliárdról, ezen belül a mobiltelefon-gyártásban öt százalékkal, 3,598 milliárd euróra csökkent, a multimédia-termékeknél majdnem ötszörösére, 836 millió euróra nőtt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.