Január 31-én beszélgetünk. Az Európai Parlamentben a lisszaboni stratégiával – tehát azzal a programmal, amely Európát a világ legversenyképesebb régiójává kívánja faragni – foglalkozó parlamentközi konferenciát tartanak. A magyar Országgyűlésből az ide érkezettek között a hivatalosan kinyomtatott információ szerint egyetlen fideszes képviselő sincs. A Európai Parlament magyar képviselői közül pedig az egyetlen résztvevő szocialista. Miért nincs ott pártjának egyetlen képviselője sem?
– A kinyomtatott információ téves. Az ön által említett konferenciát valóban a nemzeti parlamentek tagjai részére szervezték, erre a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség frakciója Szabó István képviselő urat delegálta, aki részt is vett a rendezvényen.
– Egyébként nincs olyan érzése, hogy a másik oldal mindenütt jelen van, az állatkerttől a Nemzeti Kulturális Alapon át a rendőrségig?
– Ez nem így van. A davosi Világgazdasági Fórumra nem tudott elmenni a Gyurcsány-kormány egyetlen képviselője sem. Járóka Lívia képviselőtársunk viszont ott volt, és beválasztották a fiatal vezetők közé. Nyilván, ha ott volt, e konferencián nem tud részt venni.
– Nem épp a Járóka-eset is mutatja, hogy a jelenlét fontos?
– Igen, de nem hiszem, hogy a politika csak kirakat, ahol az embereket le kell fényképezni. Ott kell jelen lenni, ahol tényleges dolgunk van. A lényeg az, hogy a fontos dolgokon ott legyünk. A néppárti delegáció nevében azt tudom mondani, hogy kevés olyan küldöttség látható ebben az épületben, amelyik annyira szigorúan megszervezi a munkáját, mint mi. Minden héten leülünk megbeszélésre; minden bizottságban ott vagyunk; minden bizottság minden dossziéját elővesszük, és a fontos konferenciákra igyekszünk elmenni. Általában egy embert küldünk az egész csapat nevében, hogy minden helyre eljuthassunk.
– Orbán Viktor legutóbbi, brüsszeli látogatásakor örömmel nyilatkozta, hogy önnek kulcsfontosságú területen jelentéstevői munka jutott, mégpedig az unión belüli szabad munkavállalás első kétéves tapasztalatairól készülő parlamenti jelentés kapcsán. Hogy áll a feladattal és mi is az tulajdonképpen?
– Hétéves átmeneti időszakot állapítottak meg az unióban a munkaerő szabad áramlásának korlátozására. Ez 2+3+2 év formulával írható le. Az első két évre gyakorlatilag bármely ország úgy dönthetett, hogy korlátozásokat léptet életbe. Ennek leteltével, most májusban nyilatkozniuk kell, hogy ezt a korlátozást fenn kívánják-e tartani. Indokolniuk viszont nem kell. Ezzel további három évre hosszabbítják meg az első két évre fennálló korlátokat. Majd az ötödik év leteltével már csak komoly indoklással tarthatják fenn további két évre a szabad munkavállalást gátló intézkedéseket. Vagyis egy országnak nyilatkoznia kell, hogy ha feloldaná a korlátozásokat, akkor egyértelműen és bizonyíthatóan súlyos zavarok keletkeznének a saját munkaerőpiacán. Tehát így jön ki a hét év. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament is jelentést készít arról, hogy melyek az első két év tapasztalatai. A parlamenti előterjesztésért pedig én vagyok felelős. Az anyag már épp elkészült fordításra. Ami ezen a területen történik, az „egy kis európai abszurd”. Hogy májusban mely országok kívánják meghosszabbítani a munkaerő szabad áramlása akadályozását, még nem tudni. Ha a tényeket nézzük, semmilyen indoka nincs a korlátok fenntartásának.
– Mielőtt tovább mennénk, jelenleg ki nyithat Brüsszelben könnyebben cukrászdát? Medgyessy Péter vagy egy kongói üzletember?
– Mindegy. Akinek van hozzá elég pénze. De ha ugyanez a két ember el akarna jönni fizikai munkát végezni, akkor egy olyan kongói, aki néhány évet már lehúzott bármelyik európai országban, január 1-jétől a valóságban sokkal könnyebben helyezkedhet el, mint egy magyar. Amit egyébként képtelenségnek tartok. Néhány nappal a mi csatlakozási szerződésünk aláírása előtt az EU úgy döntött, hogy azok a harmadik országbeli polgárok, akik az unió valamelyik tagországában már öt éve letelepedtek, azaz huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkeznek, 2006. január 1-jétől az EU bármelyik országában korlátozás nélkül vállalhatnak munkát. Tehát az a török, aki már hat éve jogszerűen Németországban tartózkodik, minden akadály nélkül dolgozhat Magyarországon.
– És ha Belgiumba szeretne jönni egy mexikói és egy magyar esztergályos, akkor a magyar esztergályos élvez előnyt?
– Gyakorlatilag egyiknek sincs előnye a másikkal szemben. Bár a csatlakozási szerződés azt mondja, hogy alkalmazni kell az úgynevezett preferenciaelvet. Tehát harmadik országbeli munkavállalókkal szemben – ez a mexikói állampolgár esete – kedvezőbb elbírálást kell biztosítani az új tagállamokból munkavállalási céllal érkező polgárok számára. Munkavállalási engedélyt persze kérhet bárki bármely uniós országban. De ha versengenie kell egy uniós polgárnak és egy harmadik országból való polgárnak, akkor minden esetben az uniós polgárt kell előnyben részesíteni az állások betöltése során. Ennek az elvnek a gyakorlati alkalmazása sajnos jórészt nem történik meg. Egészen biztos, hogy a parlamenti jelentésnek az egyik következtetése az lesz, hogy hozzanak konkrét szabályokat és intézkedéseket a preferenciaelv megvalósulása érdekében.
– A jelentésnek mi a legfontosabb pontja? A korlátozások megszüntetése?
– Ezt nehéz így kimondani. Én nyilvánvalóan azt szeretném, ha a parlament ezt javasolná. De van egy szerződés, amely szerint a tagállamoknak mindössze jelezniük kell – minden indoklás nélkül – a bizottságnak azt a szándékukat, ha az első két év letelte után továbbra is fenn akarják tartani a korlátozásokat. Egy ilyen szerződést csak konszenzussal lehetne módosítani. A módosításnak persze semmilyen realitása nincs – sem az Európai Bizottságban, sem az Európai Parlamentben. Ám az mégis nagyon fontos, hogy megmutassuk Európának a helyzet abszurditását. Mert nem csak munkanélküliségi problémák vannak, hanem szerkezeti munkaerőhiány miatti gondok is. Elöregedő társadalomban élünk, ahol a legfontosabb követelmény az, hogy minél több munkahelyet hozzunk létre, eközben egymás lehetőségeinek a további szűkítésével foglalkozunk. A versenytársak pedig egyre hatékonyabbak, egyre veszélyesebbek lesznek ránk nézve az Egyesült Államoktól Kínáig. Belpolitikai feszültségek, érdekek miatt szembemegyünk a saját legerőteljesebb érdekeinkkel.
– A tízéves lisszaboni stratégia felén is túl vagyunk. Nem maradtunk már most le a világ valóban dinamikusan fejlődő térségeihez és országaihoz képest?
– Nem állunk jól, az kétségtelen. A szabad munkaerő áramlásnak az ügye is azt mutatja, hogy a kisszerű előítéletek, a belpolitikai érdekek túlsúlya a közös érdekek felismerése helyett túlságosan megbénítja Európa lehetőségeit, ez pedig nagy baj. Ugyanis valamennyien veszítünk rajta. Azok is veszítenek, akik az új országokkal szemben minden tény és tapasztalat ellenére mégis a korlátozások további fenntartása mellett törnek lándzsát. És teszik ezt nem is annyira gazdasági, hanem sokkal inkább pszichológiai, társadalom-lélektani, belpolitikai okok miatt. És mi is veszítünk, nem is annyira a lehetőségek korlátozása okán, hanem inkább azért, mert lélektani veszteséget jelent, és gátolja a teljesítményünket az, ha másodrendű szerepbe kényszerülünk az Európai Unión belül. Ez a helyzet az önbizalmunkra és a kezdeményezőképességünkre is visszahat.
– Mikor szavaznak a jelentéséről?
– Az áprilisi plenáris ülésen.
– Nyilván módosításokkal, ugye?
– Ez egy nagyon érzékeny téma. Néhány ország már egyértelműen eldöntötte, hogy fenntartja a korlátozást. Mint Németország és Ausztria. Ráadásul az unióban osztrák elnökség van, amelynek erős érdeke fűződik ahhoz, hogy a korlátozások általános feloldását sürgető jelentést lehetőleg ne fogadjanak el. A régi országok arra hivatkoznak amint leülök tárgyalni velük, hogy Spanyolország, Portugália és Görögország esetében is hasonló korlátozások voltak érvényben. Egyáltalán nem gazdasági okokra hivatkoznak. Nem vitatják az angol, svéd és ír tapasztalatot, tehát azt, hogy a munkaerőpiacuk megnyitásával ezek az országok rendkívül jól jártak. Javult a gazdasági teljesítmény, dinamizálódott több, munkaerőhiánnyal küszködő ágazat. A németek ezzel szemben arra hivatkoznak, hogy Kelet-Németországban, ahol kiugróan magas a munkanélküliség és jelentős gazdasági problémák vannak, egyszerűen nem tudják megmagyarázni annak az embernek, akinek éppen be kell zárnia a boltját, vagy éppen most bocsátották el, hogy miért vesznek fel valakit kevesebbért az ő helyére, és hogy miért jó az, hogy az idegen munkaerő szabadon áramolhat be Németországba. Hozzátenném: nem szabad lebecsülni ezeket a lélektani érveket. Emlékezzünk csak vissza: semmilyen ténybeli alapja nem volt annak, hogy 23 millió román beáramlásától kelljen rettegni Magyarországon. De mégis, amikor a szocialisták ezt a hazugságot elkezdték terjeszteni, az emberek félni kezdtek. Éppen ezért fontos, hogy az emberek valós képet kapjanak a folyamatokról, így például arról, hogy a legtöbb uniós országba a beérkező munkavállalók mintegy nyolcvan százaléka Lengyelországból jön.
– Mi ennek az oka? Lengyelország lélekszáma?
– A lengyelek sokan vannak, valóban nagy országról van szó. No meg két európai ország van, amely nem szenved az elöregedéstől. Lengyelország és Írország.
– Nem mellékesen épp a legerősebben katolikus országok.
– Pontosan. És hagyományosan családszeretők és tisztelők…
– Újabb érv a konzervativizmus mellett.
– Az én számomra igen. De nem mindenki számára.
– Válasza e beszélgetés jó befejezése lenne, de még azt is meg kell kérdezzem, hogy ez előtt készített-e már jelentést?
– Ez a harmadik jelentésem. További kettőt pedig most fogok elkezdeni. Az európai egészségügy jövőbeli finanszírozásáról készül egy tanulmány, majd később jelentés. A másik a dolgozók tájékoztatása, illetve a kötelező konzultáció a munkavállalói érdekképviseletekkel. Ez szorosan összefügg a társadalmi párbeszéddel kapcsolatos európai politika alakításával. Ami szintén nagyon érzékeny téma, hiszen jelentősen átalakultak az európai gazdaságok. Magyarországon például a cégek 98 százaléka tíz fő alatt foglalkoztat és a munkavállalók 78 százaléka mikro- és kisvállalatokban dolgozik.
– Egészen hasonló az olasz helyzethez…
– Igen. És ilyen esetekben a hagyományos korporatív modell, érdekképviseletekkel, munkáltatókkal és szakszervezetekkel: recseg-ropog, ugyanis nincsenek mögöttük az emberek.
– Visszatérve a munkaerőnek az unión belüli szabad áramlására, illetve munkavállalására, jók ezek az átmenetek?
– Ezeknek kétségkívül van értelme. Amikor egy éven át például megfigyelők voltunk és nem teljes jogú tagok, rengeteget jelentett. Hiszen miközben én most már a harmadik jelentésemet készíthetem, van jó néhány ország, amelynek képviselői eddig egyetlen jelentést sem készítettek. Ennek is betudható, hogy ezen egy év alatt erre jól felkészülhettem.
– Miről szólt az első két jelentés?
– Az első az újonnan csatlakozott országok társadalmi beilleszkedéséről. Ez nem volt egy nagyobb súlyú jelentés, de arra büszke vagyok, hogy bele tudtuk foglalni a közép- és kisvállalkozások támogatásának szükségességét, mert a szociális helyzet alapvetően a munka meglétével vagy hiányával függ össze. És ha Európának több millió munkahely létrehozására van szüksége, akkor nem lehet szociálpolitikáról sem úgy beszélni, hogy ne beszéljünk magáról a munkahely-politikáról. A másik egy olyan terület, ahol Európa legtöbb országa struccpolitikát folytat. Ez pedig a szubszidiaritás elve, aminek elvileg azt kellene jelentenie, hogy a feladatot megoldók minél közelebb kerüljenek a megoldandó feladatokhoz. A gyakorlatban azonban ez úgy néz ki, hogy a szociális teendőket leadják az önkormányzatoknak anélkül, hogy pénzt adnának hozzá. Ennek következtében az önkormányzatok drámai módon kezdenek eladósodni. Nem véletlen az, hogy a négy visegrádi ország együttes önkormányzati adóssága tízmilliárd euró, ami az uniós költségvetés tíz százaléka. Ha ráadásul e három év alatt megduplázódik, akkor ez a hegy maga alá temet bennünket. Ezért azt tanácsoltuk az Európai Bizottságnak, hogy érdemben foglalkozzon azzal, ami ezen a területen történik, és keressen megoldásokat. A másik jelentés az optikai sugárzásról szólt, ami égető kérdés. Kezdetben mindenki azt hitte, hogy ez egy teljesen technikai jellegű ügy lézerekről és a többi. De nem egészen így hozta a sors. Ha az ember az egészség- és munkavédelem területén dolgozik, akkor annak az a fő szabálya, hogy mindenfajta veszéllyel szemben a munkáltató felel. Ezért bizonyos szabályokat be kell tartani és a kockázatokat, károkat meg kell előzni. Csakhogy az utóbbi tíz évben kiderült: a természetes fény, a napsugárzás nagyon komoly betegségeket, elváltozásokat okoz, és ezt bevettük a jelentésbe, amelyre lobbik hada ugrott, merthogy a napsugarat azért mégsem lehet a vállalatok számlájára kiküszöbölni. Holott mi csupán azt akartuk, hogy a munkáltató figyelmeztesse az alkalmazottját: vegyen fel egy sapkát, ha nagyon süt a nap. Ám az ügy napos oldaláról hadd mondjam el, hogy nagy örömmel töltött el, amikor a Magyar Nemzet írta le először, az Európai Parlament nyolcvan együttdöntéses eljárásból – amelyből hetet kaptak az új országok – kettőt az igazán fontosakból a magyarok kaptak. Az imént említett optikai sugárzásról készített jelentés volt az egyik és a Galileo-program a másik.
– Mi az, ami magán a munkán és annak sikerén kívül örömmel tölti el?
– Az, hogy itt nem számít, ki volt államelnök, miniszter, államtitkár – akikkel Dunát lehetne rekeszteni. Az én bizottságomban van például nyolc volt miniszter, négy volt államtitkár és egy volt miniszterelnök. Senkit nem izgat. Egyetlen dolog számít. A teljesítmény. Újabb feladatokat csak azokra bíznak, akik összetett kérdéseket összetett módon és jól oldanak meg. Ha valaki elrontja, akkor sokáig küzdhet egy újabb munkáért.
– Nem kellene ezt elmesélnie otthon politikustársainak?
– Én azt szeretném, ha ez lenne a következő kormányban az alapvető mérce.
origo.hu
Csak a legokosabbak érnek el 7 pontot ebben a vegyes műveltségi kvízben
