Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetMagyar katonák mellett robbantottak Kabulban házi készítésű bomba robbant egy közös magyar–afgán járőrkonvoj közelében, egy afgán katona megsérült. A villanyoszlopra szerelt, távirányítású pokolgép az afgán hadsereg autója mellett lépett működésbe, a három magyar járműben nem esett kár – jelentette a radio.hu. (MN) Tiltakozó gazdák A szocialista politikusok lejáratókampányt folytatnak a gazdatársadalom ellen – állapította meg a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. A szervezet elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben a jelenlegi koalíció alatt évről évre csökkentek a mezőgazdaságra fordított nemzeti források, a kormányzat rekordösszegű agrárköltségvetésről beszél. A gazdák a 2004 óta járó nemzeti és uniós támogatások kifizetését is csak demonstrációkkal tudták kikényszeríteni. (D. Z.) Szaddám a bíróságon Megjelent a bíróságon Szaddám Huszein, noha korábban azzal fenyegetett, hogy bojkottálja a tárgyalásokat. Kisebb csetepaté tört azonban ki, amikor a vádlottak azzal álltak elő, hogy erőszakkal citálták őket az ítélőszékre. „Le Bushsal, éljen Irak!” – skandálták, mire a bíróság elnapolta a tárgyalást. Tizennyolc halottat követelt közben egy öngyilkos merénylet Bagdadban. A támadó a fizetésükért sorban álló kormányzati alkalmazottak között robbantott, több gyereket is halálba rántva magával. (MN)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!