Nagykövet úr, Chávez elnök néhány napja a ma kezdődő OPEC-csúcs előtt kijelentette, hogy a jövőben a kőolaj hordónkénti ára 50 dollár és a végtelen között mozog. Mit jelent ez a kissé dodonai jóslat?
– Éppen úgy, mint korábban és ma, a jövőben sem Venezuela vagy az olajexportálók határozzák meg alapvetően az olaj árát, hanem a piac. Természetesen a nemzetközi politikai helyzet is belejátszik az olaj árának alakulásába. Közismert, hogy az iraki háború milyen mértékben árfelhajtó. Az OPEC-konferencián nyilván arról lesz szó, hogy milyen mértékben igazítsák ki az olajárakat: optimális közepet biztosítva a termelők és fogyasztók érdekei között. Venezuela sem azt akarja, hogy a világ szegényei még jobban elszegényedjenek a magas olajárak miatt, de azt sem, hogy az olajexportáló országok érdekeivel ellentétesen igazítsák az árakat. Mondanom sem kell, hogy az OPEC e Caracasban, első ízben megrendezett konferenciáján a résztvevőknek nem lesz könnyű dolguk, mert minden igyekezetüket erősen befolyásolja az iraki háború és az Irán elleni támadás fenyegetése, ami szintén az olajárakat növeli. Például a háború elleni globális aggodalom mellett azzal is, hogy az Egyesült Államok növeli olajtartalékait.
– A szegényekről beszélt. Igaz az, hogy az Egyesült Államokban a venezuelai kézben lévő CITGO benzinkúthálózaton keresztül segítik az amerikai szegényeket olcsóbb olajjal?
– Igen, Venezuelának működik egy programja, amellyel az Egyesült Államokban a legszegényebbeket segítik. Sokan azt hiszik, hogy az Egyesült Államok a világ leghatalmasabb, legerősebb országa, ahol nincsenek szegények, holott ez egyáltalában nem igaz. E szegények és nincstelenek a birodalom elfeledettjei. Azt tudjuk, hogy az energia a társadalmi fejlődés egyik legfontosabb motorja, ami ezeknek az embereknek hiányzik – különösen a Katrina hurrikán után. Egyébként 1995-ös alkotmányunk kifejezetten a venezuelai állam egyik feladatává teszi a szegények helyzetének segítését az egész világon – anélkül természetesen, hogy beleavatkoznánk más ország belügyeibe, vagy azok szuverenitását megsértenénk. A CITGO képviselői az Egyesült Államokban például olcsó háztartási fűtőolajat szállítanak a szegényeknek, hogy ne fázzanak.
– Mivel a statisztikai adatok azt mutatják, hogy a szegénység az Egyesült Államokban nő, Venezuelában pedig csökken, a jelek szerint ez oly mértékben feldühíti mind az amerikai kormányt, mind pedig a neoliberális, a globalista vagy a neokonzervatív irányultságú médiát, hogy egyszerűen azt hazudják: az ön országában nő a szegények száma. Miért alázza meg magát az amerikai sajtó ilyen kézenfekvő hazugságokkal?
– Venezuela ellen nemzetközi ellehetetlenítő és diszkreditáló kampány folyik, amelyet elsősorban az Egyesült Államok indított. Azt soha ne feledje, hogy amikor „Egyesült Államokat” mondok, sohasem annak népére, hanem a washingtoni kormányra gondolok. E kampány most felerősödik, mert karácsony táján Venezuelában választások lesznek. A Fehér Ház pedig nem akarja, hogy nálunk olyan szuverén kormány alakuljon, amelyik ragaszkodik szuverenitásához, valamint ahhoz, hogy saját ügyeit saját maga döntse el. Országom elleni kampányuk nyilvánvalóan még erősödni is fog. Az amerikai kormánytól a hazudozás nem idegen: ezt tették az iraki háború előtt azon okok felsorolásakor, amelyek miatt háborút indítanak (például a nem létező tömegpusztító fegyverek iraki „jelenléte” miatt). A médiát pedig manipulálják, és az hamis információkat közöl.
– Elégedett volt a napokban az Európai Unió és a latin-amerikai országok között létrejött találkozó eredményével?
– Fontos, hogy a két kontinens között erősödjenek a kapcsolatok, már csak azért is, mert közös az eredetünk. Mind kultúránk, mind történelmünk miatt rokonok vagyunk. Másrészt e találkozó illeszkedik a venezuelai külpolitika egyik legfontosabb törekvéséhez, amelynek célja, hogy többpólusú világ jöjjön létre olyan helyett, amelyet egyetlen szuperhatalom ural. Azt szeretnénk, hogy ez a folyamat: a világ „multipolarizációja” békés úton menjen végbe, tehát nem úgy, mint a hidegháború idején. Mindennek figyelembevételével is nagyon fontos az EU és a Latin-Amerika közötti kapcsolatok erősítése. Ennek a folyamatnak a része természetesen az is, hogy az Egyesült Államok búcsút mondjon a Monroe-doktrínának, mert Latin-Amerika nem az „övé”. Mint ahogyan Irak sem. És egyetlen más ország sem.
– Változott az ön mögött lévő venezuelai lobogó?
– Korábban a ló jobbra nézett, miközben balra baktatott, rajta gyeplővel. Most a ló balra vágtat gyeplő nélkül. A csillagok pedig a szabad tartományokat jelentik: az utolsó, a nyolcadik csillag az utoljára szabaddá vált tartományt. Jelenlegi lobogónk nagyon büszke függetlenségünkre.
– Igaz egy amerikai lap azon állítása, hogy Venezuela azt szeretné, ha Bolívia OPEC-tag lenne?
– Venezuela azt szeretné, ha Bolívia az OPEC megfigyelő tagjává válna. Ez természetesen Evo Morales elnök óhajától is függ.
– Milyen energiapolitikát folytat most Bolívia?
– Kitűnő, nemzeti politikát, az energiaipar államosításával, vagyis hogy az ne az idegenek kezében legyen.
– Amikor Venezuelában államosították az olajipart, a neoliberális lapok tele voltak riogatásokkal, hogy menekülni fognak a befektetők. Ehelyett a külföldi olajóriások alig várják, hogy Orinoco tartományban kiaknázhassák az ottani készleteket. Nincs itt egy „kis” ellentmondás?
– A világon félreértelmezetten terjedt el az „olajmezők államosításának” híre. A Simón Bolívar által elért felszabadítás óta Venezuela föld alatti kincse az országé, vagyis a föld és annak méhe a köztársasághoz tartozik. Itt tehát a kiaknázóipar államosításáról van szó. Az államosításkor egy elöregedett berendezésekkel dolgozó ipar nemzeti kézbe vételére került sor, ugyanis a külföldi vállalatok nem fektettek be a korszerűsítésbe. Az államosítást követően a korábbi kormány sajnos beleesett egy „neoliberális hullámba”, és az állami olajvállalat hátat fordított a venezuelai népnek. Két nép alakult ki: a szegények és a PdSV, vagyis az elitista olajvállalat-birodalom emberei. Vagyis a mi kormányunknak az volt a feladata, hogy az olajvállalathoz befolyt jövedelem az embereket gazdagítsa. Legfőképpen az egészségügyet és az oktatást kívánjuk jobbá tenni. A neoliberálisok azt hiszik, hogy egy államosítással elveszítenek mindent. De ez nem így van. Le kell ülniük a kormánnyal tárgyalni, mégpedig úgy, hogy tiszteletben tartják az ország törvényeit. Ha egy vállalat be akar ruházni Venezuelában, akkor nyilvánvalóan a kormány által megszabott feltételek mellett teheti meg. Kormányunk tehát nem csapta rá a multinacionális cégekre az ajtót, hanem azt akarjuk, hogy tartsák tiszteletben Venezuela szuverenitását. Elképzelhetetlen, hogy a nép kárára írjunk alá velük szerződéseket, mert ez ellentétes az államról alkotott képpel. Minden esetben védeni kell a népet, és tenni értük. A népnek kell az ilyen szerződések nyertesének lenni – nem a kormánynak. Ha „neoliberális” típusú szerződéseket írunk alá, akkor Venezuela lakosságát „termelőerőként” kezelik, nem emberként, vagyis a venezuelaiakat rendelik alá a gazdaságnak, nem pedig a gazdaságot az embereknek. Egyszerűen őszintének kell lenni, mert a népünk ezt várja el a kormányától.
– Ön szerint Washington nem attól fél leginkább, hogy e filozófia sugárzik szét a latin-amerikai kontinensen?
– Vajon mi egy birodalom legnagyobb félelme? Hogy a birodalom fellázad. Hogy a népet oktatják. Megtanítják gondolkodni, és a gondolkodó ember alternatívákat keres. Ez nekik rémisztő kilátás. Tudja, mit mondott hősünk, Simón Bolívar? Hogy „a legfontosabb szükségletünk az erkölcs és a fény”. A fényt pedig az oktatás hozza. Ezt nem akarja az amerikai kormány, ezért diabolizálja Chávez elnököt.
– Chávez elnök most vasárnap azzal vádolta a La Paz-i amerikai nagykövetet, hogy katonai lázadást szít Evo Morales bolíviai elnök ellen. Van alapja a vádnak?
– Venezuelában már 2002-ben sor került államcsínyre, amelyben a caracasi amerikai követség részt vett. Dél- és Közép-Amerikában hosszú a listája az amerikaiak beavatkozásának. A bolíviai elnök is a nép jólétét akarja növelni, ami nem az a modell, amelyet az amerikaiak szeretnek. Az amerikai hazugságkampány pedig már elindult Bolívia ellen is. És náluk is megindult a médiaháború. Azt akarják, hogy Venezuela és Bolívia visszatérjen a liberális útra. Márpedig nem fog.
origo.hu
Orbán Viktor: „Ukrajnával rosszul járnánk, rossz üzlet!”
