Április elején az Európai Parlament Külügyi Bizottságában zárt ülést tartottak, amelyen a finn Olli Rehn bővítési biztost kérdezték. Ott ön annak a félelmének adott hangot, hogy a Románia csatlakozásával kapcsolatos május 16-i országjelentésből kimaradhat a kisebbségi kérdés. Nem gondolja – miközben dicséretes az előrelátása –, hogy az uniót ismerő képzeletbeli cinikus ezt már jóval előbb is megjósolta volna?
– A cinikusnak sajnos ebben „véletlenül” igaza lett volna. Jól emlékszem a meghallgatásra. Egy hétfői este volt, és Olli Rehn későbbi jelentésének valószínűleg a piszkozatával jött el. Elmondta azt, amit akart – de a kisebbségről nem beszélt. Azt viszont tudom, hogy 2005-ben, egy fél évvel korábbi jelentésben még szerepelt a magyar kisebbség. Olli Rehn akkor este tehát ezt az egész témát lesöpörte az asztalról. Azokra a kérdésekre pedig, amelyekre válaszolt, rosszul válaszolt. Például azt mondta, hogy az egyetem előtti („pre-university”) magyar nyelvű oktatással nincs probléma. Lehet, hogy számára nem „probléma”, de tudjuk, hogy Romániában a magyar anyanyelvű gyerekek több mint hatvan százaléka nem jár magyar nyelvű iskolába. Ez is jelzi Rehn érzéketlenségét a kisebbségi kérdések iránt.
– Ön az erdely.ma internetes portálnak a meghallgatás után kijelentette, hogy Rehnt azért nem érdekli az erdélyi magyarok sorsa, mert egy többségi nemzet tagjaként nem tudja beleélni magát a kisebbségek helyzetébe. Ugyanakkor Rehn Finnországból jön, amely minden jogot megad az Ahland-szigeteken élő svéd kisebbségnek, ami csak elképzelhető…
– Belső szuverenitása van az Ahland-szigeteknek. Hogy mindezek ellenére Rehn miért nem érzékeny, azt nem tudom. E kiábrándító ülés után beszéltem Gál Kingával és Tabajdi Csabával, akikkel elhatároztuk, hogy közösen lépünk. Én egy háromlépcsős akcióban gondolkodtam. Az első javaslatom az volt, hogy az RMDSZ vezetője, Markó Béla, vegye fel a kapcsolatot Rehnnel, a második, hogy induljon egy levélírási kampány, a harmadik pedig az, hogy mi magunk, képviselők is írjunk egy levelet Rehnnek. Az akció második pillére, a levélírási kampány egyébként jól sikerült, de kudarcot vallott. Ahogyan mondani szokták: az operáció sikerült, de a beteg meghalt. Rehn mintegy négyezer levelet kapott. Három-négy formalevelet szerkesztettünk, mégpedig vegyesen, angolul és magyarul. Voltak egyébként, akik nem a formalevelet küldték el a biztosnak. Azt is tudom, hogy akadtak néhányan, akik finnül írtak neki, ami nekem nagyon tetszett. Észt feleségem szerint kitűnő finnséggel fogalmaztak. Ez volt az első eset, hogy megmozdult az erdélyi magyar civil társadalom.
– Kapott bárki is visszaigazolást, netán választ Rehnéktől?
– Tudtommal senki.
– Akkor a következő ezzel kapcsolatos kérdésemet inkább nem teszem fel, mert az kifejezné a véleményemet is.
– Annyi biztos, hogy Rehn felfigyelt, mert a levelek elárasztották a postaládáját. Egyébként ő egyszer kijelentette, hogy csak az RMDSZ-t fogadja el az erdélyi magyar kisebbség szószólójaként. Ez pedig már nagyon közel áll egy számomra elfogadhatatlan antidemokratikus állásponthoz, amely azt mondja, mivel az RMDSZ benn van a kormányban, nagy probléma nincs. Azt is feltételezem persze, hogy az egészben szerepet játszott a sikeres román ellenlobbizás.
– Ha Rehnt behelyettesítettük volna egy angol vagy francia névvel, nem ugyanez lenne a történet?
– Mindenesetre nem lepne meg. Általában a többségi nemzetek, a nagy államok eléggé érzéketlenek az ilyen ügyekben. Azt tudjuk, hogy a franciák nem hisznek a kisebbség létezésében. Az angolok más taktikát alkalmaznak: ők elismerik a kisebbségek létezését, de a kérdés rendezve van. Walesben például teljes hivatalos kétnyelvűség van. Ám ha azt mondjuk a briteknek, hogy „hiszen maguknak van egy kiváló modelljük”, akkor azonnal azt felelik, hogy az nem „modell”, hanem egy egyedi, kifejezetten Walesre alkalmazott megoldás. Az angolokat ennyire érdekli az ügy. A németek pedig mással vannak elfoglalva. Például az oda bevándorolt törökökkel, akiknek a helyzete teljesen eltérő a Romániában élő magyarokétól. A magyarok ugyanis úgy lettek Trianon következtében román állampolgárok, hogy azt soha nem kérvényezték. Ez az ő beleegyezésük nélkül történt. Ők tehát az állampolgárságukat sohasem tartották legitimnek. Amivel mindaddig nincs semmi baj, ameddig nincs demokrácia. De ha az van, akkor egy demokráciának el kell nyernie valamennyi polgára szemében a legitimitását. Ami a magyarok esetében soha nem történt meg.
– A csatlakozás előtt különösen az SZDSZ hangoztatta teljes hangerővel, hogy az uniós csatlakozás majd „eltünteti” Trianon következményeit. Ekkor azonnal az akkor már régen uniós tag Görögországban élő macedónokra gondoltam, akiknek a kisebbségi létét Athén egyszerűen még csak el sem ismeri…
– Azért a görögországi török kisebbséghez sem szeretnék tartozni. Azt mondják róluk, hogy „szlavofón hellének” – valójában görögök, csak nem beszélnek görögül… Alapvetően az EU-ban léteznek egyedi megoldások, és ebből senki nem akar általánosítani. Vannak nagyon jó példák, mint a finn, a dél-tiroli, a belga és a többi.
– A rendkívül rokonszenves Hantz Péter, a kolozsvári Babes–Bolyai egyetem tanára többször járt Brüsszelben a magyar oktatásért vívott küzdelme folytán. Egyik alkalommal azt mondta a magyar újságíróknak, hogy a kitűzött időben még ne kezdjük el a sajtótájékoztatót, mert két olasz újságíró is ígérte, hogy megérkezik. Arra kértem, hogy talán kezdjük el mégis, mert az olaszok úgysem jönnek. Hantz Péter azonban várt majdnem fél órát. Mindhiába. Nem a naivitásunkat jellemzi ez az eset kisebbségi ügyben a sok-sok évtized után?
– Fütyülnek a kisebbségek kérdésére nagy általánosságban. Egészen addig, ameddig ebből nem válik valamilyen nagyon komoly… erőszakforrás.
– És akkor ez lenne a járható út? Mármint a baszk vagy az ír út?
– Vagy a macedón. Azért nem vagyok teljesen elkeseredve. Mintegy három hete jártam Kolozsvárott. Ott is sokan mondták, hogy azért Románia változik. A magyarkérdésnek az a kőkemény elutasítása, ami tíz éve jellemző volt, már puhul. Még Bukarestben is megértik, hogy a magyarkérdést rendezni kell, mégpedig úgy, ahogyan azt a magyarok szeretnék. Ez nem jelenti azt, hogy beleegyeznének egy önálló magyar állami egyetem felállításába. Ám az erdélyiek közül is sokan úgy érzik, hogy oda kell figyelni a magyar hangokra. Én úgy látom, hogy mintegy tízévnyi időtartam alatt a román politikai rendszerből ki lehet hozni azt, amit mi szeretnénk és amin keresztül a román állam megkapja az ott élő magyaroktól a legitimitását. Egyúttal azt is hiszem, hogy az autonómia igen kemény dió. A románok ezt zsigerileg képtelenek elfogadni. Ők egy teljesen homogenizált államképpel élnek. A román állampolgárok pedig azt mondják, hogy aki román állampolgár, az román. Hallom, hogy nagyon köszörüli a torkát, de nem akarok mellébeszélni. Nagyon remélem, hogy nem lesz végszükséglet. Ami alatt az erőszak bevetését értem. Azt hiszem, hogy Közép-Európában – Románia egyszerre Közép- és Dél-Európa – ezt az ügyet sikerül politikai szinten rendezni. Az unió ebbe nem nagyon fog beleszólni. Amit nagyon sajnálok, az az, hogy a magyar kormány folyamatosan az ellenkező irányba néz. Gyakorlatilag tagad. Azt mondja, hogy nincsenek magyarok a határon túl, de ha vannak is, nem számítanak. Vagy ha számítanak, akkor nem akar foglalkozni velük. Én lélektanilag nem értem, hogy a magyar baloldal miért van ezen az állásponton, de tudomásul veszem, hogy ez a helyzet.
– Nyilván olvasta a European Voice című hetilap eggyel korábbi számában, hogy magyar diplomaták félnek attól, vajon milyen hatást fejt ki a Vajdaságra Koszovó esetleges függetlenedése. Ez a beteges magatartás nem megy túl egy bizonyos határon?
– Ez már tényleg patologikus. Egyrészt ott van a véleményformáló értelmiség, másrészt a kormány és holdudvara, harmadrészt pedig a külügy. Ami a Határon Túli Magyarok Hivatalát illeti, az sokak szemében felesleges. Amúgy sem tudunk sokat arról, hogy miként néz ki majd a leendő magyar külpolitika.
– Mit jelent az alkalmatlannak mondott Göncz Kinga kinevezése külügyminiszternek?
– Azt, hogy a külügyeket a miniszterelnöki hivatalból irányítják majd. Ugyanakkor az is lehet, hogy néhány év múlva előáll majd a saját elképzeléseivel. Beletanul. Ilyenre is van példa.
– Európa számos kisebbségével összevetve a magyar kisebbségi érdekérvényesítés nem tűnik túl professzionálisnak. Felvenne egy olyan ápolónőt, aki csak érzelmi alapon dolgozik, de az injekció beadásánál a rossz helyre szúrja a tűt?
– Egy olyan fogorvost sem alkalmaznék, aki mindig a fájós melletti fogat húzza ki. Az is igaz, hogy hagyományosan képtelenek vagyunk tömören fogalmazni. Persze vannak, akik megtanultak „külföldiül” kommunikálni, vagyis lényegre törően, és nem akarják egy levélben megmagyarázni a magyar történelmet Szent Istvántól kezdve. Mert ez alapvető baj: így nem olvassák el.
– Bush azért elolvasta az iraki elnök nemrégiben hozzá írt 18 oldalas levelét, még ha az amerikai lapok gúnyolódtak is a hosszán…
– Jó. De azt tudjuk, hogy az uniót nem is igazán érdekli a magyar kisebbségi kérdés. Határokat nem lehet változtatni, kiigazítani: ez olyan darázsfészek, amelybe senki sem nyúlna. Vagyis azt mondják, a többségi nemzetállamnak kell ezt a problémát elrendeznie. Ugyanakkor nem akarnak beavatkozni egy másik állam belügyeibe. De ez az egész jogilag is zavaros Európában. Ha viszont a trendeket nézzük, látjuk, hogy Európában felértékelődik a nemzetállam. Azt is tudjuk, hogy felerősödőben van a gazdasági nacionalizmus a globalizációval szemben. És ez nem csak a gazdaság területére korlátozódik, lesznek kulturális és politikai következményei is. Nem tudni, vajon lesznek-e az ügyben szövetségeseink, hogy ugyanakkor a határon túli magyarok élhető életet éljenek.
– Az európai kisebbségi pártokra mindenütt jellemző, hogy folyamatosan foglalkoznak a nyelvi jogokkal, hiszen az identitás gyakorlatilag egyenlő az anyanyelvvel. Az MKP és az RMDSZ politikusai pedig csak a gazdaságról, a nyugdíjról, útépítésről és hasonlókról beszélnek, holott ezeknek semmi köze az azonosságtudathoz. Miért van ez így?
– Gondolom, hogy mivel mindkét párt már hosszabb ideje kormányon van, megpróbálják a kérdést távlatban kezelni, vagyis a kisebbség élete nemcsak a nyelvhasználatból áll, hanem az államiság minden egyes részéből. Tehát valamennyire igazuk van. A baj akkor van, ha olyan kisebbségi területre térnek, mint például egy iskola létesítése, amire a többségi nemzethez tartozók félelemmel reagálnak, vagyis féltik az állásukat.
– Készül valamilyen felmérés, hogy a határon túli magyarokat milyen élethelyzetekben diszkriminálják a magyar nyelv használata miatt?
– Nem tudok róla. De jó lenne feltárni ennek a kérdésnek a szociológiai, kulturális, antropológiai valóságát. Ez például igazán testre szabott feladata lehetne a Határon Túli Magyarok Hivatalának.
– Ameddig a birkáknak szárnya nő… Nem fél egyébként, hogy a Vajdaságban tovább romlik a helyzet?
– De. Mindig azt hajtogatom, hogy a mai helyzetnél csak a holnapi lesz roszszabb. Ugyanis Koszovó valószínű függetlenedése nyomán könnyen egy radikális szerb kormány kerülhet hatalomra, amelyik még kevésbé lesz demokratikus, mint a jelenlegi, és ez még nagyobb veszélyt rejteget a magyar kisebbség számára, amelyen megbosszulhatják Koszovó elszakadását.
– A határon túli magyarok óriási többsége nem ismeri saját jogait. Miért nem lehet jogaikat tartalmazó és megmagyarázó tájékoztatófüzetet kiadni számukra? Mint ahogyan a finnek is kiadtak a svéd kisebbségnek.
– Szerbia, Szlovákia és Románia nem Finnország. Mármint a demokrácia mértéke tekintetében. És vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy falra hányt borsó jogi dolgokkal foglalkozni. Kétségtelenül fel lehetne vetni Rehnnek ezt a hiányosságot – annál is inkább, mert e hiányossággal a bővítési biztos tisztában van.
origo.hu
Ukrán befolyás alatt állhat a Tisza Párt − itt vannak a bizonyítékok
