Három Szurdok a neve ennek a mamutlétesítménynek, amely átadta a múltnak az Amazonason terpeszkedő Itaipu-gát, valamint a Colorado folyót duzzasztó amerikai Hoover-gát rekordját. Ez utóbbi vitathatatlan hasznossága mellett arról is híres, hogy majdnem minden, magára valamit is adó katasztrófafilmben sikerül számítógépes animáció segítségével szétzúzni, és a környékre szabadítani a több köbkilométernyi vizet. A Három Szurdok valószínűleg soha nem lesz főszereplő egyetlen filmben sem, bár valóban lélegzetelállító emberi alkotás. Hossza 2309 méter, magassága 185 méter, felépítéséhez 16 millió köbméternyi betont használtak fel, amely 3,5 millióval több, mint amennyi a brazil–paraguayi határon található őserdei vízerőműhöz szükségeltetett. Ahogy az utóbbi időben megszokhattuk, itt is sikerült tartani az előzetes tervet, sőt alaposan túl is teljesítették azt. A tervek arról szóltak, hogy 2009-ig be kell indítani a turbinákat, ám mivel már most felépült a monumentális betonfal, ez legkésőbb 2008-ban megtörténik, így körülbelül egy évet nyertek a kínaiak. Bár sokan aggódtak a horribilis költségek miatt, a gátat 22,5 milliárd dollárból sikerült felhúzni, amely azért nem borítja fel a kínai költségvetést.
A Három Szurdok felépítése voltaképp szükségszerű volt, amiből sokat profitál az ország. A kínai civilizáció az évezredek alatt már hozzászokott a Jangce folyamatos áradásaihoz, ám az ezredelőre jutott el olyan technológiai szintre, hogy azt megzabolázza. Tizenötmillió, a folyóparton élő embernek fog ezentúl nyugalmat adni a gát, legalábbis a tervezők biztosak kifogástalan működésében. A felduzzasztott folyó alkotta új tó ezenkívül rendkívül látványos is lesz, ami kissé megvigasztalja talán azokat, akik a festői szépségű Kutang, Vuhszia és Csiling szurdokokban akartak gyönyörködni. Ott ezentúl a gát uralja a természetet, hasonlóan az asszuánihoz, amely energiát és biztonságot hozott Egyiptomnak, létrejött a Nasszer-tó, de egyúttal megszüntette a Nílus évezredek óta tartó, évente kétszeri áradását, elősegítve a környék elsivatagosodását. Járulékos nehézségként a tó miatt kellett néhány száz méterrel áthelyezni az Abu Szimbel-i ősi templomegyüttest, amelynek azóta is csodájára járnak a műszaki bravúrokért lelkesedők.
A tervek a Jangce megregulázására már nagyon régen megszülettek. 1918-ban a kínai demokratikus forradalom vezetője, Szun Jat-szen már fejébe vette a gát megépítését, amelynek megvalósulását a szakmai és politikai viták, valamint a zűrzavaros történelmi események akadályozták. Bár az építkezéssel kapcsolatos kutatási anyagok már 1954-ben a Kínai Kommunista Párt illetékesei előtt feküdtek, azokat végül 1992-ben fogadta el a kínai népi gyűlés (parlament). Több mint egymillió embert költöztettek ki házából ideiglenesen vagy véglegesen a gát miatt, akiknek a legnagyobb része ugyan hazatérhetett, ám sokan új helyen találták magukat, mivel lakhelyük egyszerűen megszűnt létezni.
Az Új Kína hírügynökség ezzel kapcsolatban megszólaltatott egy Zsao Bao-lian nevű nőt, aki a Jangce egyik szigetén, Zsongpaón élt narancstermesztőként. Ez a sziget azóta a gát alapját képezi, a hölgy pedig a Három Szurdokkal kapcsolatos ajándéktárgyakat árusítja a turistáknak. Zsao örül ugyan a gátnak, ám megjegyzi, szeretné, ha unokái tudnának róla, egyszer volt itt egy Zsongpao nevű sziget, amely a család otthona volt.
origo.hu
Most a magyar tudományos élet megújítása ellen indított támadást a Soros-hálózat
