Nyírtass hitközségét valaha két zsidó család alapította, aztán növekedett a számuk, ám a haszid irányzatot képviselő helyi ortodox zsidó felekezet tagjai közül sokan odavesztek Hitler koncentrációs táboraiban, a túlélők pedig 1949-ben, illetve 1956-ban, a kommunisták újabb hatalomátvétele után elhagyták az országot. Salamon Berkowitz Magyarországon élő amerikai állampolgárságú üzletember 2001-ben úgy gondolta, megszervezi a Nyírtassról elszármazott izraeliták első találkozóját. A világ csaknem harminc országából érkeztek meghívottak. Az első összejövetel legfontosabb célja volt megemlékezni a Lőwy nevű főrabbiról, akit a faluban temettek el a két háború között. Unokája, Lőwy pátriárka és főrabbi a kanadai Québec tartományba költözött az üldöztetés idején, s Montrealtól néhány kilométerre létrehozott egy szintén Tass nevű falut, ahol leginkább szatmári haszid zsidók telepedtek le. Az idős férfi köztiszteletben áll Amerikában és Kanadában egyaránt; a múlt hét végén elfogadta a meghívást a haszid zsidók immár hatodik nyírtassi négynapos találkozójára. Ezerfős kíséretével különgépek szállították Debrecenig, s szülőföldjén a Mechon Simon Szociális és Foglalkoztatási Alapítvány soros díszelnökévé választották.
A történet előzményeként az Ortodox Zsidó Világtanács és a Mechon Simon Szociális és Foglalkoztatási Alapítvány nevében közleményt adott ki Salamon Berkowitz magyar származású, tizennyolc esztendeje Magyarországon élő amerikai állampolgár, amelyben arról értesítette az érintetteket és a sajtó munkatársait, hogy Nyírtasson, a Mózes-hitű ortodoxok székhelyén rituális fürdőt avatnak a közösség Szatmárból elszármazott tagjai. A közlemény szerint a beruházás értéke meghaladja a harmincötmillió forintot, a vendéglátás költsége pedig több mint négyszázmillió forint. Berkowitz azt írta: a kanadai Québecben élő nyírtassi haszid közösség Magyarországra költözik, s újra otthont teremt magának azon a helyen, ahol a XVIII. században több Mózes-hitű letelepedett, létrehozva a szeretet és összefogás szigetét az akkor még parányi községben. Így fogalmaz: alapítványuk 2006. június 22–26. között megtartott rendezvényén részt vesz a Demecserben született, tiszteletre méltó kort megért vallási vezető, Lőwy pátriárka, nyírtassi főrabbi is, aki 1949-ben hagyta el Magyarországot, a kanadai Montreal mellett alapított falut, amelynek a Tass nevet adta, mert úgy érezte, ő nem csak haszid zsidó, hanem igaz magyar, akinek meg kell őriznie nemzeti öntudatát.
A pátriárka első útja Nyírtassra vezetett. Magával hozott több főrabbit a világ minden tájáról, de a legtöbben Kanadából érkeztek – mutatott rá közleményében Berkowitz. A főszervező leírja: Lőwy pátriárka ősei Nyírtasson éltek, s elődei közül az egyik főrabbit a nyírségi faluban helyezték örök nyugalomra. Hangsúlyozta: áprilisban elhalálozott alapítványuk díszelnöke, Moshe Teitelbaum pátriárka, és a köztiszteletben álló Lőwy patriárka lesz az utódja, a felkérést ugyanis a főrabbi elfogadta.
Meglehetősen kevés a felekezet múltjáról, jelenéről, közösségi életéről fellelhető dokumentumok száma. A haszid ortodox zsidók történetéről Németh Zoltán írt tanulmányt: eszerint körülbelül egymillió – főleg Magyarországról elszármazott – izraelita ember tekinti sajátjának az irányzatot, beszélt nyelvük nem a héber. A modern ortodox haszidizmus megalapítása Jiszráél Báál Sém Tov nevéhez fűződik. A XVIII. században élt lengyel csodarabbi az ezerhétszázas években mély szakadékot tapasztalt a tanult, gazdagabb zsidók és az egyszerű, szegénysorban élő tanulatlan izraeliták között, s ő gondolta először azt: az élet nem örökös ismeretszerzésből áll, hanem az örömmel végzett istenszolgálat a legfontosabb. A zene, a tánc, az éneklés és a közös ünnepségek meghatározók a haszid közösségekben, noha a legnagyobb súlyt az úgynevezett kávánára, azaz a parancsolatok teljesítésének lelki aspektusára helyezik. Vallási révületeikben Istennel való misztikus egyesülésre törekednek, ami a haszidizmus kialakulásának korában éles ellenreakciókat váltott ki a mitnágdimok, vagyis a haszidizmust ellenzők körében.
Mára a haszidizmus ortodox felekezetként küzd a zsidóságot veszélyeztető újítások ellen. Az irányzat tagjai betűhíven ragaszkodnak a vallás minden parancsolatához, fokozottan ügyelve a külsőségekre. Rendszerint elkülönülve élnek, s féltve őrzik identitásukat minden külső hatástól. Jellegzetes viseletükről ismerhetők fel, amellyel a hagyományhoz való szigorú ragaszkodásukat fejezik ki. Egy-egy haszid csoport vezetőjét cadiknak – „igaz embernek” – vagy rebbének hívják. A hívek különösen nagy tisztelettel és rajongással viseltetnek rebbéjük iránt, minden jelentős kérdésben kikérik a véleményét és áldását. Az Istenhez fűződő speciális kapcsolatban hisznek, azt vallják: minden zsidónak egyénileg kell Istenhez eljutnia. Rebbéjük tehát nem közvetítő Isten és köztük, csupán követendő példakép. A haszidok életében nagy súlyt kap a kabbala, a zsidó misztika tanulmányozása, s idejük jelentős részét az ima és a misztikus tanok elsajátítása teszi ki.
A nyírtassi haszid rendezvény idején nem sikerült a helyszínre bejutnunk első nekifutásra, mert egy őrző-védő cég munkatársai utunkat állták, így a lezárt utcák végén váltottunk néhány szót az ottani lakások tulajdonosaival. Papp László polgármesterrel csak telefonon beszélhettünk, egyéb elfoglaltságai miatt nem tartózkodott a hivatalban. Közölte, a faluban mindenki tud mindent a haszid zsidók nyírtassi zarándoklatának történetéről, majd ők elmondják, mi zajlik most, és mi történt 2001 nyarán. Csupán annyit mondott, hárommillió forinttal tartozik a közösség Nyírtass önkormányzatának. Titokzatosan hangzottak a szabolcsi község első emberének mondatai, amint az is, ahogy helyettese, Imre Gyula polgármester-helyettes Nyírtass jelenéről, sorsáról beszélt a zsidó rendezvény helyett. Úgy tűnt, tudatosan kerülte meg a haszid összejövetelre vonatkozó kérdéseket, és szabadkozva közölte: 2001-ben még nem ő volt az alpolgármester. Úgy fogalmazott, a vendéglátással kapcsolatban csak Papp László adhat tájékoztatást, ő csak annyit tud: az önkormányzatnak és a haszid közösség nyírtassi találkozójának 2002 óta semmi köze egymáshoz.
Szerettük volna megtudni, vajon történt-e előrelépés a hárommillió forintos tartozás kiegyenlítése ügyében, választ azonban nem kaptunk. Eredménytelenül zárult tehát a polgármester-helyettessel folytatott beszélgetés; ugyanakkor a faluban egy neve elhallgatását kérő fiatalember elárulta, nem csodálkozik azon, ha Papp László és Imre Gyula egymásnak passzolgatja a labdát. Nagyon komoly nézeteltérés alakult ki a polgármester és Salamon Berkowitz főszervező között 2001-ben – jegyezte meg. Máig sem érti, miért nem tett feljelentést a polgármester a kifizetetlen hárommillió forint miatt. A férfi szerint úgy kezdődött a 2001-es történet, hogy csaknem ezer haszid zsidó jelezte részvételi szándékát, s úgy tudja, Salamon Berkowitz és még néhány ember megkereste a polgármestert. Azt kérték Papp Lászlótól, bocsássa a vendégek rendelkezésére az óvodát, az iskolát, illetve még néhány intézményt, mert nem tudnak mindenkinek szállást biztosítani. Nem kívánják ingyen, kifizetik a bérleti díjat – nyugtatták meg a polgármestert. A megállapodás szerint hárommillió forint ütötte volna az önkormányzat markát az öt évvel ezelőtti találkozó után, ám a település hoppon maradt: egy forintot sem látott a hárommillióból. A fiatalember megjegyezte: a bérbe adott közintézményeket úgy hagyták ott az amerikai, kanadai, európai, izraeli zsidók, hogy „a kommunális hulladéktelep ezekhez képest steril szívsebészeti műtő”. A polgármester e rendezvényt követően döntött úgy: nincs tovább partnerség. Amennyiben 2002-ben újra eljönnek a faluból elszármazott haszidok, úgy rendezik a találkozót, ahogy tudják.
Az utcai beszélgetésbe bekapcsolódott egy másik férfi is, akit szintén bosszantott a vendégek különc viselkedése, miközben azt sem értette, mire készülnek a faluban, hiszen eladó lakások iránt érdeklődnek. Úgy fogalmazott: „a filmbéli bárányok hallgatnak, de a nyírtassiak nem”, mert már jól ismerik a haszid irányvonalhoz tartozó ortodox zsidókat. Évek óta a faluba járnak azzal a fontos céllal, hogy ápolják a helyi zsidó temetőt, illetve megemlékezzenek a csodálatos tudású Lőwy nevű főrabbiról, aki annak idején gyógyított, váteszi képességekkel rendelkezett, s amikor meghalt, Nyírtasson temették el.
Egy idős asszony óvatosságra intett bennünket. Elmondta, ez a népes, zsidó öltözetű férficsapat – miközben jámborságát hirdeti – szemérmetlenül zaklatja a faluban élő nőket. A haszidok ugyanis otthon hagyták asszonyaikat, s a falu legnagyobb megrökönyödésére a helybeli asszonyoknak tettek ajánlatokat.
– Isten az atyám, hogy nem vagyok antiszemita – méltatlankodott a zarándoklat második napján Nyírtass Bem utcájának egyik férfi lakója –, de amit ezek az emberek művelnek itt, az túltesz mindenen. Eljöttek Kanadából, az Egyesült Államokból és még vagy húsz országból. Kellemes társaságra számítottunk, erre mi történik? Vagy azonnal megfeledkeznek magukról, vagy ez a természetes viselkedés náluk. Ha hiszi, ha nem – erősítette meg a családapa az elmondottakat –, nyílt ajánlatokat tesznek asszonyainknak, lányainknak. És még ők csodálkoznak, amikor felháborodunk, s azt kérdezzük: hol van a tisztességtelenség határa? Nézze meg, őrző-védő csapattal vigyáztatják nyugalmukat bizonyára nem kevés pénzért a falu ellenében, miközben a mi nyugalomhoz való jogunkra nincsenek tekintettel. Ilyen körülmények között részünkről legfontosabb az éberség: szeretjük a vendégeket, de ami sok, az sok. Ez megy 2001 óta, s amennyiben nemtetszésünknek adunk hangot, azonnal az a válasz, hogy antiszemiták vagyunk, utáljuk a zsidókat. Nincs nekünk semmi bajunk a zsidókkal, csupán azt a viselkedési stílust utasítjuk el, amelyet ezek az emberek képviselnek Nyírtasson. Egyszer még elviseljük, ám minden itteni találkozásuk alkalmából elvetik a sulykot – mondta a férfi, hozzátéve: elvárják, hogy a vendégek legalább minimális alkalmazkodási készséget tanúsítsanak, ha már a helyiek teljes toleranciára nem számíthatnak.
– Főszervezőjükről, Salamon Berkowitzról sem hallottak túl sok jót – hangsúlyozta a Bem utcai lakos –, róla annyit tudnak a falusiak, hogy valami Traubisoda-üzem tulajdonosa a Balaton környékén, de úgy tekint a törvényre, mint a papír zsebkendőre, amelybe belefújjuk az orrunkat, aztán szemétkosárba dobjuk.
A középkorú férfi figyelmeztetett: vigyázzak vele, ravasz ember, bár barátságos amerikai magyarnak mutatja magát. „Az sem igaz, amit kérdez”, mondja, szélhámos, amit 2001-ben a falu előtt bebizonyított.
Látogatásunk előtt természetesen érdeklődtünk a rend fenntartásának körülményeiről: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság engedélyezte a négynapos találkozót. A szervezők nem kértek rendőri biztosítást, saját maguk oldották meg az ezer ember védelmét. A védelmi szolgálatok munkamódszereinek ismeretében talán nem csoda, ha az első félelmetes perceket nem a haszidok okozták a kívülállóknak, hanem a szervezők megbízásából jelen lévő őrző-védő alakulat tagjai. Tucatnyi fekete ruhás férfi állta útját annak, aki nem a megszokott zsidó öltözékben próbált bejutni azokba az utcákba, ahol felállították a vendéglátáshoz nélkülözhetetlen sátrakat.
A fekete ruhás emberek velem is közölték, hogy ez magánrendezvény, idegeneknek belépni tilos. Amennyiben mégis be szeretnék menni, mutassam meg a sajtóigazolványomat, s aztán meglátják, mit tehetnek értem. Megkértek, hogy amíg intézkednek, hagyjam el az utcát, menjek ahhoz az autóhoz, amelyikkel érkeztem. De lehetőleg ne tartózkodjam a vendégek közelében. Ekkor értettem meg, hogy itt a törvénynek nincs semmilyen jelentősége, oda jutottunk, hogy egy magánrendezvényhez vezető közúton – azaz közterületen – nem léteznek állampolgári jogok. Elmondtam a védelmi osztag egyik tagjának, hogy nem megyek vissza, sőt a sajtóigazolványomat sem mutatom meg, csak akkor, ha ő is bizonyítja, hogy állami megbízást teljesít. Óvatos szavakkal felvilágosítottam, személyi szabadságomban korlátoz, amikor kitilt a közterületről, s eközben a fényképezőgépem megrongálását helyezi kilátásba.
A Bem utca néhány mellettem álló lakója végighallgatta a diskurzust, s ők is megkérdezték: akkor most nekik is engedélyt kell kérniük, ha ki szeretnének lépni az utcára? Nekem azt ajánlotta a biztonsági ember, ha hajlandó leszek végre elhagyni az utcát, odahívja a találkozó főszervezőjét, Salamon Berkowitzot, s vele megbeszélhetem mindazt, amire egy újságolvasó kíváncsi lehet. Ekkor avatkozott közbe a szemtanúk közül egy középkorú férfi, aki megkért, menjek be a lakásába. Azt mondta, rossz volt hallgatni a vitát, látni az erőfitogtatást.
– Még tisztelettudóak voltak velünk 2001-ben, akkor ugyanis az önkormányzat segítségével rendezték meg a találkozójukat. Az első összejövetel óta tudtommal megvásároltak két telket, s ott állították fel sátraikat. Most körülbelül tizenöt nyírtassi családhoz kopogtattak be a rendezvény kezdetén, s azt kérték, hadd alhassanak ott nyírtassi tartózkodásuk ideje alatt. Ha jól tudom, tíz–tizenötezer forintot fizettek a szállásért, s a pénz nagy úr, sokan befogadták az ismeretleneket.
A rövid beszélgetés után a férfi felajánlotta, hogy elkísér oda, ahol megtalálom Berkowitzot. Elindultunk a főszervezőhöz, s miután megmutatta, ki az, gyorsan távozott. Odaléptem a rituális fürdő épülete előtt álló férfihoz, de Berkowitz nem szívesen válaszolt a kérdésekre. Azt ismételgette, ott van a sajtóközlemény, amely részletesen tartalmaz mindent, amiről beszélhetne. Végül az úgynevezett kulturális globalizáció veszélyéről szólt, amely ellen küzd a szatmári haszid közösség. Minden ember egyéniség, s a zsidók nem szeretnék, ha a népcsoportok kultúrái kihalnának a gyors technikai fejlődés miatt. Nem érti – mondta –, miért ellenzik a kormánypárti politikusok a kettős állampolgárságot, ő úgy véli, minden magyarnak járna a nemzeti hovatartozását hitelesítő dokumentum, és mélyen elítéli a kettős állampolgárság ellenzőit. Berkowitz amerikai, és azt állítja, tizennyolc év alatt nem kért magyar állampolgárságot. Anélkül is mindenki szereti őket a faluban, s nincs zsidózás, csak egyetértés van – hangoztatta. Emlékeztetett: 1949-ben és 1956-ban azért hagyták el az országot, mert a haszid közösség tagjai nem tudták elviselni a kommunista uralmat. Távol Magyarországtól mégis megtartották magyarságukat, példa erre az immár hagyományos nyírtassi találkozó, ahol több mint ezren vesznek részt minden esztendőben.
– A kivándoroltak többsége sokmilliós vagyonnal rendelkezik – mondta Salamon Berkowitz. Hatalmas cégek tulajdonosai, senkikből lettek valakik külföldön. Példaképként említette a Montrealban élő Lőwy pátriárkát, aki nem asszimilálódott, hanem magyar maradt. Hajlott kora ellenére eljött a négynapos találkozóra, s azért lett a hét végén a Mechon Simon Szociális és Foglalkoztatási Alapítvány soros díszelnöke, mert ötvenhét év után is igaz magyar és igaz szatmári haszid zsidó ember maradt. Berkowitz kijelentette: Lőwy személyiségének nagysága legendás emberségében, valamint jóságában rejlik, szentsége Istennel való állandó kapcsolatából és a Tóra iránti elkötelezettségéből fakad. Különböző életutat bejárt és eltérő vallású személyek ezrei keresik áldását, s kérik a segítségét egészségügyi, lelki, valamint anyagi ügyekben egyaránt. A főrabbi jól ismert és tisztelt felekezeti személyiség a világban, George Bush amerikai elnök, George Pataki, New York állam kormányzója, valamint a kanadai miniszterelnök szintén nagyra becsüli. Megjelent könyvei népszerűek, olvasottak, miközben a Tass név ugyancsak jól hangzik a világ minden országában, de különösen Kanadában és az Egyesült Államokban. A főszervező állítja, a tassi zsidó örökség virágzik és fejlődik nem csupán Québecben, hanem mindenhol, ahol haszid ember él.
A Salamon Berkowitzcsal folytatott beszélgetés után próbáltunk néhány haszidot is megszólaltatni, ez a terv azonban kudarcba fulladt. Kiderült, idősek és fiatalok egyaránt rosszul vagy egyáltalán nem beszélik a magyar nyelvet. Persze az is lehet, hogy beszélik, de nem akarnak megszólalni. Először, amikor anyanyelvünkön szólítottuk meg őket, nem értették. Mikor viszont angolul próbálkoztunk, magyarul válaszolták, hogy nincs miről beszélgetni, magánemberként jöttek Magyarországra. Egy középkorú haszid férfi viszont – akarva-akaratlanul? – leleplezte magát: velünk sem magyarul, sem angolul nem társalgott, de amint meglátott az utcán egy arra járó asszonyt, azonnal megkérdezte magyarul: „Találkozhatnánk-e este?”
origo.hu
Így nő a minimálbér összege januártól - videó
