Vegyes vágott

Az én köszöntőm
Ervinünk (aki nem tudná: Lázár) meghetvenült. De a szeme fiatal maradt. Fölhívtak volt engem a Novella Könyvkiadótól, hogy adnék egy dolgozatot a szívbéli barátok által meglepetésként összeállított antológiába. Elküldtem egy novellát. Senki nem írt vissza, hogy nem ez kell. Aztán a vers-próza-kép antológia megjelent. Mindenki egy Ervinről szóló dolgozattal szerepelt benne, csak én küldtem egy nőről szóló novellát.
Még egy ilyen lüke barátot! Ervino persze nem szólt semmit. Nem baj. Én akkor is pótolom most, amit ott elbaltáztam.
Úgy emlékszem, a régi ÉS-hez közeli kocsmákban mutattak be neki. Bennem még az Egy lapát szén Nellikének című könyve fülén lévő fénykép élt: szép, szíjas arca volt azon. Hogy lettél ilyen kövér, kérdeztem, amikor a Váci utcai kégli felé ballagtunk. Mai fejemmel pofán kellett volna vágni egy ilyen kötözködőt. Úgy visszakézből. Aztán meg testes lettem én is. Medve, mint ő. Csak ő egy szeretni való medve, még ha szíven is talál mindenkit. Mire felocsúdna az áldozat, már át is öleli. Mit mondjak: engem legalább ötszázszor „a legnagyobb magyar íróként” mutatott be, a magasságom értve alatta.
Először Pécelen látogattam meg őket, akkor még ott laktak Vathy Zsuzsival. Meg is hívtam őket azonnal hozzánk Rákoshegyre. Az első=utolsó feleségem kidobta mindkettejüket, merthogy a kábé egyéves kisfiam folyton sírt. Más örökre megsértődött volna, Ervin nem. Minden évben meg voltunk híva Pécelre, míg Pista bácsi, az édesapja élt. Egyszer még együtt is nyaraltunk Gergelyiugornyán, egy betonlábakon álló faházban a Tisza-parton. Amint megérkeztünk (a kocsi gumija benyelt egy méretes kampósszöget), nagy ünneplésbe csaptunk. A két gyerek is megtalálta a társát, mindenki. Na, most kéne hazamennünk, mert ilyen jó már nem lesz, mondta Ervin, az egymásra találás örömében töltött órák után. Igaza lett.
A Lázár nevűeknek mind Isten a segítőjük, merthogy azt jelenti a név. A Porban Lázár Györgyöt, Porlód legnagyobb polgármesterét róla mintáztam. Még hogy nekem törökös fejem és dülledt szemem van, dohogta Szigligeten, amikor megint együtt nyaralt a két család. Három napig csak sakkoztunk, meg elballagtunk a kocsmába. Hiába hívtak a családjaink a Balatonhoz. Van még idő bőven, mondogattuk. Utána két hétig esett az eső.
Most legyen elég ennyi. A legközelebbi évfordulóra majd alaposabban fölkészülök.
Én egy olyan országban élek
… ahol az egyik nemzeti szimbólum szobrát komolyan le akarják bontani bizonyos (merrefelé?) haladó erők. Hogy kétség ne essék, a turulmadárról (=kerecsensólyom) van szó, Budán. (A turul egy játék is volt Szegeden, de most azt hagyjuk.) Hogy mi lenne annak a sorsa, aki a fehér fejű amerikai sas tollait tépázná, nem kétséges. Vagy a tömeg verné agyhelyen, vagy a börtönben nyuvasztanák ki a rabok. Aki a mexikói zászlón a kígyót evő sast bántalmazná, alighanem kiherélnék. A fejével játszana az az eszement, aki sok országban a kétfejű sast, Frankhonban a gall kakast, Észtországban a füstifecskét, Új-Zélandon a kivi madarat, Dániában a hattyút, Litvániában a fehér gólyát, Norvégiában a vízi rigót, Dominikán a sziszerrou papagájt, Indiában a pávát, Srí Lankán a talagella tyúkot, Kínában, Japánban, Ugandában a darut, Nepálban a hosszú farkú fácánt mint nemzeti szimbólumot támadná. Ott persze nemhogy a (hátra) haladóknak, de egyáltalán, egyetlen elmeháborodottnak se jutna eszébe ilyesmi. És most csak a madarakat említettem.
Képlap
Megjött a Potala palotát ábrázoló képtelen képeslap, alul már szörnyűséges Mao-modern épületekkel Gyuritól. A lapon a „Kínai Népköztársaság” felirat szerepel; a palota neve szép megengedőn tibetiül is. Mintha nem ez lett volna Ázsia legfőbb kultúrahordozó nyelve évszázadokig. Aztán váratlanul hamar, de megjön Gyuri és Ferenc is. De megcsinálták a nagy zarándoklatot. Gyuri elmondja, hogy bűzben, térdig szemétben, műanyagban, kezükben imamalommal, arcukkal a fényben, szélben, de még élnek tibetiek. Ahogy a világ egyik leghosszabb viaduktján a Lhászába (=istenek földjére) vezető kínai vasúton beözönlő hódítókat látom, már nem olyan sokáig.
Mellétárcsázás
K. Andrist, a marketingest és gitárost hívom a kiadóból, de egy barátságtalan hangba ütközöm.
Ez nem könyvkiadó, ez nyomozóiroda. Mi elfogatóparancsokat adunk ki, nem könyveket.
Tréfának túl meredek.
Kossuth-díjas apa
Megszületett Józsinak, webmesteremnek a második fia is, a Kisjózsi. (Kb. két hónapja látta meg a szomorú magyar eget, a fényképről ítélve vidáman és bizakodón.) Az Arsenal–Barca meccsen (kocsmai plazmatévén néztük) átnyújtottam az atyának egy Miklós baráttól kapott Kossuth-díj-kitűzőt. Aki úgy megy le a lépcsőn a nagyobbik fiával, bizonyos Ferivel, hogy közben a tízes számrendszert tanítja, az megérdemli vigaszul az elbukott meccsért.
Pici foci (1.)
Most, hogy kezdődik a vb- (vakbél) őrület, mindenki tegye meg a szükséges előkészületeket. Ha nem tudsz odautazni, és nem akarod a kocsmában a száj-, hónalj-, hányás-, húgy- és fosszagú ellendrukkereket elviselni valami kivetítő kedvéért, a következőket kell tenned:
1. Bevezetni a tévénéző szobába a légkondit. (Ez választható.)
2. Venni egy új, nagyon nagy képernyős tévékészüléket. (Nem kell föltétlenül kétszáz rugótól másfél–két milláig kapható plazma bambásító ládát venned. A 74 centis átmérőjű képcsöveset ötven rongyért utánad vágják.)
3. Felújítani a hűtőt.
4. Elküldeni az asszonyt nyaralni.
5. A gyerekeket is.
6. Ne akarj minden meccset megnézni, de azért vegyél ki szabadságot.
7. Mivel Magyarország be se jutott, válassz ki valamilyen tuti befutó csapatot. (Hajrá, Brazília!)
Hogy mi a foci? Bénáknak el kell mondani: egy labda, huszonkét játékos, két partjelző (aszszisztens) és százezer, tévéközvetítés esetén több millió bíró.
Focirizsák
A labdaszedő
Egyszer, sok-sok évvel ezelőtt az angliai ötödosztályban esett meg, hogy egy labdaszedő állandóan hergelte az ellenfél egyik csatárát, ha az az oldalvonal közelébe ért. Végül a bíró odament, és leküldte a pályáról. Ez volt a világtörténelemben az egyetlen eset, hogy egy labdaszedő piros lapot kapott.

Csak a láncait veszíthette
1991-ben a pánamerikai kupa döntőjében Uruguay két legnagyobb csapata került szembe: a Penarol és a Nacional. Valdez, a Nacional csatára, aki ismert volt arról, hogy ékszereket viselt a pályán, a szögletzászlónál húzta az időt. Goncalves, az ellenfél védője letépte Valdez (később a Paris SG játékosa) aranyláncait, és a lábszárvédője mögé dugta. A stadionban nem látta senki, de a tévében igen. Az öltöző előtt a rendőrség várta Goncalvest, aki visszaadta az aranyat. A miértre csak annyit mondott:
Nem tudom.

Kisebbség
Az idén mind a hatvannégy meccset élőben közvetíti két (különben a Walt Disney társaság birtokában lévő) hálózat az Egyesült Államokban. Naná, hogy a hispánok miatt. És nem azért, mert az USA bejutott a világ legjobbjai közé. De már a bennszülött amcsiknál is divat a foci.

Behívni egy barátot
Több internetes portálon lehet már ökörködni, fogadásokat kötni, sőt kihívni egy barátot fogadásra stb. Inkább hívjunk be egy vagy több barátot.

Kérdés
Fogadjunk, hogy az idei vébén le fognak bukni egypáran a doppingtesztnél! (Már ha lesz ilyen.) És mi lenne, ha egyszer a nézők is bezabálnának a szteroidokból? Jobb bele sem gondolni.

Ajánlat
Mivel ez a vébé is a kis kezek – nagy mesterek, vagyis a kézi munka jegyében fog eltelni (lerántások, visszahúzások), mi lenne, ha az egyik csapat mondjuk testhez tapadó, de szellőzőkkel ellátott trikókban lépne fel. Már négy éve is javasoltam.

A vereségről, győzelemről
Az embert többször is legyőzhetik, de hiába, ha győzelemre született. Találkoztunk az ellenféllel: mi vagyunk azok. A szabadság biztosítéka a társadalmi erők kiegyenlítése egy konfliktusban, és nem valamely erő győzelme. A siker titka: bukástól bukásig menni anélkül, hogy kedvünket veszítenénk. Ahogyan gondolkozol a vereségben, az mutatja meg, meddig tart, amíg győzni fogsz. A győzelem nem szerencse dolga, a győzelem munka.
A kisúgó
Valaki leadta a szerkesztőségben a nevemre a harmadik számát ennek a lapnak. Tényleg ez a címe. Ez még az április végi szám, ezért az Üdvözlet a győzőnek című cikk mind a két nagy pártnak beolvas. Biztos, ami biztos. És közli javaslatait a – bármilyen – új kormánnyal. Lányi András a vezércikkben (Merre tart az Élőlánc Magyarországért) leszögezi: „Ha mi lennénk az ország, az persze más. Akkor ezt a kormányt mindenképpen elzavarnánk. A KISZ-titkárok vadkapitalizmusa nem világnézeti alapokon áll. Zsigerből… A környezet, amelyet védelmezünk: a hazánk. Kormányzását nem bízhatjuk az új oligarchiára, azokra, akik egyszerre tartják a kezükben a közhatalom, a nemzeti vagyon és a tömegbefolyásolás eszközeinek túlnyomó részét. El kell számoltatni, felelősségre kell vonni őket…”
A lap utolsó oldalán egyetlen fényképpel illusztrálva, minden kommentár nélkül Adynak A hőkölés népe című verse olvasható, amelyből – úgy látszik – egyre többet kell idéznem: „Hogy néhány maradt sereghajtó / Törötten, fogyva azt ne vallja: / Ezért a népért úgyis mindegy, / Ebsorsot akar, hát – akarja.”
Ezt a lapot elő fogom fizetni. Mi volna, ha öt-hat kis zöld pártocska helyett lenne egy nagyobb, igazán élő?
Csaba királyfi
és egy közepes költő
Csaba, székely cimborám tavaly novemberben letette az állampolgársági vizsgát (azért megnézném én, honjaim, mit tudtok ti a magyar alkotmányról, a nemzeti trikolór színeinek jelentéséről és egyebekről), de a mai napig román állampolgár. Itt él és dolgozik már legalább tíz éve. Jó, tudom én: a választás előtt nem lehet megadni ezeknek a románoknak az állampolgárságot, mert még a nemzeti pártokra szavaznának.
Bezzeg az oláhok nem szívbajosak. P. Simi hívta föl erre a román honlapra a figyelmet. A Noua Dreapta=Új Jobb és társlapjai, az Obraz Szerbiában és a Slovensko Pospolitost Szlovákiában nem a régi sovinizmus orgánumai, hanem az újfasizmuséi. Az oláh testvérek rendeztek egy szavazást a székelyek autonómiájáról. Mit gondoltok, mi lett a vége? 83 százalék nem szavazat. Hittétek volna?
Van egy ember, aki tudta ezt előre, bár négyévenként autonómiáról papol, mert kell a székely szavazat, hogy ő a románok jó kis szolgája legyen Bukarestben. Markó Béla állítmányi költőről, a román kormány tagjáról van szó. Amikor nem volt még az, Szigligeten úgy mutattam be Eszternek:
Egy közepesnél valamivel jobb erdélyi költő.
Kösz szépen, Feri, felelte akkor.
Mondanám neki, hogy nincs mit. De a saját lapunkból tudom, hogy előre eladta még meg nem jelent versei kiadási jogát. Mint a székelyeket. Igaz, domnule kormányfőhelyettes?