A sajátos hazai viszonyok közepette szinte természetes, hogy ezt a cikket akár több koalíciós politikus is olvashatja, mint ellenzéki. A nyaralásról van szó. Hiszen ha nem jött volna el már egy ideje a horvátországi vakációzás évadja, nyilván az ellenzéki vezetők valamelyike kellő élességgel reagál Gyurcsány Ferencnek a „kulákok” mai utódjainak, vagyis a léttel harcoló magyar gazdáknak címzett olyan vészjósló kirohanására (kevesebb nemzetiszín pántlikát, kevesebb gazdasági csalást, de némi szakértelmet követelt a gazdálkodóktól a miniszterelnök), amelyre a kommunista diktátor, Rákosi Mátyás uralkodása óta több mint fél évszázada nem volt példa. De mindegy: ilyen korban élünk.
Az a tény nyilván még pikánsabbá teszi Gyurcsány „elemi” felháborodását, hogy éppen ő beszélt üzleti tisztaságról. Gyurcsány, Magyarország első embere. Éppen úgy, mint Bokassa császár volt egykor a Közép-afrikai Köztársaság első embere, és ha az ottani sajtónak lettek volna itteni balliberális megfelelői, a szívélyes Giscard d’Estaing–Bokassa-viszonyból legott legitimálták volna a tébolyult uralkodó országmegsemmisítő programját, mint ahogyan a Blair–Gyurcsány-találkozókból is születnek nálunk legitimizáló következtetések.
Gyurcsány Ferencet – aki Bokassánál azért szalonképesebb – is fogadják külföldön, így Brüsszelben, hiszen Magyarország az unió tagja, és a magyar nép őt választotta az ország vezetőjének.
Gyurcsány – az egyre idegesebb miniszterelnök – a napokban a vele azonos mértékben mind feszültebbé váló pénzügyminiszterével ismét Brüsszelben járt, ahol az Európai Bizottság spanyol szocialista pénzügyi biztosával, Joaquín Almuniával találkozott. Hogy a találkozó létrejöttét az a szocialista Kovács László adóügyi biztos egyengette-e, aki oroszlánként védte nemrégiben az egyszerűsített vállalkozási adót, az evát, amelyet annak idején még vívmányként emlegetett a koalíció, ma pedig húsdarálóba tölti, nem tudni, csak sejteni lehet. Természetesen azt sem tudni, hogy pontosan miről is tárgyaltak, ami egyrészt mutatja az unió „demokratikus” jellegét, másrészt pedig azt, hogy Margot Wallström, a kommunikációért felelős svéd biztos mit ért el hivatalba lépésekor éjjel-nappal hangoztatott célkitűzésével, amely szerint az uniót a polgárai számára nyitottá, átláthatóvá, azaz transzparenssé teszi. Ehelyett ideje levonni a wallströmi teljesítmény gyorsmérlegét: az unió szinte áthatolhatatlanabb, mint valaha, és a kényesebb újságírói kérdésekre egyenes választ, de olykor bármilyen választ várni Brüsszeltől nagyjából olyan eredménnyel lehet, mint a földtől azt követelni, hogy felmelegedés helyett hűljön ki.
Gyurcsány és Almunia beszélgetésének pontos tartalmát csak tippelni lehet. Vajon mi lehetett Gyurcsány Ferenc számára legígéretesebb csapásirány a megmagyarázhatatlan elfogadtatására? Vagyis arra, hogy a szeptember 1-jén benyújtandó konvergenciaprogramját Brüsszel ne dobja vissza? Szinte bizonyos, hogy maga a számok és a gazdaság állapota, annak „fejlődési” iránya vagy pedig „reformcsomagja” nem. Azért nem, mert a budapesti kormányt egyszer már Brüsszel, illetve az Eurostat, az uniós statisztikai hivatal lefülelte, vagyis csaláson érte, amikor az autópálya-építést ki akarták venni az állami deficitkategóriából. (Hogy erre hány száz millió ment el, ismert külföldi cégeknek kifizetett tanácsadásokra gondolva, azon sztori mellett a magyar sajtó sajnos elment.) Almunia azt is pontosan tudta, hogy a magyar deficit több mint háromszor lépi túl a maastrichti kritériumot. De azt is, hogy a helyzet orvoslására kiötlött Gyurcsány-féle megszorító intézkedéseket tartalmazó csomag használhatatlan. Ugyanakkor Gyurcsányéknak az uniós pénzek létfontosságúak. Ha pénzről van szó, koalíciója mérhetetlen étvágyú. Márpedig az alapokat az unióból okosan pusztán úgy lehet kicsalni, ha Gyurcsánynak sikerül úgy beállítania a szeptember 1-jén Brüsszelnek benyújtandó konvergenciaprogramját, hogy annak uniós elutasítása hatalmas politikai kockázatot jelentene az EU-nak.
A Fidesznek érthetetlen inaktivitása miatt mind a nemzetközi sajtóban, mind pedig Brüsszelben sokan elhiszik: ha az elképesztően magas magyar államháztartási deficit ellenére a Gyurcsány-kormányt súlyosan megróják – főként az október eleji önkormányzati választások előtt –, vagy amit több alkalommal kilátásba helyeztek, a Magyarországnak járó kohéziós és strukturális alapokat megnyirbálják, az Magyarországon a „Brüsszel-ellenes”, „populista” ellenzéknek (értsd: Orbánéknak) jelentene „jackpotot”, vagyis akkora politikai tőkét, amelyet, hiszik, az unió érdekében nem engedhetnek meg maguknak.
Nem elképzelhetetlen, hogy a nemzetközi sajtó mellett a szocialista Kovács is gyakran tesz ilyen utalásokat kollégáinak, közöttük a szocialista retorikára érzékeny radarkészülékkel járó-kelő Almuniára. De az sem elképzelhetetlen, hogy a magyar diplomaták közül a pártosabbak is ezt a tételt erősítik, ahogyan a háttérben dolgozó lobbisták, elemzők és egyéb uniós megfigyelők egynémelyike. Az unió tehát attól tart, ha a Gyurcsány-kormánynak a konvergenciaprogramja bemutatása után túlságosan nagy pofont ad, azzal fokozza azt az erősödő unióellenes trendet, amely szerinte az új lengyel kormány megalakulásával erőre kapott a volt kommunista országokban.
A magyar ellenzéknek – akár hiszi, akár nem – itt is lehet tennivalója. Még emlékszünk arra, hogy a kampány idején az Európai Parlamentben nem az ellenzék, de a magyar szocialista képviselők „nemzetköziesítettek” azonnal egy belföldi ügyet, amikor úgy látták, erősíthetik az Orbán-kormányról nem egy helyen kialakult negatív képet: az Európai Parlament szocialista frakciójával ítéltették el Mikola Istvánnak a választási csatában a határokon túliak esetleges szavazatairól szóló egyik kijelentését. A fal akkor szép, ha minél több borsót hánynak rá alapon ezért az ellenzéknek ez a tanács adható: módszeresen, szisztematikusan, állhatatosan és nagy intenzitással értesse meg az unióval, mindeddig sokkal inkább a Gyurcsány-kormány tett populista kijelentéseket és játszotta ki Brüsszelt a magyar választók ellen, míg ő, az ellenzék, kifejezetten azt szeretné, ha a magyar gazdaság hosszú távú érdekében az unió a legszigorúbb intézkedéseket hozná azok ellen, akik osztogatása és mértéktelen lopása, valamint kiszolgáló klientúrájának ultragazdaggá tétele juttatta el a magyar gazdaságot a 2002-es állapotától idáig. A magyar ellenzék vezetőjének pedig az Európai Bizottság elnökével és az unió más, meghatározó politikusaival munkába lépésüket követő napokban találkoznia kellene, és elmondania: nemcsak az unió hosszú távú érdeke a szabályokat súlyosan megszegők példás megbüntetése, de az is, hogy a jövőben a magyar kormánynak átutalandó pénzeket még a szokásosnál is jóval nagyobb figyelemmel ellenőrizze. Mindebből természetesen nem lesz semmi. De legalább akkor, ha ez a feltételezett forgatókönyv bekövetkezik, senki nem hangoztathatja tudatlanságából fakadó ártatlanságát.
origo.hu
Szaftos ítéletet mondott Gyurcsányról az internet népe
