Josida Soin, a japán mintaforradalmár

Jamagucsi prefektúrában Koidzumi Dzsunicsiro japán miniszterelnök nemrégiben meglátogatta Josida Soin tanító és forradalmár emlékhelyeit. Elemzők rámutatnak, hogy innen származik Abe Sinzo kancelláriaminiszter, aki a szeptemberben leköszönő Koidzumi legvalószínűbb utódja. A kormányfő Jamagucsiban leszögezte, utódjának Josida Soin eszmeisége alapján kell vezetnie az országot.

Josida a japán forradalmár archetípusa, aki azonban radikalizmusának eszmei alapot is tudott teremteni. A csodagyerek már ötévesen katonai taktikával foglalkozott, nyolcévesen egyetemre ment, egy évre rá pedig már ő tanította ugyanott a hallgatókat a harc művészetére. Josida a Tokugava sógunátus utolsó éveiben élt, amikor a harcos kaszt vezette az országot, így nem is lehetett egy szamuráj-család sarjának más feladata, mint hogy önmagát a lehető legjobb katonává képezze.
A sógunátus az ország szigorú elzárását tartotta üdvözítőnek (a meggyengült császár hivatalosan ezért is „bízta meg” az ország irányításával) – megakadályozandó a nagy nyugati hatalmak beszivárgását. Ez ugyan ideig-óráig működött is, ám az évtizedek során Japán mellett elszáguldott a világ. Josida tizenöt évesen felhívta a figyelmet a külföldiek által jelentett fenyegetésre, 1848-ban, tizennyolc évesen pedig már biztos volt a küszöbön álló invázióban. Huszonegy éves korában a vékony testalkatú, halk szavú fiatalember Edóba, a jelenlegi Tokióba költözött.
Itt tanult épp, mikor megérkezett Matthew Perry, az amerikai haditengerészet kommodorja egy hajórajjal, amely a megjósolt invázió kezdetét jelentette. A sógunátus képtelen volt felvenni a harcot a japán kikötők megnyitását követelő modern hajórajjal, így meghajolt az amerikai kérése előtt. Az ifjú forradalmár meg akarta tanulni a külföldi harcmodort, így levelet küldött Perrynek, hogy vegye fel a hajójára. Perry visszautasította az ajánlatot, így a fiatal stratéga Edóban maradt, mégpedig börtönben, az ellenséggel való összejátszás gyanújával. A börtönből házi őrizet – és korabeli szabadegyetem – lett a Jamagucsi prefektúrában található Hagi városában, épp Japán történelmének egyik legveszélyesebb időszakában. A japán társadalom két részre szakadt. Az egyik oldalon a sógunátus, a harcos klánok támogatói voltak, a másikon a lojalisták álltak, akik a császár alattvalójának tartották a sógunt, akinek a feladata a külföldi invázió megakadályozása. Mivel nézetük szerint ezt a Tokugava klán képtelen volt teljesíteni, a Kiotóban székelő császárhoz húztak. Az edói sógunátus így a továbbra is meglehetősen erőtlen, ám támogatását lassan visszanyerő császártól függetlenül irányíthatta Japánt, s megkezdte a lázadás letörését az 1858-ban kinevezett Tokugava-régens, Naoszuke Ii vezetésével.
Josida Soin szerint az edói és a kiotói hatalmi központoknak Japán érdekében meg kellene egyezniük, és együtt kellene harcolniuk a betolakodók ellen. Ii régens azonban az iskola fenntartását felforgató tevékenységnek tekintette, ezért harcot indított Josida és tanítványai ellen. A harcművészet mestereként a még mindig csak 27 éves Josida Soin állt a felkelés élére, ám mivel nagyon kevés támogatást kaptak, végül kudarcot vallottak. A forradalmár ismét börtönbe került. Innen egy év múlva küldték át – mint az ország legveszedelmesebb bűnözőjét – Edóba. Kihallgatásán a fiatal mester nyíltan elmondta terveit, s közben folytatta a börtönből kisszámú támogatójának lelkesítését. A sógunátus számára életben tartani a végletekig radikális és megvesztegethetetlen Josidát nagy veszélyt jelentett volna, így Ii régens elrendelte a kivégzését.
Eszméjét azonban még halálával sem lehetett legyőzni. Iit 1860-ban meggyilkolták, utódjai pedig nem tudták feltartóztatni a sógunátus széthullását. Josida követőiből vezetők lettek, akik kiharcolták a császár visszatérését a hatalomba. A Mejdzsi-restauráció után ketten is miniszterelnökök lettek, s a sors fintora, hogy egyikük, Isszei Maebara épp a Mejdzsi-rezsim elleni lázadás során halt meg.