Egy szanatórium tündöklete

Nagy-Kálózy Eszter, Bán János, Dörner György, Gáspár Sándor, Kovács Lajos, Koltai Róbert – néhány név a Budakeszi srácok című film szereposztásából. A forradalom évfordulójára készült alkotás egy gyerek szemszögéből mutatja be a budakeszi tüdőszanatórium elszigetelt világát, amelybe felhallatszott a fővárosból a fegyverropogás. Bensőséges alkotás Erdőss Páltól Kovács István önéletírása alapján.

Pereg a film. A Budakeszi srácok egyik jelenetében Istvánka egy könyvet búj a tüdőszanatórium parkjában. Megkérdezik tőle, mit olvas. Istvánka azt feleli: egy könyvet Bem apóról.
Elfogult vagyok: Istvánka, Kovács István költő-történész neves polonistaként évtizedekkel később a bölcsészkaron lengyel filmtörténetből vizsgáztatott. Kedveltük. Beleéléssel és rajongó szeretettel beszélt a lengyel filmművészekről.
Ahogy az ember a huszonkettes busszal Budakeszire tart, a hegygerincen ma is láthatja a tüdőbetegek szanatóriumát, azt a különös, a főváros és a falu fölé emelkedő szigetet, ahol Kovács István önéletrajzi regénye, A gyermekkor tündöklete és az abból készült film játszódik. Egészen személyes és megkapó történet ez egy csonka családról (az író édesapja még a háborúban meghalt), egy – a halállal viaskodó, betegeket gyógyító – zárt közösségről, Budakeszi lakóiról és az általuk formált világra robbanó forradalomról.
Hibái ellenére – olykor suták a dialógusok, besülnek a poénok – a film képes arra, amire Kovács István a huszonhat éven át írt regényében törekedett: egy gyermek szemszögéből leírni az ötvenes évek szorongásait, beszélni az „odalent” kirobbanó forradalom friss levegőt hozó napjairól. A szeretetéhes, biztonságra vágyó, szomorkás és révedező kisfiú (a tizenkét éves Veégh Szabolcs) szemét a felkelők élére álló Márity László (Huszár Zsolt) nyitja fel; a tragikus sorsú fiatalember a budakeszi október ikonikus figurája lett. „Mert mindenkinek kell egy pártfogó”, kettejük barátsága és a barát elvesztése idézi elő azokat a változásokat a gyermek Istvánkában, amelyet ő felnőtté válásként határoz meg. Márity, a fiához hasonlóan szeretetre és biztonságra vágyó édesanya (Nagy-Kálózy Eszter), a meghitt családképet szétziláló, Márityval ellentétes jellemű pótapa (Bán János), a szanatórium – még ma is Budakeszin élő – igazgatója, Riskó Tibor (László Zsolt) és dolgozói, a civil életbe kényszerített apácák és szerzetesek, a szovjetek által ellőtt lábú portás (Gáspár Sándor), a hithű kommunista tanárokkal keveredő régi vágású pedagógusok egy olyan bensőséges szigetvilág lakói, amelyet a forradalom szele épp csak érint, ám abban az érintésben több feszültség van, mint a Corvin közi fegyverropogás nagytotáljában. Az idei ’56-os játék- és dokumentumfilmek ebben adhatják a legtöbbet: búvópatakként törhetnek a felszínre a vidéki mikrotörténetek, amelyekből kiderül, ki verte le a vörös csillagot a községházáról, ki vitte az első lobogót az utcákra, melyik lakásban hallgatták a pesti híreket és a Szabad Európát azok az emberek, akiknek eddig nem volt helyük a forradalom arcképcsarnokában. Kovács István gyermekkori története Erdőss Pál rendezésében emléket állít egy szanatórium és egy község hétköznapi hőseinek, akikről megfeledkezett a történelem.
(Budakeszi srácok, színes magyar film, 112 perc. Rendezte Erdőss Pál. Forgalmazza a Hungarotop.)