Az ENSZ Észak-Koreát érintő hét végi döntése előtt több alkalommal folyamodott már az alapokmányában lefektetett hetedik fejezethez, hogy szankciókkal büntesse az általa engedetlennek ítélt országokat. A Reuters hírügynökség összeállításában felsorolja a szankciókkal sújtott nemzeteket. Az Afganisztán elleni büntetőintézkedéseket már visszavonta az ENSZ, de a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után a minden al-Kaida-tag ellen bevezetett szankciók továbbra is érvényben vannak (ez egy egyedülálló nemzetközi szankció). 2005. április 18-án az ENSZ meghosszabbította a Kongói Demokratikus Köztársasággal szemben alkalmazott fegyverembargóját, illetve be- és kiutazási tilalmat léptetett életbe azok ellen, akik megszegték az embargót. Az Irak ellen hozott szankciók többségét mára feloldották, egyedül a közel-keleti ország fegyverkereskedelmében jelentkeznek bizonyos korlátozások. Elefántcsontpart ellen 2004 novemberében vezettek be szankciókat, miután a kormányzat fennhatósága alatt álló déli területek és a lázadó északiak közötti békeszünetet megszegték. Az afrikai ország gyémántexportját is érintik az ENSZ büntetőintézkedései. A világszervezet 2003-ban beutazási tilalmat rendelt el Libériában, hogy a korábbi elnök, a külföldre szökött Charles Taylor, illetve annak szövetségesei és hozzátartozói ne akadályozhassák az ország demokratikus átmenetét. Szomália ellen 1993 januárjában vezettek be fegyverembargót.

Fontos figyelmeztetést adott ki a NAV, lejár egy határidő!