„Feküdj hasra, te szemét forradalmár!”

Vékonydongájú, kissé kócos fiatalember állt előttem, kicsit riadt tekintettel. Ettől a fiútól féltek a rendőrök, ezért rugdosták össze többen? – kérdeztem magamtól. De mielőtt megszólaltam volna, arra kért, hogy nem szeretne felismerhető lenni az újságban sem a képen, sem a szövegben. Kis faluban élnek a szüleim – magyarázta –, és egyből a szájukra vennék az emberek, hogy lám-lám, elment a fiú a fővárosba az egyetemre tanulni, és máris a rendőrséggel akadt dolga.
– De nem csak emiatt – folytatta. – Ugyanis még a Gyorskocsi utca vendégszeretetét is élveztem október 23-án éjszaka, egészen másnap délelőtt tíz óráig. Meg aztán, ha kiderül, hogy ott voltam a politikai nagygyűlésen, akkor könnyen előfordulhat, hogy eltanácsolnak az egyetemről.
De mi történt P. R. egyetemistával azon a napon? Barátnőjével és egy fényképezőgéppel indult el, hogy megörökítse az ötvenedik évforduló békés megemlékezéseit. Ott voltak a Parlament előtti állami ünnepségen, megnéztek egy ötvenhatos filmet és az Astoriánál meghallgatták Orbán Viktor beszédét. Még nem fejeződött be a beszéd, amikor a barátnőjét telefonon hazarendelték Budára a szülei, mondván, a televízió a rendőrök gumibotos tömegoszlatásáról számolt be. Elbúcsúztak. P. R. is indult volna az egyetemi kollégiumba Kőbányára, de nem közlekedett az Astoriánál sem a metró, sem a 49-es villamos. Az utat a Deák tér felé rendőrkordon zárta el, amikor a Fidesz-nagygyűlésről hazaigyekvő tömeget hirtelen könnygázzal és gumilövedékkel kezdték lőni a rendőrök – emlékezett vissza a fiatalember.
– Óriási zűrzavar támadt. Mindenki rohant, amerre lehetett. Többen a Szabadság híd felé és az Erzsébet híd között a rakpartra igyekeztünk. Közben a rendőrök is elözönlötték a rakpartot. Minden menekülőutat kommandósok zártak le. Nem tudom, mintha a rendőrségi törvényben az állna, hogy „nem szabad a tömeget korlátozni a helyszín elhagyásában”. Legnagyobb megdöbbenésemre, ahol a tömeg állt, a rendőrök ledobtak három könnygázgránátot a partra. Tőlem körülbelül húsz méterre azt láttam, hogy a rohamrendőrök körbeálltak egy békésen nézelődő fiút és egy lányt, s ütlegelni, rúgni kezdték őket. Én a rakparton ülve meg készítettem néhány fotót a rendőrök brutalitásáról. Ez lehet, hogy hiba volt, mert egyszer csak hallom kiabálni a rendőröket: „Ott is egy köcsög!” – s rám mutattak. Megindultak felém, engem is négyen-öten körbeálltak. Nem futottam el, fel sem álltam, mert naivan azt hittem, nem bánthatnak, hiszen nem követtem el törvénybe ütköző dolgot. Nem így történt. A lépcsőn ülve kaptam az ütéseket, rúgásokat. Kaptam a bal fülemre egy ütést gumibottal, s hátulról egy rúgást a jobb halántékomra. Közben folyamatosan szidalmaztak, az egyikük rátaposott a nemrég vett kalapomra, „kalapos köcsögnek” titulálva a Duna felé rúgta azt. Végül az előttem álló hatalmas öklével mellkason ütött, majd a hajamba markolva hátrafeszítették a fejem, és „Na, feküdj hasra, te szemét, mocskos forradalmár!” – ordították, a kezemet egy műanyag szalaggal összekötötték. Öklendeznem kellett.
P. R. egyetemista hátizsákjának tartalmát kiszórták az utcakövezetre, a fényképezőgépből kivették a filmet, majd mindent visszagyömöszöltek. Eközben egy rendőrnő pikírt hangon ezt sziszegte: „Te szemétláda, miattad nem alszom 48 órája!” Több járókelővel együtt rabszállítóval vitték be a Gyorskocsi utcába. Ott ismerte meg H. Gábort, B. Zsuzsát és S. Viktort. Őket is összeverték, a két fiúnak hiányzott a cipője, a lánynak egyik fogából letört egy darab, mert a fejét beleverték a korlátba.
P. R.-t először barikádépítéssel vádolták, de nem tudták bizonyítani. Végül megmaradt a rendzavarás vádpont. Az egyetemista ugyan tiltakozott, mert semmit nem csinált, de a nyomozó tiszt erre csak ennyit válaszolt: „Rosszkor volt rossz helyen.” A vidékről feljött egyetemista nem vetette jegyzőkönyvbe, hogy bántalmazták, hiszen úgysem tudta volna bizonyítani és még rágalmazásért perbe fogták volna. Mint mondta: „Öszszeverten hullafáradt voltam. A több- órás agresszív kihallgatás után a halálos ítéletemet is aláírtam volna, csak hagyjanak már békén.”