Valóban egyenlő mérce kellene

Olvasónktól
2007. 01. 05. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tőkéczki László válaszához (Történelmi bűnök egyenlő mércével, Magyar Nemzet, január 3.) küldök egy adalékot. Kétezer fős faluban lakom, Pándon. Nemrégiben beszélgettem nyolcvanéves kovácsunkkal, akit kuláknak nyilvánítottak az ötvenes években – szinte mindenét elvettek, a mesterlevelét is, megverték ok nélkül stb. Ő mesélte, hogy a pándi kommunisták a volt nyilasok közül kerültek ki. Megmutatta a házat is, amely nyilas ház volt, és ’45 után egyszerűen csak kicserélték a zászlót. Valószínűleg így tettek sok helyen az országban. Rettenetes dolog az, amit a zsidók ellen elkövettek, és jóérzésű ember csak elítélheti. Hatvan év távlatából azonban könnyű ítélkezni azok felett, akik nem fordultak szembe vele a mai elvárásaink szerint. Láttam az m2-n egy műsort Pius pápáról. Ebben a katolikus egyház felelősségét taglalták. Érdekes volt hallani azt, ami Hollandiában történt. Megígértették a holland papokkal, hogy ha nem tiltakoznak a szószékről Hitler ellen, akkor az átkeresztelkedett zsidókat nem viszik el. A tiltakozás mégis elhangzott, a zsidókat el is vitték. Mi lett volna a jó megoldás?
Szívesen olvasnék már végre a magyar népirtásokról is. Szolyván és sok más helyen folyt népünk ellen genocídium. Szemérmesen hallgatunk. Miért?
Ágostonné Szőcs Anna
Pánd

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.