Optimizmusának adott hangot tegnap a legtöbb palesztin sajtóorgánum, miután csütörtök este aláírta a palesztin egységkormány felállításáról szóló mekkai megállapodást a kormányzó Hamász és a rivális Fatah mozgalom. „Ami Mekkában történt, az a valóság, nem csupán álom. A dolgok úgy alakultak, ahogy szerettük volna, s nincs többé helye a nézeteltérésnek” – fogalmazott az al-Hajat al-Dzsadida. Az al-Ajjam azonban felhívta a figyelmet arra, amíg a megállapodás bizakodásra ad okot, nem szabad elfelejteni, hogy „nem ez volt az első találkozó a Fatah és a Hamász vezetői között”. Az al-Kudsz vezércikkében írtak szerint „a Hamász és a Fatah felelőssége, hogy tiszteletben tartsák a mekkai egyezményt, és végrehajtsák annak pontjait”. Az izraeli Háárec úgy véli, „az új palesztin egységkormány problémát jelent Izraelnek, hiszen egy vezető Hamász-politikus, Iszmáil Haníje áll az élén. Ráadásul nem fogják elismerni Izraelt, és nem is igyekeznek majd megfelelni a kvartett (az Egyesült Államok, az EU, az ENSZ és Oroszország) feltételeinek.” Az izraeli kormány szóvivője hangsúlyozta, a bojkott csak a kritériumok teljesítése esetén ér véget, s Izrael elvárja az új palesztin kormánytól, hogy tartsa tiszteletben a zsidó állammal kötött megállapodásokat.
Az EU pozitívan, de óvatos módon viszonyul a megállapodáshoz – közölte Javier Solana kül- és biztonságpolitikai főmegbízott szóvivője. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője pedig úgy fogalmazott: Washington kitart az egymás mellett békében élő két állam elve mellett.

Szijjártó Péter: Magyarország nem akar az ukrán maffia átjáróházává válni