A Székelyföld északkeleti részének legfontosabb települése, a 42 ezres lélekszámú, 86 százalékban magyarok lakta Csíkszereda csak a XIX. század végétől Csík – ma Hargita – megye központja, 1878-ig hivatalosan is a vele szomszédos Csíksomlyó volt a csíki, gyergyói, kászoni székelyek hivatalos székhelye. A középkori alapítású somlyói Szent Ferenc-rendi kolostor, a kegytemplom, a szerzetesi iskola és az 1676-tól a barátok működtette nyomda volt Erdély egyik legfontosabb szellemi, művelődési központja, a katolikus székelyek Rómája. A település ma Csíksomlyó keleti városrésze, egyetlen hosszú utca, amely a Kis-Somlyó-hegy lábánál fekvő kegytemplomhoz és a ferencesek épületeihez vezet.
A Mária-kegyhely múltja a középkorban gyökerezik. Legkorábbi írott emléke az az 1444. február 2-án kelt pásztorlevél, amelyben IV. Jenő pápa teljes búcsút engedélyezett mindazoknak, akik a franciskánus fráterek csíksomlyói Szűz Mária-templomának építésében segédkeznek. Történelmi hagyomány szerint Hunyadi János a két évvel korábban Marosszentimrénél a török feletti győzelmének zsákmányából adományozott tetemes összeget a kolduló rendnek, s 1442-ben ebből kezdték meg az építkezést. A gyulafehérvári (erdélyi) püspökségtől igen távol eső Csíkszék az Árpádok idején a IV. Béla király által (még Erdély hercegeként) 1231-ben alapított moldvai püspökséghez tartozott, amelynek székhelyén, Milkóban magyar domonkos és ferences misszió is működött. Feltételezik, hogy amikor a török–tatár hordák 1520-ban felperzselték Moldvát, Bákó felől menekítették Somlyóra a franciskánusok a Szűz Mária-szobrot, mely azóta a csíki zarándoklatok valóságos célpontja.
A hársfából faragott, festett, 227 centiméter magas oltárszobor gótikus műalkotás. A kis Jézust karján tartó Mária válláról aranyozott, dúsan redőzött palást omlik alá, a fejét hármas korona ékesíti, jobb kezében uralkodói jogart tart. A gyermek jobb kezét áldásra emeli, a fején szintén koronát visel. A Mennyek királynője lábánál a sarló alakú hold látható. A szakrális néprajz nagy tudósát, Bálint Sándort idézve: „a Sarlós Boldogasszony ünnepéhez, illetőleg alakjához kapcsolódó mondát nyilván egy Napba öltözött asszony ábrázolás holdsarlója ihlette.” Madonna alakját aranyozott napsugarak övezik, feje fölött glória gyanánt csillagok ragyognak.
A jámbor hagyomány számtalan csodatételt tulajdonít a csíksomlyói kegyszobornak: 1567. pünkösd szombatján Szűz Mária adott erőt a hitüket védelmező székelyeknek a protestáns János Zsigmond és török segédcsapatai elleni nagyerdei küzdelemben; az 1661-ben, majd 1690-ben és ’94-ben Csíkba betört tatárok felgyújtották a templomot, ám a szobor – amint más alkalmakkor is – sértetlen maradt. Se szeri, se száma a kisebb-nagyobb egyéni és családi csodatételeknek és beteljesült kívánságoknak, amelyekért a nép a Szentséges Szűz közbenjárásának hálás. Ha Csíkországot vész fenyegette, Mária tekintete elborult, szeméből könny hullott – mesélik az öregek. Amikor ellenség emelt kezet a szoborra, mint a fáma szerint 1690-ben két tatár, akik garázdálkodtak a templomban, a harci szekercét, lándzsát tartó karjaik tüstént elszáradtak. 1799-ben az erdélyi püspökség bizottsága megvizsgálta az eseteket, s a kegyszobrot hivatalosan „csodákkal ékesnek” találta. 1916 augusztusában az Erdélybe betört román csapatok elől a Mária-szobrot előbb Székelyudvarhelyre, majd onnan a kolozsvári Havas Boldogaszszony-templomba menekítették. 1920 pünkösdjén, kevéssel a trianoni döntés előtt hozták vissza jelenlegi helyére, a csíksomlyói kegytemplom szentélyébe. A kéttornyú, barokk stílusú ferences templom 1802-ben épült a korábbi kápolna helyén. 1844-ben készült a szentély kegyoltára a csodatévő Mária számára. A szobrot meredek lépcsőn lehet megközelíteni és körbejárni, közvetlen áldást kérve tőle a hozzá érintett tárgyak, lombos nyírfagalylyak által. Pünkösd és az évi nagy Mária-ünnepek idején a zarándokok hosszú sorban járulnak a Szentanyához, a közbenjárásáért imádkozva ügyes-bajos dolgaikban.
Csíksomlyó igazi ünnepe esztendőről esztendőre a pünkösd. Eleinte csak a csíki, gyergyói, felső-háromszéki és udvarhelyi katolikus székelyek tisztelegtek a Boldogasszony előtt, később egyre több erdélyi plébánia küldöttsége zarándokolt el Somlyóra. Különös színt és szakrális tartalmat kölcsönöz a búcsújárásnak a gyimesi csángók régi hagyományokat idéző búcsújárása. Papjaik vezetésével, templomi keresztek és zászlók alatt negyven–hatvan kilométeres utakat menetelnek gyalogszerrel, ütemes csengettyűszóval, kórusban imádkozva és szent énekeket énekelve. A keresztaljak a Kis- és Nagy-Somlyó-hegy közötti tágas oldalban telepednek le, hosszú évtizedek alatt kialakult és megszokott rend szerint, egyházmegyénként, esperességenként, plébániákként csoportosulva, szinte beláthatatlan nagyságú területen. Szőts István 1942-ben készült Emberek a havason című filmjének fekete- fehér képein még szinte néprajzi kuriózumnak tűnik a búcsúsok vonulása ahhoz a színpompás tömegmozgalomhoz képest, amivé a pünkösdi zarándoklat az elmúlt évek során növekedett.
1948 után a román hatóságok akadályozták a gyülekezést, zaklatták a búcsúba igyekvőket. Egy ideig lőtérként használták a tisztást. A Ceausescu-korszak végéig nehézkes volt az országon belüli közlekedés, a külföldről érkezők nem voltak szívesen látott vendégek. 1990 után robbanásszerűen megnőtt a somlyói búcsún részt vevők száma, amely az ezredforduló körüli években elérte a félmilliót. A pünkösdvasárnapi szentmisét a természetes amfiteátrumban végighallgató több százezernyi ember látványa kétségkívül lenyűgöző, s a maga nemében semmihez sem hasonlítható a mai Európában. A Kárpát-medencei magyarok számára pedig – akik nyolc közép-európai országban élnek kisebb-nagyobb közösségekben – évről évre alkalmat kínál a pünkösdi búcsújárás, hogy egy időben, egy közös célból egy helyen lehessenek, és megmutathassák magukat a világnak.
origo.hu
Megöltek egy nőt Budapesten
