Álmok álmodói

Nagy tervekkel vágott neki a kormányzásnak két éve a parlamenti és elnökválasztásokon egyaránt győztes Jog és Igazságosság. Az egykori Szolidaritás elitjének legkonzervatívabb, leginkább antikommunista, egyben legelszántabb részéhez tartozó Kaczynski ikrek azt a programot kívánták megvalósítani, amelyhez a kilencvenes évek legelején egyszer már nekifogtak, Jan Olszewski kormányának azonban akkor ehhez nem sok időt adott a sors. A radikális rendszerváltást ellenző, a kiegyezéses kompromisszumokra hajló, lassú, fokozatos átmenetben gondolkodó erők hamar közbeléptek. Tizenhárom év után, késői igazságtételként ismét lehetőséget kapva ezzel a szomorú tapasztalattal vágtak neki Kaczynskiék a rendszerváltás befejezéséhez. Tudták, hogy ennyi év után a feladat még embert próbálóbb, mondhatnánk, majdhogynem reménytelen, a két Kaczynskit azonban nem olyan fából faragták, akik feladják álmaikat. Azokat az álmokat, amelyek az 1989 óta eltelt jó másfél évtized kormányainak a társadalom nagyobbik részét kiábrándító teljesítménye következtében a földre szálltak. A lengyelek többsége 2005-ben kétszer is megerősítette, hogy egyetért a két Kaczynski erős, a lengyel érdekeket külföldön is hatékonyan megvédeni képes államot építő, az elitet átszövő, az országot a maguk birtokaként kezelő hálózatok szétszaggatását célzó programjával.
Az ikrek között a programalkotó főideológus szerepét betöltő Jaroslaw jól érezte meg a társadalmi hangulatot, s pártját helyes problémákat felvetve juttatta hatalomra. A mai viszonyok között ilyen léptékű célok megvalósításához azonban nem elég a jó helyzetfelismerés. A sikerhez olyan politikai álmodozók, az igazukban eltökélten hívő forradalmárok kellenek, mint Jaroslaw Kaczynski. Az eddigi status quót felborító, ezzel az elkent rendszerváltásból szinte kizárólag hasznot húzó ellenfelekben kétségbeesett dühöt generáló, az 1992-es félreállítás keserű emlékével megacélozott megszállottság egyúttal magyarázza a demokratikus korlátokkal, intézményekkel szemben időnként feltörő idegenkedést is. Tény, hogy a PiS elnöke a személyiségében rejlő konok eltökéltség miatt ugyan néha abban is ellenséget, sötét erőt lát, akiben nem kéne, e bizalmatlanság oldódását azonban nem segítette a hatalomra jutással azonnal rázúduló össztűz, az állandósuló, öv alatti támadások sem. Az is igaz, hogy a tenni akarás, az idő sürgetése és a rá nehezedő nyomás miatt Kaczynski a kelleténél több frontot nyitott, amivel nem könnyítette saját helyzetét. Ráadásul külföldön sem nézték jó szemmel a multikulti ideológiával ellentétes nézeteket valló, a nemzeti érdekeket védő, a nemzetközi porondon is konfrontatív lengyel kormány politikáját.
A kormányfő ennek ellenére jól állta a sarat. E két év egyértelmű eredménye a korrupcióellenes ügynökség felállítása, a múltból itt ragadt katonai titkosszolgálatok megújítása, az előző kormány gyanús privatizációinak leállítása. Az átvilágításnak lendületet adva Kaczynskiék megpróbáltak törleszteni egy másik régi adósságot is. Az ikrekre ugyan nem lehet azt mondani, hogy menedzser típusok, az állam azonban működött. Bár a sajtó folyamatosan botrányokról cikkezett, a háttérben folyt a munka. Annak ellenére, hogy előbb kisebbségben, majd kényszerből két korántsem kívánatos koalíciós partnerrel kellett kormányozni. A gazdaság folyamatosan növekedett, s a külföldi tőke sem fordult el az országtól. Így aztán azon sem lehet csodálkozni, hogy a kárörvendők legnagyobb sajnálatára Jaroslaw Kaczynskinek október után is jó esélye van arra, hogy kormányfőként folytassa nemes küldetését.