ARC a téren, ReArc a szájbertérben

Komorabb hangulatú az idei ARC – az ’56-osok terén látható plakátkiállítás megnyitója előtt Bakos Gábor képzőművész így összegezte azt elbírált pályaműveket. Csodálkoznivaló nincs: az Élni és túlélni Magyarországon tematikáról nem sok vidámságra tudunk asszociálni. Van, akinek mégis sikerült. A Plaza Real Kulturális Alapítvány szerint az utóbbi évek ARC-kiállításain az igazi kreativitás helyett a jópofa rutin érvényesül.

Bérelhető reklámfelület – olvasható a rohamrendőrök fekete pajzsán, az ’56-osok terén kiállított egyik plakáton. Értjük a tréfát, időnként annyi ilyen üres reklámhordozó rohangál az utcákon, hogy ideje hasznosítani, mondjuk, lehetne itt is propagálni a Nemzeti fejlesztési tervet. Ám attól tartunk, a plakát láttán nehezen húzza mosolyra a száját az, aki részesült a rendőri brutalitásban, és az sem kacag, akiben egy szikrányi empátia él. De hiába is keresnénk itt olyan plakátot, ami – eufemisztikus megfogalmazásban – a rendőri túlkapásokra reflektál. Pedig: míg az adófizetők pénzéből fenntartott rendőrség képtelen volt megvédeni egy közintézmény épületét, addig egyes tagjai a polgártársainkon – a nyugdíjastól az országgyűlési képviselőig bezárólag – véres performanszokban élték ki agreszsziójukat.
A műalkotásoknál, színházi előadásoknál, kulturális rendezvényeknél döntő, hogy az arányokat, a súlypontokat hogyan határozzák meg. Az ARC-plakátkiállítás, ha nem is elfogult, de legalábbis felemás. Aktuális közéleti témákat vet fel, ám hiányosan. És nagyon óvatosan. Élni és túlélni Magyarországon – hogyan is vigad hazánkban az új arisztokrácia? E kérdésre egy kiállított pályamű sem reflektál. Pedig már igen éles a kontraszt a magasságos urak és az átlagpolgárok sorsa között, a különbség pedig jól ábrázolható. Persze lehet, e téma senkinek sem jutott eszébe.
A Geszti Péter, Fatér Barna és Bakos Gábor nevével fémjelzett óriásplakát-pályázat másik hiányossága, hogy idén sem sikerült megtudnunk, milyen szempontok alapján válogatott a zsűri. Tény, hogy ezernégyszáz pályamű közül nem könnyű a választás, s elképzelhető, hogy a plakáttervek egy része, sem tartalmilag, sem esztétikai szempontból nem érte el a minimális színvonalat. Mégis, szerencsés volna megismerni azokat a plakátterveket, amelyek megütötték a mércét, mégsem valósulhattak meg. És jó volna, ha a bírálóbizottság indokolását nyilvánossá tennék a félreértések elkerülése végett.
Talán részben e szempontok is vezérelték a ReArc meghirdetőit. Sajátosan magyar jellegzetesség, hogy a hazai média fősodrába tartozó megszólalásokra, bemutatókra, eseményekre szinte azonnal reagál a nyilvánosság perifériájára szorult „másik oldal”. A hivatalos Magyarország alatt, mögött, felett működik az a Magyarország, amely hangját kizárólag csak mellékcsatornákon, kevéssé hangsúlyos orgánumokon keresztül hallathatja. Az ARC-pályázat ellenpólusa is éppen ezért született ReArc néven: a hivatalos és profi, magát politikailag semlegesnek és objektívnak feltüntető plakátpályázattal szemben valódi értéket és minőséget akar bemutatni ez az amatőr kezdeményezés. „Miután semmink nincs – mégis mindenünk megvan – egyelőre hírnév, dicsőség és virtuális aranybetűk a győzteseknek”, hirdetik a szervezők. És valóban, igazi plakátkiállítást nem is ígérnek, valószínűleg csupán az interneten lesznek láthatók az általuk jónak ítélt pályamunkák. „Kizárólag a szabad gondolat, akarat és cselekvés jogát tartjuk fent.” Soraikban korábbi ARC-győztes, fotóművész, filmrendező, festő-, üvegművész, ötvös, designer, szociológus, tanár, jogász és informatikus is található.
A képeken pedig láthatjuk a csúfosan szereplő Combinót, romlott piros-fehér-zöld húst, EU-szemétlerakóként működő Magyarország-konténert. A kórházak, mint egy szinte bejárhatatlan túlélőtúra pecsételőhelyei jelennek meg az egyik képen, a másikon a habzó Rábát láthatjuk, reklámmá alakítva. De téma a nők diszkriminációja, a társadalmi különbségek, a szegénység is. Az eladósodás és a hitelek a magyar polgár túlélésének egyik fő akadályaként jelennek meg több plakátterven is. Szerény, szűkös keretek között működő kezdeményezés a ReArc, de a hivatalos, az elmosás és elkenés technikáját profin űző plakátjópofaságokhoz képest új színeket hoz munkáival.

NEMZETI VÁGTA. A sienai városi lovasversenyhez vagy a riói karneválhoz hasonló nemzeti fesztivált szeretett volna életre hívni Geszti Péter és Várhegyi Attila marketingkommunikációs szakember, volt fideszes pártigazgató. A politikafelettiséget is szimbolizálni kívánó Nemzeti vágtát szeptember 22-re tervezték a Hősök terére, egymilliárdos költségvetéssel. A fesztiválon önkormányzatok nevezhettek volna zsokékat egy-, illetve kétmillió forintos díj ellenében, a harmincmilliós fődíj elnyerésének reményében. Ám az önkormányzatok jelentős részének nem volt pénze a derbire. (T. G.)