Kutyafogkrém

Spéter Erzsébet 1987-ben osztott először díjat. A gálaest a Vigadóban zajlott, s a díjadományozó köszöntőt is mondott. „Három évvel ezelőtt halt meg a férjem, azt hittem, vége a világnak. Nem úgy van. Itt vagyok, mint élő bizonyíték, az élet nem áll meg! Kitaláltam ezt az alapítványt. Amíg függőleges vagyok, igyekszem hasznosan és lehetőleg jókedvűen ügyködni, teremteni, kreálni. Ha már vízszintessé váltam, ez mind megszűnik. És ha már Házsongárd felé sodródtam, tetszik tudni, mit szeretnék én a sírkövemre íratni? Született ekkor, elhalálozott ekkor, élt ennyi és ennyi esztendőt, stílusosan.”
Az Erzsébet-díj 1995-ig volt színen. Bár az emlékezetes gálát 1993-ban az operaházban tartották, a dalszínház igazgatója volt a házigazda, ceremóniamesterként Esztergályos Cecília, Moór Marianna és Palotás János lépett színpadra. Az attrakcióban Lukács Margit, Turay Ida, Oszvald Marika, Melis György, Gregor József, Csere László, Gyurkovics Tibor, az Uborka együttes és még számos híresség jutott szóhoz. Kilenc esztendő alatt tizenegy művész kapott életműdíjat, az alapítóról elnevezett díjazásban 85 művész, író részesült. A szerencse és a közönség szavazó kedve úgy hozta, hogy Mensáros László háromszor kapta meg.
Megejtőek voltak a gálahelyszínek és a műsorok (nagynevű színészek, operaénekesek, táncszínházak, szimfonikus zenekarok közreműködésével), aki tehette, jegyet váltott. A média gondoskodott arról, hogy ájult kíváncsisággal várják a pillanatot: mikor jelenik meg Spéter Erzsébet. Az ugyanis nem volt szenzáció, hogy a díjazottak között rejtélyes mosolyával meghajolt Tolnay Klári, elegánsan felsétált a színre Darvas Iván, laza léptekkel a pazar díszletek közé lépett Cserhalmi György.
Amikor a primadonnalépcső legfelső fokán bevonulási zenével, „madárfészek-zulukaffer-fejtető-kontyrakással” (eredeti Spéter-megfogalmazás), pazar toalettjében megjelent Spéter Erzsébet, felmorajlott a nézőtér. Lépett egyet – felcsattanó taps… Még egyet – a taps a lépcső alsó fokáig kísérte. A konty ilyenkor jobbra-balra billent. A jelenet meg volt komponálva.
Ki volt ez az asszony? Honnan jött?
Erre a kérdésre válaszolva előbb szólnunk kell arról a levelező kis csapatról, amely rendszeresen olvasta Spéter Erzsébet Amerikából keltezett úgynevezett „körleveleit”. A címzettek között találjuk Kellér Dezsőt, Fényes Szabolcsot, Békeffi Istvánt, Karinthy Ferencet, Lévai Bélát és feleségét, Jenei Imrét, Turay Idát és más hírességeket. Az írásmániába gabalyodott Spéter Erzsébet hárfákkal, mandolinokkal, hegedűkkel, kürtökkel és dobokkal díszített levélpapírokon írta körleveleit, amelyek olykor 10-12 oldalon adtak hírt Amerika hetvenes–nyolcvanas évekbeli furcsaságairól, de képet kaphattak a címzettek érdekes filmekről, nagy vihart kavaró színházi előadásokról, televíziós show-műsorokról és hóbortos használati cikkekről is.
Egy kis kóstolót adunk a humoros levelekből, Spéter Erzsébet eredeti helyesírásával.
A cifra konty története: „Doris Day egy kutyaeledelt gyártó céggel szerződést kötött egy reklámra. A spiné kaliforniai rezidenciájának parkjában öt, saját kutyájával kergetőzik, a hancúrozástól lihegő kutyák jóízűen lefetyelik a Gaines-kaját, Dorikánk boldog mosollyal dícséri a produktum minőségét, amelyért három millió dolcsit kap. Az egész reklámot az én frizurámban ugra-bugrálta végig. A milkóból nekem részesedés járna, mert a madárfészek-zulukaffer-fejtető-kontyrakást négy évvel ezelőtt én találtam ki, vállalva a gúnyos megjegyzéseket. A divathóborttá vált kontyot, amely se nem szép, sem nem fiatalít, én az egészet kényelemből és főleg különcködésből találtam ki és már bosszant, hogy tengeren innen, tengeren túl lépten-nyomon beleütközöm. Elb…ták az eredetiségemet. Törhetem a fejem egy másik marhaságon…”
„Kutya-téma. Mielőtt rátérnék, itt jut eszembe, hogy Pistukának (Békeffi Istvánról van szó – P. L.) megköszönjem azt a kellemes pár órát, amit a „Hund der Herr Bozzi hiess” olvasásával nekem szerzett. Így kell könyvet írni! Persze ahhoz olyan zseninek kell lenni, mint az én No.3 szerelmem. Nem baj, ha ezt most nem mindenki érti, a fontos, hogy akit illet, az tudja miről beszélek. És puszi a zseniális homlokára. Na most a téma. A supermarketokban megjelent egy új cikk: dogie tooth paste, kutyafogpaszta. Állítólag a kutyáknak is ugyanolyan fogszuvasodási problémájuk van, mint az embereknek. A bajt megelőzendő, a Bodrikat is meg kell tanítani a reggeli fogmosásra. Jövőre, mikor hazamegyek, viszek majd egy tooth paste-ot mutatóba.”
„1976 december 10-én, Gusztáv svéd király Nobel-díjakat adott át a kémia, a fizika, az orvoslás, az irodalom legjobbjainak. Egytől-egyig amerikai tudósok voltak a győztesek. Ez hogyan lehetséges? Ne tessék rosszra, ne tán korrupcióra gondolni. A dolog abszolút steril: csak Amerika engedheti meg magának, hogy kutatóintézeteket, tudósokat finanszírozzon. Ahol pénz van, ott tudós van. Ahol tudós van, ott kutatás van. Ahol kutatás van, ott felfedeznek. Folytassam?”
Máskor a toalettrádió volt a sláger. Kellér Dezső például az egyik körlevél megérkezése után ezt írta: „Kedves Erzsike, okos, humoros, tartalmas, kollektív levele a társaságtól sok dicséretben részesült. Arról tájékoztatott bennünket, ami számunkra meglehetősen idegen világ, ennélfogva érdeklődéssel olvastuk a sztorikat. Ne lepődjék meg, ha az egyikkel (Onassis) találkozik majd a »Leltár«-ban. […] Erzsikém, szeretném megkérni valamire. Egy barátunk, aki nálunk járt, beleszeretett a toalettrádióba. Szeretnénk őt meglepni vele, de ahhoz az kellene, hogy Maga meglepjen vele minket. Ha nem esik nehezére és nem dönti anyagi romlásba, akár májusig is várunk rá, és bármivel szívesen revanzsáljuk. Henryt is, Magát is, Erzsikém, sokszor üdvözöljük, öleléssel és csókkal Dezső, Ida.”
Jenei Imre is a hűséges levelezők közé tartozott. Róla annyit illik tudni – amivel a filmlexikon is adós –, hogy ő rendezte a Négylovas hintó, az És a vakok látnak, az Egy asszony elindul című filmeket, művészi-szakmai okokból kilépett a Gyarmat a föld alatt ÁVH-t dicsőítő film rendezői csapatából (ugyanis a filmet – parancsra – négyen rendezték), és állandó szerzőtársa volt Békeffi Istvánnak.
„Kedves Erzsébet, levelek és telefonok jönnek Bécsből, Münchenből és Londonból, hogy a Csárdáskirálynő minden más produkciót ver… Itt az idő megcsinálni a következő Kálmán-darabot Rökk Marikával. Kálmánnénak a Kálmán Imréről szóló film-könyve nem jó, csak Pistuka tudná megcsinálni.” Ezt a levelet 1975-ben írta Jenei Imre. Vélhetően azért, mert Spéter Erzsébet már ekkor is kulturális mecénás volt. Az előadó körútra érkezők szállásáról gondoskodott. Karinthy Cini gyakori vendég volt nála. Többen hallottak arról, hogy tehetős amerikai magyarokkal levelezett, kérve őket az új Nemzeti Színház építésének támogatására. A Kálmán Imre-film Jenei szívügye volt, ezért anyagi segítséget is remélt Spéter Erzsébettől.
A gazdag tartalmú körlevelekben nincs nyoma annak, hogy Spéter miként reagált Jenei ötletére, de azt tudjuk, hogy a Nemzeti Színház felépítésére megajánlott húszezer dollár és az Erzsébet és Henry Speter Alapítványra szánt kétszázezer dollár egy magyar gyártású, Kálmán életéről szóló film elkészítéséhez talán elegendő lett volna.
Békeffi István „szakmai” szemmel értékelte a „körlevelek” tartalmát. „Drága Erzsébet, az új körlevél óriási volt. (Nem csak terjedelmileg!) Ebből a műfajból most már lassan ki kellene alakítani egy kis folyóiratot, óriási siker lenne! Igazán a legjobb pletykamagazin fejlődhetne belőle, mert nemcsak mulatságos, hanem nagyjából mindent megtud belőle az ember, amit érdemes tudni. Szóval a pár lóizé kihagyásával mehetne egyenesen a nyomdába! Mi jól vagyunk, dolgozunk, befejeztem Szabolcscsal a Bozzi-musicalt (apropó, köszönöm az aranyos és nyilvános elragadtatását!), és Dusi naponta fellép valahol.”
Johnny Carson, Spéter Erzsébet kedvenc show-manje gyakran szerepelt a levelekben. Különös fejtegetést idézett tőle, amely egyik konferansziéjában hangzott el. „Beszélt aztán a mostanában nagyon sokat emlegetett három szóról: infláció, depresszió, recesszió. Az első azt jelenti, duzzadtak az árak, nem elég a fizetés. A második az, amikor maga a főnök hív fel telefonon, hogy közölje veled, rosszul megy a bolt, kénytelen neked felmondani. A harmadik szó pedig azt fedi, hogy neked annyi erőd sincsen, hogy felvedd a kagylót…”
Fényes Szabolcs klasszikus dőlt betűkkel, saját kézírással szállt szembe Johnny Carsonnal. „Kedves Elisabeth! Johnny Carsont továbbra is fenntartással kezelem. Mikor ő elkezdi a műsorát, akkor már aludni kell. Továbbá olyan gazdag, hogy ne papoljon nekem a szegényekről.”
Tabi László egyik leveléből arról értesülünk, hogy „Erzsébet humormorzsái” beépülnek írásaiba. Kellér Dezső is merített a körlevelek tartalmából, az sem tagadható, hogy a Bozzi úr alapmotívuma – a szegényeket sanyargató, kutyává változó ügyvéd – fellelhető a humoros traktátumok között.
„Sokan mondják, szánjam rá magam, és írjak az életemről egy könyvet. Azt már nem! De ha valaki más akarná, annak szívesen állok rendelkezésére. I. fejezet: Ifjúságom. Kolozsvárott, a Regina Mariában érettségiztem. Regionala Cluj teniszbajnoknője voltam. II. fejezet: Házasságaim. Első férjem – akit a teniszpályán ismertem meg – igazi, született herceg volt, 29 évvel idősebb nálam. Nemcsak tudta, hanem gyakorolta is az illem szabályait; idejében halt meg. Özvegyasszonyként összefutottam már korábbról ismert tenisztársammal és uk-muk-fuk hozzámentem. Kétszer! Ugyanis nagyon »charming« doktor úr, ügyvéd volt, aki a faiparban kereste, illetve költötte kenyerét. Szóval »a charmeur« második és harmadik férjem volt egyszemélyben. A negyedik, az aktuális (Henry pechére végleges) férjemnek se címere, se jogi doktorátusa, mégis a legnagyobb úr a világon, mert az én férjem. Itt egy kis kitérőt kell tennem. Mikor híre kelt, hogy Henry feleségül akar venni, az egyik jóakarója figyelmeztette: gondolja meg kit akar elvenni. A világ legnagyobb férfifalója, semmi pénz nem elégíti ki, azt is híresztelik róla, hogy meleg. »Ez minden?« kérdezte Henry. A jóakaró: »Hogy-hogy ez minden? Hát nem elég?« Henry azt felelte: »Hál’ Istennek, már attól tartottam, a végén még az derül ki, nem is zsidó!« III. fejezet: Állásaim. Bukaresti özvegységem alatt beneveztem egy térképész pályázatra. Hatszázan jelentkeztek, három selejtező után negyvenhatan maradtunk állva. (Innen van az, hogy szépen tudok írni és rajzolni.) 1956-ban a diszszidálási láz idején áttelepültem Budapestre, az ügyvéd férjemmel másodszorra kötött házasságom által. Térképészdiplomám falraakasztottam. Nyelvtudásom és Tamási Áron – aki mentorom volt és mindig segített a bajban – kommendálására, minden szakmai tudás nélkül felvettek mixernőnek a Duna Szállóba. Később ez lett az Interkontinentál. Tamási Áron bölcs tanácsa ez volt: ha a külföldi székkel kínál, még tévedésből sem üljek az ágyra. »Tempora mutantur…« Akkor még el kellett hessegetni a férfiakat. Ki ne felejtsem: egy nyári szezont Siófokon a Tünde bárban mixer- és pincérnőként dolgoztam végig. Tamási Áron – nekem csak Áronka – ismét segített; ajánlólevelet írt az akkori külügyminiszternek Péter Jánosnak. Ezt követően több ajánlat közül választhattam. Az IBUSZ-t szemeltem ki. Nemsokára a bécsi irodát vezettem, majd Rómában igazgatóként folytathattam volna pályafutásomat, de az állást visszautasítottam. Karrierem a Hungarhotelsnél folytatódott. Príma üzletasszony voltam. Ugyanis nemcsak a Hungarhotelsnek kötöttem jó businesst! Magamnak is: ekkor szereztem meg Henryt. Kennedy elnöksége alatt érkeztem New-Yorkba. Azóta hat elnök felesketéséről írogattam. IV. fejezet: Az egészségemről. Ha Magyarország leghíresebb rákspecialistájára hallgattam volna, a jobb mellem bánja, ha Amerika specialistájára hallgatok, a bal mellemet nyisszantják le, maradok deszkalap felsővel vagy műmellel. Öt éve minden ráktudós házatáját elkerülöm és saját két szép mellemmel grasszálok strandon, estélyi ruhákban – jó mélyen kivágva – mutogatom őket, mert megvannak és az enyémek! Henry nászutunk előtt figyelmesen kikérdezett, hova szeretnék menni, mit szeretnék látni? »Rengeteg szép plafont« feleltem stílusosan és szerényen. Nem vagyok hatóság szex ügyben, de néhány apróságot olvastam felőle. Például: feloldja a stresszt, a félénkséget, megszünteti a fejfájást, néha a dadogást, a pattanásokat, megelőzi a kopaszodást és egyáltalán rengeteg hasznos kihatása van, amihez a százévesnek éppen annyi joga van, mint a kilencvenesnek! Tíz orvosból kilenc azt állítja: az aktív szexuális tevékenység meghosszabbítja az életet. Ezt én is igazolom… De rövidíti is! Tudok egy 40 éves klassz férfi esetéről, aki addig stummangolta – igen aktívan – szerelme tárgyát, amíg annak férje egyszer korábban hazaérkezve, lelőtte…”
A regényes, rohanó életút közben megállt egy pillanatra Spéter Erzsébet, és számba vette cselekedetei hasznát. Erről így vallott: „Én nem vagyok gazdag. Nem tartozom Amerika első tíz, száz, de még százezer gazdagjai közé sem. Ezt most nem azért mondom el, mert unom, hogy multimilliomosnak néznek és segélykérő telefonok, levelek ezreivel ostromolnak. Hanem azért mondom, mert ha milliomos lennék, talán a »Magyar Oscar-díj…« Nem nyelvbotlás, hiszen az Academy of Arts-Motion Pictures and Sciences akkori elnökétől, Mister Robert Wisetől írásbeli engedélyt kaptam erre az elnevezésre… Férjemmel gyakran latolgattuk: valamit kéne csinálni, valami hasznos-maradandót, bizonyságul, hogy nem vetettünk mihaszna árnyékot kerek e földön. Mert, hogy gyermekünk nem volt (Henry egyszer színes ceruzákkal és szép gyermekfejekkel jelent meg ágyamon, vártam a csodát… na, most! … kifestettük a rajzokat), viszont mindketten szerelmesei lévén a művészetnek, szinte természetes cselekedet volt részemről Henry halála után kikötni ennél az alapítványnál, mely lelki és erkölcsi célkitűzésként, az Erdélyből magammal hozott Thália papjai iránti szeretet és ezáltal a szép magyar beszéd mívelését pártfogolja. Annak a nyelvnek mívelését, amellyel ennek a kis nemzetnek ki kell vívnia a helyét a jövendő világban, amikor mi már nem leszünk.”