Máltára nem csak nyáron érdemes menni. Ősszel és tavasszal gazdagabb, igazabb arcát mutatja felénk ez a Szicíliától 95 kilométerre délre és Észak-Afrikától 290 kilométerre északra eső kis szigetcsoport. A nagyobb Málta, a kisebb Gozo és a tulajdonképpen lakatlan aprócska Comino szigetéből álló ország azért egyedi, mert mindenből van benne egy kicsi, s a nagy barangolásokat, felfedezéseket épp a rekkenő hőség elmúlta után, kora ősszel és késő tavasszal segíti az idő.
A festetlen mészkő házak és a szűk utcák a mediterráneumot idézik. A pubok, az angolnyelv-iskolák, a mellényben korzózó urak és kalapos hölgyek pedig a brit múltra utalnak, ugyanis Málta 1964-ig Nagy-Britannia gyarmata, 1974-ig pedig a Commonwealth tagja volt.
De ez csak a felszín. Máltát öszszetéveszthetetlenül egyedivé, különlegessé hétezer éves múltja teszi, ami valljuk be, nem csekélység egy megyényi területű országtól és fél budapestnyi népétől. A Földközi-tenger közepén fekvő Máltán újra meg újra átrobog a történelem, és mindig hagy valami emléket maga után.
A legkorábbi emlékek az ötezer éves, az angol Stonehenge-dzsel egyidős megalitikus templomok Gozón. Ugyanebből az időszakból származik a Valletta környékén nyíló föld alatti kultikus hely, az ötszáz négyzetméteres, háromszintes, 14 méter mélyre nyúló folyosókat, kamrákat és falfülkéket rejtő Hypogeum. Vigyázat! Csak idegenvezetővel látogatható, és így is naponta maximum 200 embert engednek be. Laktak itt bronzkori emberek is, akik négyezer éve a rejtélyes Clapham Junctiont, egy ismeretlen funkciójú, vágányrendszerre emlékeztető nyomegyüttest hagyták az utókorra. Majd a föníciaiak tartottak igényt a szigetre, akik a máltaiak meggyőződése szerint népüket és nyelvüket hagyták itt örökül. Háromszáz évig a Római Birodalomhoz tartozott a sziget, és nemegyszer adott menedéket a korai keresztényeknek, akiknek nyomait többek között sírkamrák, katakombák őrzik a főszigeten, Máltán található Rabat városában (Szent Ágota katakombái, Szent Pál katakombái). Az üldözői elől menekülő Pál apostol is eltöltött itt pár évet, a legenda szerint egy part közeli szigetnél hajótörést szenvedett. Az apostol és követői hagyták a máltai népre az egyik legfontosabb örökséget, az erős, mindennapokat is átszövő keresztény hitet.
Ezután egy évezredre történelmi átjáróházzá alakult a szigetcsoport. Bizánci, arab, normann, majd spanyol uralom alatt állt Málta, mígnem megérkeztek a johanniták, akik az angolok behívásáig irányították a szigetet. Megérkezésükkor a Málta belsejében fennsíkon magasodó Mdina városába telepedtek, ahonnan szemmel lehetett tartani a sziget minden pontját. A települést ma Csendes Városnak is nevezik, részben mert autóval nem szabad behajtani, illetve mert hatalmas területű, zárt kolostorokat is rejtenek a városfalak. A fővárost, Vallettát viszont már a johanniták maguk tervezték, amely így a világtörténelem első mérnöki asztalon megálmodott városa lett. A Vallettát körülvevő gigantikus falrendszer, amelynek méretei leginkább egy város körüli hajóútról mutatkoznak meg, sikeresen állt ellen mindenféle tenger felől érkező hódítási kísérletnek. A johannita időkben alakult ki az ország arisztokráciája, mely a mai napig megőrizte nemesi rangját és vezető szerepét a lovagrendben. Egyikük szívesen fogadja a turistákat XVI. században épült városi palotájában, a Casa Rocca Piccolában. A csoportokat persze nem ő vezeti végig a ház szobáin, hanem egy idegenvezető, de ha szerencsénk van, magával a mosolygós báróval is találkozhatunk. Ha fogalmat szeretnénk alkotni a lovagrend hatalmasságáról, muszáj ellátogatni a lovagok történelmét freskókon, szobrokon felvonultató Szent Pál Társkatedrálisba és a Nagymesterek Palotájába.
A johanniták alkották a Három Várost is, amelyek a Vallettának otthont adó félszigettel szemben épültek három kisebb öböl köré. Érdemes az egybeépült városkák szűk utcácskáiban bolyongani pár órát, és belélegezni az ódon sárga kőfalak minden repedéséből, szélvájta réséből, kapualjából és apró ablakából párolgó történelmet.
De nem csak a múlt öröksége miatt kell legalább egyszer ellátogatni Máltára. Ez a szigetcsoport mindent megad, amit az aktív turista kívánhat. Az országot alkotó három nagy mészkő szikla mindegyike mást kínál. A legnagyobb, Málta szigete történelmet, kultúrát, hagyományokat és városias nyaralóhelyeket. Gozo, a középső testvér falusias nyugalmat, kedves utcákat, rejtett öblöket, kertecskéket, gyümölcsösöket rejt. A legkisebb sziget, Comino, amelyen csupán egy család él, tényleg nem más, mint egy túlméretezett szikla, viszont itt található az ország talán legnépszerűbb fürdőhelye. A Cominót a nála is apróbb Cominottótól elválasztó Kék Lagúna padkája a fehér homokkal borított fenék és a sekély víz miatt olyan, mint egy élő poszter. A természet giccse. Csodálatos.
Málta egyébként nem annyira kevéske homokos partjáról, mint inkább búvárparadicsomairól híres. Minden sziklás öbölben, minden meredeken a tengerbe zuhanó, barlangokat rejtő sziklafal mellett ott vannak a búvárok, és önfeledten bolyonganak a víz alatti világban. A Kék Barlang (Blue Grotto) és az Azúr Ablak olyan természeti képződmények, amelyeknél minden búvárnak kötelező merülni.
Miről nem írtam még? Például a buszokról. A Máltán sárga, Gozón szürke vénséges vén autóbuszok a turisták kedvencei. Aki egyszer utazik rajtuk, megtudja, miért.
A konyháról sem írtam, pedig megérdemelte volna. Tradicionális étel a nyúl, a húsgombóc, a bab, a polip, a fürj és az idénynek megfelelő halak. Utóbbiról az étteremben kell érdeklődni, például a messze földön híres Ta Marijában vagy Maltijában.
Az emberekről sem, a csipkeverőnőkről és a gozói földművesekről. A sziklákról sem, a rajtuk toronyként magasodó kaktuszokról. Calypso barlangjáról, a Dingli-sziklákról és a sziklaüregben sistergő tenger hangjáról. És mindarról, amiről nem is lehet. Amit látni, érezni, szagolni, kóstolni kell. Az legyen meglepetés.
Szijjártó Péter
Szijjártó Péter új határátkelőket jelentett be
