Mitikus Asztanának a Nabucco-projekt

Jelen állapotában a Nabucco csupán egy mitikus projekt. Ausztria bedobta az ötletet, ezután hosszú hallgatás következett, most pedig politikai szempontból lett ismét érdekes a terv. Valamiféle számítások ugyan készültek, azokból azonban mi semmit sem láttunk. Egyelőre igazából csak a politika hangoztatja a fontosságát, ami érthető is, ám amíg emellé komolyan, részletes, a forrásokra, az útvonalra és a felvevőpiacra vonatkozó tervekkel nem zárkózik fel az üzleti szféra, addig számunkra ez a terv mitikus is marad – nyilatkozta lapunknak Anarbek Tolumbajev, a kazah energetikai minisztérium gázágazattal foglalkozó osztályának vezetője.

Az energetikai szektor manapság nem mentes politikai felhangoktól – kezdi a beszélgetést a kazah energetikai minisztérium az ország tartalékainak megfelelően hatalmas épületében a szakember –, ám Kazahsztán politikájában a leginkább meghatározó elem máig a gazdasági célszerűség. Ezt szem előtt tartva igyekszik Asztana az exportútvonalak diverzifikálására is. Jelenleg e szempontból kiindulva nagy hangsúlyt fektet a Kaszpi-tenger melletti vezeték modernizálására, bővítésére. Az ország exportjának döntő részét Asztana Oroszországon keresztül igyekszik az európai piacra juttatni. „Vizsgáljuk a keleti export lehetőségét is, s készek egy Kínával közösen építendő, a türkmén és üzbég gázzal is számoló vezeték tervei” – teszi hozzá.
A transzkaszpi gázvezetékről aláírt szerződés önmagában nem értékeli le a Nabuccót, hiszen gáz Kazahsztánban lenne több irányba is. A probléma a kazah gázüzletág vezetője szerint másból adódik. „Egyrészt nem az egész Európa számára fontos a Nabucco. Az osztrákok vetették fel a megépítését, de tudomásom szerint még az irániak sincsenek tisztában azzal, hogyan, milyen útvonalon s mennyi gáz jutna el így Közép- és Dél-Európába, pedig a projekt valójában rájuk épül” – fejtegeti Anarbek Tolumbajev. Az azeri 10, legfeljebb 15 milliárd köbméter mellé szerinte maximum ugyanennyi iráni gázra lehet majd valamikor számítani. Évi 10-20 milliárd köbméter kedvéért azonban nem éri meg ilyen hosszú vezetéket építeni. Ahhoz pedig, hogy a legtöbbször emlegetett minimálisan 30 milliárd köbméter összejöjjön, amennyiben Oroszországgal a konzorcium nem számolna, valószínűleg még valamennyi közép-ázsiai gázra is szükség lesz. Úgy véli, elméletben Kazahsztán is beszállhatna. A mennyiség azonban attól függ, milyen tartalékok tárulnak fel az ország déli részén. A jelenlegi kapacitást lekötik a működő exportútvonalak, s 2015 előtt nem lehet számítani változásra.
A közép-ázsiai gáz bekapcsolásához a Nabuccóba azonban szükség lenne egy transzkaszpi vezeték építésére, ami a Kaszpi-tenger felosztásának jogi rendezetlensége miatt egyelőre kizárt. Európai és amerikai cégek a szállítás más módozatait is vizsgálják, például cseppfolyósítva, tartályhajókkal, ám mindegyik bonyolultabb és költségesebb megoldás lenne. Szóba jöhet még egy, a Kaszpi-tengert Iránon át megkerülő vezeték is. „No, de alapkérdés, vajon lesz-e annyira bátor Európa, hogy Amerikát megkerülve nyit Teherán felé? Vagy Washington feloldja az embargót? Jelenleg nem úgy néz ki. Megannyi kérdés, amire választ kéne adni. Ez azonban már az európai cégek és államok gondja, így döntsék el ők, mihez van politikai és gazdasági erejük. A mi dolgunk a gáz kitermelése, azzal viszont nem lesz probléma. S ha a tranzitútvonalak ilyen irányban is megnyílnak Európa felé, készek vagyunk a szállításról tárgyalni” – vélekedik a kazah energiapolitikus. „Nem szabad azonban elfelejtkezni – hívja fel a kaszpi térségből Európába vezető tervek kapcsán a figyelmet a gázipari szakértő politikus –, mind a Nabucco, mind pedig a Kék Áramlat esetén Törökország kulcsszerepéről. A már az azeri készletek jelentős s az irániak egy részét lekötő Ankara lassan egyfajta kis Gazpromként működik, amely majd eldöntheti, ki és mennyiért kap gázt. Kazahsztán például mindenképpen előtanulmányokat, biztosítékokat várna arra vonatkozóan, hogy ez a helyzet nem gyengíti a tranzit biztonságát. Az Oroszországtól szabadulni kívánóknak el kell tehát gondolkodni azon is, milyen mértékben kerülnek majd függő helyzetbe Törökországtól.”
Tolumbajev egyébként nem nagyon érti, miért kezdett el oly hirtelen félni Európa egy része az orosz függőségtől. Véleménye szerint Oroszország éppen pozitív irányba mozdult el, amikor alapvetően gazdasági alapokra helyezte energiapolitikáját. Árat így csak akkor emel, ha azt a piac megengedi, s a tranzit esetében is az egyik első számú szempont a gazdasági aspektus. Kazahsztán számára az első számú tranzitország, mert ha nem is egyszerűen, de mindkét fél számára megnyugtatóan meg lehetett egyezni Moszkvával.
Kazahsztán – mint jelentős energiatartalékokkal rendelkező ország – egyébként nagyon pontosan felméri helyét a világban, így azt is, hogy milyen lehetőségei vannak például a földgáz piacán. A jövő mindenesetre biztosítottnak látszik, hiszen Európa eddigi forrásai, így például az északi-tengeri lelőhelyek, kimerülőben vannak, s bármilyen messze is van Közép-Ázsia, az unió nem csupán a források diverzifikációja miatt lesz kénytelen új beszerzési források felé fordulni. Így már most egyre inkább felértékelődik a szemében a kaszpi régió. Tolumbajev felhívja a figyelmet arra is, hogy Kazahsztán keleti szomszédja, Kína szintén komoly energiaínségtől szenved. Piac tehát van bőven. Mint ahogy tartalék is. A közép-ázsiai régióban ugyanis becslések szerint maximum a gázmezők 60 százaléka feltárt.