Tolicska és libapont

A gyermekek beszédében a szellemes metaforák a bontakozó nyelvi tudatosságról tanúskodnak. A mögöttük meghúzódó gondolkodási művelet az összehasonlítás, valamint a hangalak és a jelentés szétválasztása. Ilyen ötletes metafora a rágógumizó tehén. Hasonlóképpen jönnek létre a szokatlan és eredeti szómagyarázatok: a gyermeknyelvi etimológiák.
A kisgyerek nem mindig érti a hozzá intézett vagy a hallott szót, ezért értelmesíti: hasonló hangzású, de számára értelmes szót keres a számára értelmetlen helyett. A népetimológiának is hasonló a mechanizmusa: az emberek nem értették a peronoszpóra szót, s ezt mondták helyette: fenerosszpora, az agronómus pedig ugrómókus lett. Rendszerint idegen szavakkal és értelmezhetetlen helynevekkel esik meg a csere, ám a kisgyerekek esetében túlnyomóan köznyelvi szavakról van szó, sokszor elvont fogalmakról, de idegen szavakról is.
Így született meg a talicska helyett a tolicska: amit tolni kell. A lapulevél összetétel előtagját a következőképpen értelmezte egy gyerek: lapulólevél. Így keletkezett a vidámpart (vidámpark), állóing (hálóing), gesztenyefüle (gesztenyepüré, a család valószínűleg gesztenyepüre formát mondott), lepke (lecke), libapont (hibapont), népsorolvasás (névsorolvasás), mosdólépcső (mozgólépcső), szitaköpő (szitakötő), jámborszarvas (jávorszarvas), akácság (apátság), Gazda (Mazda), vanám (banán).
Az Alvópirin értelmesebb, mint az Algopyrin, s nagyfoteléknál inkább elvan a gyerek, mint nagyfateréknál, s lázasodik a vakond, nem pedig házasodik. Gyakori értelmesítés a következő, a gyerekek rendszeresen produkálják: „Volt egyszer két bors ökröcske, gazdájuk minden este megfejtette őket” (megfejte őket). Ha van hétvége, akkor van hatvége, nyolcvége is, a gyerek meg is magyarázza: hét végén nem jár a hetes troli, csak hatvégén jár (értsd: hét közben). Egy hároméves kislány így sorolta fel a testrészeit: gerinc, térd, combcsont, laposka, kupola (vagyis lapocka, koponya). (Mellesleg megjegyzem, hogy az iskolások olykor kupolát mondanak kopula – kötőelem – helyett egy bizonyos nyelvtani koncepciót követő oktatásban.) A televízió gyakran televízilóvá alakul. Ha valaki lop, az egy kisfiú szerint bőröndbe kerül. Aki „ébreszkedik”, az álomszósz, mert az álomszuszék nem érthető. „Láttad valahol a hajkefémet?” „Ott van az ablakpatkányon” – hangzik az értelmesített válasz. Az elvont fogalmak értelmesítése is gyakori: „az életem kockás táskájával” érthetőbb volt a gyerek számára, mint az életem kockáztatásával kifejezés.
Az idegen szavak és nevek magyarázata is gyakori. Nils Horgászó lett Nils Holgerssonból. „Anyu, olyan ugye igazából nem létezik, hogy szerszám tárulj?” – kérdezi egy kislány, nyilván kis társa mondta a „Szezám, tárulj!” helyett. „Merre van Szódaarábia?” – kérdi egy másik Szaúd-Arábia helyett. „Miből van a reccsnadrág, hogy úgy feszül?” – a divatos sztreccs egyszerűsítése történt, a következmények öntudatlan bevonásával. „Mikor viszed az autót szerelővízbe?” – kérdezi a kisgyerek. (De sokszor írták tanítványaim a szerviz szót hosszú í-vel, téves etimologizálás alapján!) Saját gyerekeim így értelmesítették a cowboyt: kanboy. Egyik kisfiam lompost kért inni, s nagy nehezen kiderítettük, hogy az Olympos nevű régebben kedvelt italt kérte. Az egyházi szókészlet „magyarázata” külön csoportot alkot: Hazaijás próféta Izajás próféta helyett mindenesetre érthetőbb, „uzsonna a magasságban” lett a „hozsanna a magasságban”.
A gyermeknyelvi etimológiák a gyermek kibontakozó nyelvi tudatosságának bizonyítékai: azt jelzik, hogy a kisgyerek figyeli a nyelvet, szétválasztja a hangalakot és a jelentést, s új összefüggéseket teremt: ismerős és hasonló hangzású szóval helyettesíti az ismeretlent. Az ilyen próbálkozások a gondolkodás termékei, örüljünk nekik. De azért mondjuk meg a helyes szóalakot.