Egy év alatt lett elege az aktív politizálásból, ám korábban semmi jel nem utalt arra, hogy távozni készül. Mi volt a közvetlen kiváltó ok, hogyan jutott erre az elhatározásra?
– Nagy lelkesedéssel indultam a tavaly őszi választásokon, későbbi munkám során pedig a baloldal is elismerte: valóban nem „politizáltam”, hanem mindig szakmai alapon próbáltam tárgyalni. Sokszor barátaimnak sem engedtem, így az is előfordult, hogy a Fidesz-frakcióval szemben képviseltem saját meggyőződésemet. A kormányzó oldalon azonban csak azt láttam, hogy érvelésemet nem veszik figyelembe – így aztán egyre erőteljesebben fogalmazódott meg bennem a kérdés: miért is ülök itt, és mit fogok mondani az unokáimnak, ha látva a város helyzetét, húsz év múlva megkérdezik: te ott voltál, és mégsem tettél semmit? Számomra ez erkölcsi kérdés. Nem akartam tovább asszisztálni a baloldalnak ahhoz, hogy elárverezzék unokáink jövőjét.
– A fentiek szerint tehát a KSH volt elnökének, egy közgazdászprofesszornak a véleményére sem voltak kíváncsiak?
– Pontosan. Bármit is mondtam, süket fülekre talált. A ciklus elején világos volt: a megelőző két esztendőben nagyon laza költségvetési politikát folytattak, a város pedig egy, a továbbiakban nem fenntartható gazdasági pályára állt. Tavaly ősszel már mindenki tisztában volt vele, hogy nagyon kemény egyensúlyjavító intézkedéseket kell hozni. A helyzet azóta azonban csak rosszabbodott: még több hitelt vett fel a városvezető baloldal, s semmi jel nem utal arra, hogy a helyzetet képesek lesznek megoldani.
– Pécs súlyos költségvetési gondokkal néz szembe, az ellenzék pedig azt mondja, a város eladósodása már-már reménytelenül növekszik. Milyen jövőt jósol a városnak, ha egyáltalán maradt még jövője? Hiszen a nemrég még sok helyütt irigyelt Pécs az országos átlagot tekintve az egyik legelmaradottabb megye székhelyévé zuhant vissza.
– A jelenlegi vezetéssel az eladósodásból semmilyen kiút megtalálására nincs esély – hozzáteszem, a testület önfeloszlatását sem viccből kezdeményeztük. Miközben ismert, hogy tizenhétmilliárdos lesz a hiány az esztendő végére, azt nemrégiben mégis megfejelték újabb tízzel – ezzel aztán évekre determinálták is a város helyzetét. Persze, mondhatja erre a baloldal, hogy másutt is hasonló nagyságrendű hitelállománnyal küzdenek a városok, de ez csak az érem egyik oldala. Ugyanis lehet, hogy Debrecenben is több mint tízmilliárdra rúg ez az összeg, de nekik már van koncerttermük, multifunkcionális kulturális intézményük, nemzetközi szintű sportarénájuk és még sorolhatnánk. A hitel nem az ördögtől való dolog, ám Pécs úgy adósodott el, hogy közben egy fillérrel sem gyarapodott a vagyona, sőt. A jövő? Mindenképpen válságkezelésbe kell fogni – pótköltségvetéssel indítva a folyamatot –, majd egy prioritási sort szükséges felállítani, amely szerint csak a legfontosabb beruházásokat hajtanák végre, a többit néhány évvel halasztani kell.
– A városvezetés éppen a költségvetés sanyarú helyzetére hivatkozik, amikor az oktatásban átszervezéseket hajt végre.
– Csak aprópénz, amit az oktatási rendszer átalakításából, a pedagógusok elbocsátásából nyernek. Úgy gondolom, egyáltalán nem lenne tragédia, ha egy-egy osztályban húsz diák tanulna, azaz maradhatna a korábbi tanárlétszám. Az intézkedéssel mindössze 50-100 milliót nyernek, de itt milliárdokról van szó.
– Az ellenzéki vezetők többször kijelentették: a pécsi szocialista vezetés döntései nyomán egyre jobban látszik, hogy a tavaly ősszel meghirdetett konszenzusos politika helyett inkább erőfölényüket fitogtatják.
– Igen, a városvezetés mintha úgy gondolná, ha már a választásokon nyertek, amit még lehet, ma „leszednek”. Ahhoz, hogy a város gondjait megoldják, több kompromisszumra lenne szükség, természetesen kölcsönös gesztusok mellett. Az első lépést azonban a kormányon lévőknek kell megtenniük – de ők már mindent erőből tesznek, ez pedig szerintem a gyengeség jele.
– Mintha párhuzamokat fedezhetnénk fel a pécsi és a kormányzati hatalom képviselőinek viselkedésében.
– A Gyurcsány-kormánynak nincs távlatos programja, s az embereket sem együttműködő félnek, hanem eszköznek tekinti, akik azért vannak, hogy elviseljék az ő intézkedéseiket. A miniszterelnök azt hiszi, ő tudja a „tutit”, csak mi nem látjuk, és nem tudjuk, hogy a liberalizmus, a piacgazdaság nekünk is mennyire hasznos, ezért kénytelen tűzzel-vassal keresztülvinni az akaratát. A történelemben is találunk erre a gondolkodásra példát, hiszen a bolsevikok hasonlóan érveltek valamikor.
– Erőpolitizálás tapasztalható az egészségügyben vagy az oktatásban zajló átalakításoknál is. Ám ezen területek reformját ön is szükségesnek tartja.
– Úgy gondolom, nem szabad a piacot ráereszteni az egészségügyre, hiszen ez a legfontosabb eleme a társadalom „újratermelési” folyamatának. Állami kézben is lehetne sokkal hatékonyabb rendszert működtetni. Csak egy kérdést engedjen meg: az elmúlt évtizedekben mi akadályozta meg, hogy egy világos, átlátható rendszert alakítsanak ki, amely pontosan megmutatja, ki és mennyit fizetett be az egészségbiztosítási pénztárba? A kórházak esetében például az OEP által a szolgáltatásért fizetett és nyújtott ellátás arányosságát kellett volna ellenőrizni. A magánpénztárakkal pedig az a legnagyobb baj, hogy újabb szakadékot teremtenének: a rendszer egyik része kiválóan működik majd, a másik része azonban egyáltalán nem fog. Az oktatásban is hasonló helyzet: nem megoldás, ha a pénzre, a piacra bízzák a szelekciót, egy pontos teljesítménygondozási rendszer felállítása sokkal ésszerűbb lenne.
– A levegőben lóg egy újabb Gyurcsány-csomag. Osztja-e azokat a szakértői véleményeket, hogy ez sokkal keményebb lesz, mint amit átéltünk az elmúlt hónapokban?
– Biztos, hogy jön az újabb megszorítás. Egyszerű a magyarázata is: a gazdasági növekedés lelassult, nincs megtermelt többlet, amelyből pluszforrásokhoz juthatna a költségvetés. Két út lehetséges: az egyik az előremenekülés, amely a foglalkoztatás javítására, gazdaságélénkítő csomagok bevezetésére helyezi a hangsúlyt – ismert azonban, hogy a szocialisták nem ezt választották, hanem a másikat. Az pedig így fest: visszafogtak mindent, ennek következtében a gazdaság teljesítménye egyre szűkül, a folyamat miatt pedig mind szigorúbb intézkedéseket kell hozniuk, hogy a várt bevételek meglegyenek. Azzal számolok, hogy 2008-ban egy újabb, immár 550 milliárdos megszorítást kapunk a nyakunkba.
– Hogyan látja, ha kormányváltásra kerül sor – akár idő előtt –, a jobboldal milyen gazdasági kilátásokkal néz szembe egy új ciklusban?
– Nem teljesen reménytelen a helyzet – bármennyire is szomorú, lerongyolódott állapotban van az ország. Úgy gondolom, több dolog szükségeltetik ahhoz, hogy kikeveredjünk a bajból. Elsősorban egy jó kormányzat – a regnáló nem az –, amelyik tudja, mit kell tennie a felzárkózáshoz. Ennek azonban van egy feltétele, méghozzá a széles társadalmi konszenzus. Az utóbbi megvalósulása viszont nehezen elképzelhető, olyannyira megosztott, apatikus ma a magyar társadalom. Mégsem szabad feladni, hiszen jó pár ország megmutatta, hogyan lehet sikeresen felzárkózni – elég, ha csak a finnekre vagy az írekre gondolunk.
– A pécsi testületben tehát befejezte a munkát. A jövőre vonatkozóan milyen tervei vannak?
– Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen néhány képviselővel szemben – akik például önkormányzati vállalatoknál dolgoznak – egzisztenciálisan sohasem függtem a mandátumomtól. Tovább tanítok a Pécsi Tudományegyetemen, ahol a gazdaságtudományi intézet vezetője vagyok, és van elég munkám Szekszárdon, a főiskolai kar főigazgató-helyetteseként is.
heroinozás
Halál lett a közös heroinozás vége a fővárosban
