Virány

„… nálunk öt-tíz év alatt egy egész új magyar nyelv alakult, s öt-tíz év alatt szinte váratlanul kicsöppent a használatból néhány komoly és becsületes szó, sem jobb, sem rosszabb, mint a többi, a divat és az élet kegyeltje. (…) A kebel-t például ma már alig merjük leírni. A hon egyszerűen nevetést kelt. De humoros mellékíze van a dicső-nek, a lánglelkű-nek, a pást-nak és az ifjú-nak is. Ha egy budapesti ember a meghitt barátjáról beszél, bizonyosan tudom, hogy az ellenségét szapulja. A bú, a mű, a férfiú, a hív cimbora többnyire csak archaikus értékű (…) A lantos és a dalnok meg egyenesen a humoristák prédája.”
Kosztolányi Dezső idézett mondatai a Nyugatban jelentek meg, 1909-ben. Érdekes hogy a felsorolt szavak közül csak a pást (fűvel benőtt terület, legelő) dőlt ki a sorból, a többi csaknem száz év múltával is jelen van, noha némelyiket csakugyan senki nem írja le (alvó szó), a hon pedig két világháború után egyáltalán nem hat humorosnak. Hogy mi baj lehetett az ifjú-val, el se tudom képzelni. Mindenesetre a szavakat illetően nem érdemes jóslásokba bocsátkozni. A nyelv öntörvényű. Hajtűkanyarjai követhetetlenek.

Ballagi Mór hatalmas munkája, A magyar nyelv teljes szótára (1866–1873) volt az első, amely a nyelvhasználatból kikopott szavakat kereszttel, az újonnan feltűnteket pedig kérdőjellel jelölte. Tanulságos olvasmány ez a vaskos, kétkötetes szótár, hiszen kiderül belőle, hogy az abda valamikor az ábécé neve volt, a csúfos a bohócé, a kuf a kis hordóé, ög volt az üveg, kőlik a barlang, terjesznyeg az esernyő, rovár a jegyző, elmület az érzelem. E szavak már a temetőben pihennek. De száznegyven év elteltével talán izgalmasabb az akkor még bizonytalan sorsú jövevényekre tekinteni. Nem tudott gyökeret verni például a fénylak (díszes épület), a vezéd (csatorna), a zend (zönge, hang), a nedély (kedvcsapongásra, finomabb élcre hajló szellemi tulajdonság), a térhang (visszhang), a tanos (jártas), ugyanakkor a kérdőjeles szavak közül nyelvünk szerves része lett a lábbeli, a tengerész, a zenész, az estély, az élvhajhász, az estély, a vetület, a kence és a nyelvújításkor született virány (viruló mező), amely azóta már el is halálozott.
Ballagi Mór a szótárhoz írt nyúlfarknyi előszavát így zárja: „Remélem egyébkint, hogy eljő az idő, midőn egyetemes szókincsünk egybeállításának e gyönge kísérletét többek összeműködése folytán előállított nagyobbszerű munka háttérbe szorítandja…”

Mostanában jelent meg a Tinta Könyvkiadónál Minya Károly Új szavak című kis könyve, amely nyelvünk 1250 új kifejezését rendezi szótárba. Új szónak számít, ami az 1980-as évek vége óta vert gyökeret. (A címlapon látható római I-es jelzi, hogy a munkának lesz folytatása!) Gyorsleltár: a szavak több mint fele összetétel, amit a szerző azzal magyaráz, hogy a szavaknak egyre árnyaltabb jelentést kell hordozniuk. Eredetüket tekintve az angol szavak száma a legnagyobb (219), ami nem meglepő, hiszen a szórakoztató elektronika, továbbá a mobiltelefon bűvöletében élünk, és lassan már furcsán néznek arra, akinek nincs otthon számítógépe. Ezek nyelvét magyarítani reménytelen vállalkozás. Sajnos az e-mailből sem lett drótposta. Együtt kell élnünk a diszkkel, a cybertérrel, a chattel, a bloggal és a pendrive-val.
Valóságos szellemi kaland a Minya-szótár tanulmányozása, ugyanis a szavak szépen kirajzolják az 1990 óta bekövetkezett társadalmi, gazdasági, és kulturális változásokat. Lehet játszani. Állítsunk össze olyan szóláncot, amely kifejezi ezt a szélütött kort, amiben élünk. Ez például hogy tetszik? Drogliberalizáció, hitelkártya, óriásplakát, szmogriadó, populizmus, multiplex, izompóló, password, celeb, kampánycsend, filmtabletta, válságstáb, sikerdíj. Vagy itt egy másik: fitnesz, piacbarát, házimozi, felszámolóbiztos, élőlánc, bombariadó, húskommandó, frontember, pénzbehajtó, országimázs, szponzor, másság.
Ha csak egyetlen szót lehetne választani, én a látványpékségre szavaznék. Esetleg a zsírégetésre. Hirtelen nem is tudom.