Már többször elmondtam, ez az utolsó ciklusom – jelentette ki Demszky Gábor a Napi Gazdaságnak adott interjújában. – A főpolgármesteri székből legkésőbb 2010-ben távozom, azonban Bőhm Andrást sajnálom és szánom, nyilatkozatait arra is méltatlannak tartom, hogy azokra válaszoljak – erősítette meg az SZDSZ-es politikus, akit pártjában mindeddig a rendszerváltozás emblematikus figurájának tartottak.
Ezt a képet látja szétoszlani Bőhm, a szabad demokraták volt fővárosi frakcióvezetője, aki nem először került konfliktusba Demszkyvel. A napokban az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy az SZDSZ-nek új főpolgármester-jelölt után kellene néznie, mert Budapest az évtizedes liberális fellegvárból lassan a demokratikus deficit megtestesítőjévé válik. Bár John Emese (SZDSZ) jelenlegi fővárosi frakcióvezető cáfolta, hogy Bőhm retorzióra számíthat, emlékezetes, hogy az előző ciklusban a főpolgármesternek rendre ellentmondó Atkári Jánost gondolkodás nélkül kizárták a képviselőcsoportból.
Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője leszögezte: Demszky Gábor szavait ma már senki nem veszi komolyan, és akár indul, akár nem indul, egy biztos: 2010-től már nem ő lesz a főpolgármester.
Addig azonban még nehéz pillanatai lehetnek Demszky Gábornak, többek között azon útfelújítási botrány következtében, amelyben csaknem 600 millió forintos állami támogatással nem tud elszámolni a városvezetés. – Szabálytalanságok történtek: egy hivatalnok azt hitte, hogy ide-oda tologathatja a pénzeket, a hibákat belső vizsgálatunk deríti majd ki – magyarázott Demszky Gábor.
György István, a fővárosi pénzügyi ellenőrző bizottság fideszes elnöke szerint azonban ez lehet a főpolgármester Zuschlag-ügye, amelyben jogtalan gazdasági előny szerzése bűncselekmény gyanúja is felvetődik. A Fidesz továbbra is jogi lépéseket fontolgat – tette hozzá.
Újabb PR-akció? Januártól tíz százalékkal csökkenhet a távfűtés díja, ha a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén a képviselők elfogadják a Főtáv Zrt. javaslatát a csaknem 800 ezer embert érintő rendszer átalakításáról – közölte tegnap Demszky Gábor főpolgármester, aki szerint azért kell lépniük, mert csak az idén hatezren mondták fel ezt a szolgáltatást. – Örülünk az elképzelésnek, de a PR-akciókból már elegünk van – mondta György István (Fidesz) fővárosi frakcióvezető-helyettes, aki emlékeztetett: a koalíció javaslatára emelték az elmúlt egy évben több mint 40 százalékkal a távfűtés díját, és éppen Demszky „védte” a jelenlegi árképzést.
A Demszky-éra végnapjai
Bár Demszky Gábor tegnap megerősítette, hogy utolsó ciklusát tölti Budapest élén, az őt ért SZDSZ-es belső bírálatokra nemhogy nem reagál, hanem Bőhm András, pártja volt fővárosi frakcióvezetője nyilatkozatait egyenesen szánalmasnak tartja. Közben egyre dagad az a hatszázmillió forintos útfelújítási botrány, amelyről a főpolgármester elismerte, hogy szabálytalanságok történtek, de azt csupán egy meg nem nevezett hivatalnok számlájára írja.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!