Li Kuan Ju (Lee Kuan Yew), a most Magyarországra látogatott Li Hszien Lung (Lee Hsien Loong) szingapúri miniszterelnök édesapja, akit 1959-ben választottak m eg az elmaradott, mindenfajta ásványi kincsnek híján lévő városállam miniszterelnökévé, amelyet leginkább a maláriát terjesztő szúnyogcsípéseiről ismertek. Az ország legfőbb kincse maga a miniszterelnök volt, aki évtizedekkel korát megelőzve álmodta meg azt az akkor még a tudományos-fantasztikus világba illő, gazdag Szingapúrt, ami a városállam ma.
Li a legkövetkezetesebben és irigylésre méltó politikai érzékkel szorította ki a hatalomból kommunista ellenfeleit. Mindezt jobboldali, tekintélyuralmi rendszerrel valósította meg. A miniszterelnök világszerte híressé vált kampányai során irtotta ki a korrupciót, vezette be a kötelező halálbüntetést a kábítószer-kereskedőkre, és tette csillogó tisztává Szingapúrt úgy, hogy elsőként ragadott seprűt a tisztasági kampány beindításakor.
A városállamban tilos köpködni és rágógumizni. Így azután senkinek nem jut eszébe, hogy a világcsodát jelentő szingapúri földalattirendszernek a peront a sínektől elválasztó, pneumatikusan nyíló üvegpaneljeinek fotocellájára ragasszon egy adagot belőle. A szingapúriak az ország teljes területén éjjel is biztonságosan sétálhatnak – legyenek nők vagy fiatal lányok. És Szingapúr az egyetlen ország az egyenlítőn, ahol a csapvíz iható.
Li Kuan Ju igen sajátos, de Kolumbusz tojásának tűnő, eklektikus módszerrel építette ki a ma olajozottan működő rendszert. Körülnézett a világban és az adott területen a bevált módszert meghonosította. Függetlenül attól, hogy a sikeresnek talált elem jobboldali, baloldali rendszerben, demokráciában vagy diktatúrában működött. A fő kritérium annak sikeressége volt.
Li 1990 végén, 41 év után vált meg miniszterelnöki székétől, de főminiszterként a háttérből adott tanácsokat. A főminiszter – mint a világon a legjobbként elismert politikai koponya – tanácsait Pekingtől Washingtonig keresték. 2004-től, amikor fia, a jelenlegi miniszterelnök vette át a kormány irányítását, főminiszteri címét minisztermentorrá változtatta. Aki akár alapfokon is ismeri a kínai etikettet és politikát, tudja, hogy mit jelentett Li Kuan Ju 1993. júniusi, nem hivatalos magyarországi látogatása Antall József miniszterelnöksége idején. (Amelyről a Külügyminisztérium internetes honlapja a szingapúri miniszterelnök angol nevét – senior minister – félrefordítva „rangidős miniszterként” emlékezik meg.)
Túlzottan durván kifejezve: a sok-sok ezer éves han kultúrából való, egyébként Cambridge-ben jogot végzett hakka Li Kuan Ju – a hakkák adták a kínai történelem legnagyobb politikusait és forradalmárjait – nagyon finoman jelezte, hogy ingyen és bérmentve ad tanácsot a magyar kormánynak. Annak pedig, hogy nem Lengyelországot vagy Csehországot választotta, önéletrajzi kötetében is szereplő személyes kötődései az oka. A kormány azonban ezt az ezüsttálcán kínált, soha vissza nem térő lehetőséget nem ismerte fel.
A hajókirándulásoktól irtózó Lit sétahajókázni küldték a Dunán Kádár Béla külgazdasági miniszter és Barsiné Pataky Etelka címzetes államtitkár társaságában. A két országnak akkor stratégiai partnerséget kellett volna kötnie. Amit Kóka János gazdasági miniszter Li fia mostani látogatása alkalmával javasolt. A jobboldal számára, mint 17 éve oly sok minden, az a hajó is örökre elúszott. A szingapúri miniszterelnök a rendszerváltás, a stabilizálás és gazdaságfejlesztés forgatókönyvét tollba mondhatta volna akár az akkori kormány, akár az egyes tárcák vezetőinek.
A magyar sajtó Li látogatását szintén nem vette észre. A hajókirándulásról is csak a német Weltspiegel tévései forgattak. Holott a Pesti Hírlap – amelyet az akkori magyar nagykövetségek „természetesen” nem járattak – cikkeivel kellően előkészítette a talajt, tudván azt, hogy kívülről semmi esélye Li küszöbönálló látogatásáról a hivatalból mindent tudó – a kommunista apparatcsikoktól meg nem tisztított minisztériumok figyelmét felhívni a látogatás páratlan fontosságára. Az üzenetet és a szingapúri elemek magyarországi sikeres felhasználásának rá nézve óriási veszélyét – mint ilyenkor szokásos – csupán a másik oldal sajtója érzékelte.
Olyannyira, hogy a balliberális média nem egy jól ismert alakjai mai „outputjukhoz” hasonló, azaz elképesztő tárgyi tudatlanságról árulkodó cikkei hónapokon át verték el a port az „ötletelő” Pesti Hírlapon, azt „a távol-keleti fasizmus magyarországi előhírnökének” és „szálláscsinálójának” nevezve.
A CPF
Az egyik ilyen „veszélyforrás” a hatékony, átlátható és nemzetteremtő szingapúri társadalombiztosítási rendszer. A szingapúri társadalombiztosítási rendszer alapjait a brit kormány rakta le egykori gyarmatán 1955-ben azzal a céllal, hogy ottani alattvalóinak legyen mire támaszkodniuk öregkorukra. Ebből fejlődött ki egy átfogó Központi Ellátó Alapnak (Central Provident Fund vagy CPF) nevezett társadalombiztosítási rendszer, amely a biztosított nyugdíjáról, egészségügyi ellátásának finanszírozásáról és lakásszükségletei megoldásáról gondoskodik. Ami azonban még ennél is fontosabb: Li Kuan Ju a biztosítási rendszer bevezetésével nemzetteremtő szerepet játszott – hiszen Szingapúr Malajziából való 1965-ös kiválásakor még szó sem volt semmilyen szingapúri identitásról.
A szingapúri rendszer sajátossága, hogy a biztosított és a munkáltató nem egy hatalmas kaszszába szórja be pénzét, amit azután a központi alapkezelő oszt el és gazdálkodik a befolyt összegekkel, hanem minden egyes biztosítottnak saját, három elkülönített számlája van. Ez az általános, a különleges és az egészségügyi számla. Az általános számlát ház/lakás vásárlására, beruházásra és egyéb, az alap által engedélyezett célokra lehet használni. Ha a biztosított munkába állásakor beleegyezik abba, hogy nagyobb összeget fizet számlájára, előbb vehet otthont magának.
A különleges számla a nyugdíjon kívül a nyugdíjjal kapcsolatos pénzügyi termékekbe való befektetésekre (életjáradékok, pótbiztosítások stb.) használható. Az egészségügyi számlán lévő megtakarítással a tagok saját és közvetlen hozzátartozóik kórházi költségeit fedezik. Az ezen számlára fizetett összeg természetesen nő a korral: az idősebbeknek nagyobb az ellátásigényük. Nézzünk akkor néhány példát az egyes korcsoportokra és az azokon belül érvényes befizetési arányokra.
35 éves korig a befizetés aránya az alkalmazott esetében: a havi fizetés 23 százaléka megy az általános számlára, 5 százalék a különleges számlára és 6,5 százalék az egészségügyi számlára. Ez az arány az 55–60 éveseknél: 11,5 százalék az általános számlára, 0 százalék a különleges számlára és 8,5 százalék az egészségügyi számlára. Abban az esetben, ha például egy pályakezdő kórházi ápolásának összege nagyobb a biztosított számlán lévő összegnél, akkor a közvetlen hozzátartozó saját egészségügyi számlájáról besegíthet, illetőleg felhasználható az úgynevezett MediShield, ahol igen korlátozott szerep jut a magánbiztosítóknak.
A MediShield olyan biztosítási rendszer, amely a Központi Ellátó Alap igazgatóságának szigorú felügyelete alatt működik. A MediShield a kórházi ápolás során felmerülő költségeket és egyes, a bejáró betegek kezelési költségeit fedezi. A MediShield – vagyis pótbiztosítás – segítségével a kórházi elhelyezés minősége növelhető. (Egyébként minden biztosított joga, hogy bármely kórházban kezeltethesse magát.) A MediShieldre minden szingapúri állampolgár vagy állandó lakos jogosult. A CPF-ben, vagyis az egész biztosítási rendszerben való részvétel viszont ugyanezek számára kötelező. A MediShield rendkívül olcsó a biztosítottnak: a 30 év alattiaknak például évi 30 szingapúri dollár, azaz mintegy évi 3600, tehát havi 300 forint.
Az általános számlát a biztosítottak arra használhatják, hogy letegyék belőle a lakás/ház vételi árának kért részét, és azután abból fedezzék a pénzintézetektől felvett kölcsön havi törlesztését. A szingapúri társadalombiztosítási rendszer alapvető filozófiája az, hogy mindenki saját magára támaszkodjon, erősítse a munkaetikát és a családi támogatást.
Mint Li Kuan Ju miniszterelnök 1993 vége felé elmondta a Pesti Hírlapnak, Szingapúrban adott hosszú interjújában: a szingapúri kormány azért is kívánja minden polgárát saját otthonhoz juttatni, mert az, akinek saját otthona van, jobban kötődik hazájához, és azt katonaként is kész bármikor megvédeni. Az alkalmazottak részéről a kötelező hozzájárulás ötven év alatt a havibér 20 százaléka. A munkáltatók további 14,5 százalékot fizetnek, ami összesen a bér 34,5 százaléka. A hozzájárulás aránya kisebb az ötven évnél idősebbek esetében és azoknál, akik havi 1500 szingapúri dollárnál kevesebbet keresnek. A hozzájárulás szempontjából a fizetési plafon havi 4500 szingapúri dollár.
Minden biztosítottnak joga van arra, hogy kötelező befizetésén túlmenően fizessen be társadalombiztosítási számláira nyugdíjának növelése érdekében, de a maximumot évente megszabott korlátnak vetik alá. A fentebbi ismertetés a szingapúri társadalombiztosítási rendszernek csupán az alapját mutatta be. A CPF ezenkívül más biztosítási lehetőségeket is nyújt, például a felsőfokú oktatásra, amelynek révén a szülők gyermekeiket főiskolára, illetve egyetemre járathatják.
A CPF igazgatótanácsának elnökét a munkaügyi miniszter nevezi ki. A tanácsban helyet foglalnak a kormány, az alkalmazottak és a munkaadók képviselői. Mint a cikk elején álló idézetek mutatják: sok víz lefolyt nálunk a Dunán 1993 óta a szingapúri modellhez való hozzáállásban. Sőt: gyökeres fordulatról beszélhetünk annak hazai fogadtatásában. Amihez hozzá kell tenni, hogy ezen idő alatt a szingapúri politikai berendezkedés jottányit nem változott: ma éppen anynyira tekintélyuralmi, nyugati értelemben véve éppoly hiányosan demokratikus, de szilárdan jobboldali, mint volt 1993-ban.
Ha ironikusak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk, hogy nálunk a balliberális oldal a jelek szerint a keblére ölelte azt, amit 14 évvel ezelőtt jajongva és irtózva „fasizmusként” lökött el magától. Ami a jobboldalt illeti, annak sincs túl sok oka a melldöngetésre.
Sem az Antall-kormány idején Linek, sem az Orbán-kormány idején az idelátogató Go Csok Tong (Goh Chok Tong) miniszterelnöknek nem tették fel a fontos kérdéseket, és nem profitáltak a kapcsolatokból. Talán mindennek – fogalmazzunk finoman – a jobboldali politikusokat sújtó és érthetetlen „episztemológiai hübrisz” az oka. Martonyiék idején Szingapúrt a kormánytagok inkább relaxációs állomásnak vagy pihenőhelynek tekintették ausztráliai továbbrepülés előtt. Horn Gyula – akiről Szingapúrban udvariasságból orchideát neveztek el (egyébként nem a „pufajkás orchidea” nevet kapta a keresztségben) – és Medgyessy Péter együtt jártak Szingapúrban. El voltak ragadtatva a látottaktól, az állami szektortól, a gazdaság szervezettségétől és a hatékony kormányzati munkától. Vagyis pontosan annak az ellenkezőjétől, amit otthon csináltak. Akár később miniszterelnöktársuk, Gyurcsány Ferenc.
Medgyessy Péter volt miniszterelnök most vasárnap kijelentette: tudja, hogy „a szingapúri modell Magyarországon nem működhetne, de talán egyszer lesz erre egy jó megoldás”.
Az „egyszer” már 2010-re is elérkezhet.
Addigra fel kellene készülni, ami – ezt már tudjuk – nemigen divat a jobboldal háza táján. De ha netán az egészségügyért „árnyékfelelős” Mikola István holnap szingapúri repülőjegyét lefoglalja, a helyszínen győződhetne meg arról, hogy érdemes-e lemásolni a Szingapúrban páratlan mutatókat produkált társadalombiztosítási rendszert. Ha igen, akkor azonnal hozzá lehetne fogni a rendszer hazai meghonosítási tervének kidolgozására. De elvetni csak helyszíni vizsgálódás után szabadna.
A másik oldal fenyegetésétől beijedésre sajnálatosan oly hajlamos jobboldalnak immár attól sem kellene tartania, hogy ez ügyben is lefasisztázzák, hiszen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök maga jelentette ki: „Szingapúr sikere nemcsak Magyarországnak, hanem Európa többi államának is példa lehet.” És mint Gyurcsány esetében tudjuk, a vak tyúk is találhat szemet, ha ezúttal nem is parancsára koponyákból kilőtteket.
Köszönet Hazel Tan Ki Leng (Hazel Tan Kwee Leng) asszonynak, a CPF igazgatótanácsa kommunikációs főosztálya igazgatóhelyettesének és Yvonne Elizabeth Csi (Yvonne Elizabeth Chee) asszonynak, a Szingapúri Köztársaság brüsszeli nagykövetsége politikai másodtitkárának segítségükért, amely nélkül e cikk nem születhetett volna meg.
origo.hu
Új szóviője lett a Fidesz-frakciónak: Ibolya Csenge Gabriella
