A médiamennyország zsákutcái

Tízévesek a kereskedelmi tévék. Bár az évforduló fel sem tűnne, ha nem kísérné a hejehuja „szülinapozás”, amitől megőrül az átlagember. „Ünnepeljen velünk”, mondja a sosem hallott kökénysűrítő kft. „Szülinapi bulinkon” minden lesz, mert immár fél éve forgalmazzuk Magyarországon a pörköltízű kökényt. Így megy ez minálunk, folytatólagos felhajtással jubilál pláza, tévécsatorna, szappanopera, bank, biztosító és tegnap egy kétéves virsli is. Mindent a közönségnek, pénz nem számít. A kereskedelmi csatornák előnye: végtelen muníció és idő áll rendelkezésükre, hogy fényezzék magukat, és lássuk az archív kockákon Svábyt dalolni, Csiszár Jenőt hátast dobni, Csisztu Zsuzsát férjhez menni vagy elválni.
Médiakritikusnak lenni a leghálásabb feladat, az utóbbi ötven évben nem akadt, aki elégedett volt, de a következő ötvenben sem lesz, aki megelégszik a csatornák színvonalával. Sokkal többen vannak viszont, akik az egész struktúrát kárhoztatják, mondván, a késő kádári rettenetes ízlésvilágot el kell tüntetni. Ugyanakkor bármifajta kísérletet, ami akadályozná, de legalábbis fékezné ennek az ízlésvilágnak az uralmát, cenzúrának és illetéktelen beavatkozásnak minősítenek. „Szóval, kedves ORTT, a másik lehetőség az, hogy komolyan veszik a sajtószabadságot, és szigorúan azt értik alatta, hogy senkit nem hallgattatnak el csak azért, mert ocsmány a pofája, avagy mert nevén nevezi azokat a dolgokat, amiknek említésére az újbudai nyugdíjas turulrajongók elpirulnak” (Tallián Miklós, Hírszerző).
A kifakadás oka, hogy az ORTT 85 millió forintot adott az ATV-nek és a Hír TV-nek a digitális sugárzásra való átállásukat segítendő. A cikkíró dilemmája, hogy miért pont ez a két „jelentéktelen politikai szócső” érdemelt ki akkora összeget, ami mai árfolyamán mérve egyzuschlagnyi. Ha a sajtószabadság azt jelenti, hogy bátran beszélhetnek az „ocsmány pofájúak”, akkor az teljesítve, hiszen megannyi ellenszenves, beszédhibás és irritáló rémség szaladgál a csatornák között. Hogy mitől pirulnak el a nyugdíjas turulrajongók, az már keményebb dió. Értem én a célzást, hogyne, a turulrajongó gyepes agyú bunkó, jobbos nyárspolgár, aki nem feltétlenül azért nyitja ki a tévét, hogy premier plánban az orális szexet bámulja. Tényleg borzasztó, hogy ezek a turulisták sokszor érezhetik úgy, bizonyos csatornákat nézni olyan, mint a pocsolyában dagonyázni. A médiakritikusok nem akarják megérteni, hogy nem azért tiltakozik bárki is ízlése rongálása miatt, mert bigott, prűd, vallásos vagy konzervatív őslény, hanem mert egyre inkább kísérti a nézőt az a gondolat, hogy a kereskedelmi adók egyetlen célja az ingerküszöb napi srófolása – felfelé. Az induláskor a csatornák minden szépet és jót beígértek. Családi légkört, igényes szórakoztatást és kellő közszolgálatot.
Ha megnézzük az eredményt, csillog a felszín; 95 százalékos a két kereskedelmi adó lefedettsége, ami azt jelenti, hogy Magyarország 3,5 millió bejelentett tévéképernyőjén tarol az RTL és a TV2. Magas nézettség, változatos műsorfolyam, sztárok mindenütt.
Kialakult az a médiaelit, amely műsorokat készít, kérdez, szerkeszt, és hétről hétre értesít feltupírozott magánéletéről. Aki belép a TV2 vagy az RTL kapuján, sztár akar lenni. Nincs olyan beszélgetés, ahol a résztvevőknek – legyenek szépségkirálynők, playcicák, kifutó modellek, kiesett versenyzők, szappanoperák szereplői, bárkik, akiken a kamera egyszer is megpihent – ne az lenne a legnagyobb vágyuk, hogy sztárok legyenek. Na jó: „a médiába vágyom”. Ha az ózdi fiúnak sikerült, akkor nekik miért ne? Most a legpöszébb, legbutább is lehet műsorvezető nagyestélyiben, reflektorfényben, a médiában már csak mítosz a tanultság, a műveltség, a tapasztalat meg a tehetség. Egy-két középkorú belügye. Elég a szerencse, fontos a kapcsolat, és nem árt egy médiapapír. Mindegy, hol, akárhol, félévi kétszázezerért kapsz egyet, és akkor már taposhatsz egy saját műsorért. Ha már egyszer oda betetted a lábad, onnan ki nem mozdítanak: húzhatod a lottót, viheted a pohár vizet, rakosgathatsz betűket, mondhatod, hogy holnap esik, beszélhetsz tét nélkül. Hogy erről a nézőnek mi a véleménye? Ő azt nézi, amit kap, azt hiszi el, amit mondanak neki, azt szereti, akit mindennap mutogatnak neki.
A kereskedelmi csatornák versenyt futnak egymással, és nemcsak egymást tapossák el, de embereket is, ha nem is halálra. Eleinte hihetetlennek tűnt, milyen érzéketlen a közvélemény azokkal szemben, akik valamilyen módon áldozatai a médiaharcnak. Akiknek nincs kapcsolati tőkéjük, szerencséjük, hamar eltűnnek. Tudjuk, felnőtt emberek, akik maguk döntenek sorsukról, de a tévén szerzett népszerűség, siker és pénz kivel nem hiteti el, hogy ő különleges példánya Istennek?
Máig legtragikusabb példája ennek Párkányi Éva, akit egy kocsma pultja mellől repítettek a Big Brother-házba. Meglepő, hogy a léha, laza erkölcsű Éviről menet közben kiderült: jószívű, adakozó, segítőkész, sallangmentes kis nő. Vártuk a boldog befejezést: BB Évinek azonban nem jött be: nyereményét szétszórta, egyre zavartabban viselkedik, iszik, a gyerekét elhagyta. Zsanett, a szörpüzem üdvöskéje, a BB „végzet asszonya” százezer forintos flekkdíjért próbálkozott az „újságírással”, majd depressziós kitöréseiből megtudtuk, nem jött be semmi. Most Esterházyt olvas, és nem akar emlékezni régi életére. Nagy Ő, azaz Molnár Anikó ámokfutása évek óta a nagyközönség előtt zajlik. Sem munkát, sem stabil férfit, sem boldogságot nem hozott neki a nyilvánosság. Gáspár Győző, bár vagyont és nevet szerzett extrém vállalkozásával, magánélete most megy rá a hírnévre. Egy kissé habókos öregúrral elhitették, hogy bukik rá a tinigeneráció. Gondoskodott róla a bulvármédia, a „menedzserek”, akik például elhitették Gáspár Győzővel és nejével, hogy fontos tényezők. Hogy mindenki rájuk kíváncsi. Hogyne, amíg mutogatják őket, majd amikor terhes lesz az állandósult családi zűrzavar, ejtik őket. Ki emlékszik már Pongóra, Okira, Indiánra, a csótány- és kukacevőkre? VV Ágica is csak egy gyomormosás erejéig tudott visszakapaszkodni a pletykalapokba.
De nem úszta meg igazából Csisztu Zsuzsa, Zalatnay Sarolta, Konta Barbara, Rúzsa Magdi vagy Oláh Ibolya sem. Magánéletük alakulásába durván beleszólt a médiaipar. Az utóbbi kettő még igazodni sem akar, ezért állandó és sunyi támadások célpontjai lettek. Amúgy a kereskedelmi csatornáknak köszönhetjük Fehér Anettkát, Galambos Dorinát, Kiszel Tündét, Medveczky Ilona és Dévényi Tibor remake-jét, Majkát, Terry Blacket, Hajdú Pétert, Csipát, Fekete Pákót és tömény dózisban a szépségkirálynőket. Az olvasó eldöntheti, melyikük szereplésével lett gazdagabb vagy értékesebb az élet. Az ítélet legcsekélyebb szándéka nélkül miért is marasztalható el az ORTT? Mert 85 millió forintot adott az ATV-nek meg a Hír TV-nek, hogy segítse átállásukat a digitalizálásra. Mind a két csatorna nyíltan politizál, meglehetős hévvel, viszont lehet, hogy a néző szívesebben hallgatja bármelyik „buta” politikust, mint a sziporkázó Bálint Toncsit. Ne vitassuk el ezt a jogot! A Hírszerző cikkírójának némi vigasztalás: az ORTT rendszeres pénzbeli támogatásban részesíti a Tilos Rádiót és a Klubrádiót is. Igaz, a turulrajongók ennek hallatán nem elpirulnak, hanem zöldülve nyeldekelnek.