AFP Budapest, a nyugati sajtó Nap-keltéje

Illúzió, hogy csupán a vékony hangú, teljes kisebbségben lévő jobboldali magyar sajtó bírálja az őt elnyomó hangokat. A nagy nyugati sajtóbirodalmak kiadványai is írnak médiakritikát, amikor úgy érzik, érdekeiket, üzeneteiket és általában az általuk képviselt nézeteket vagy hangokat elnyomják.
Két friss példa.
Az International Herald Tribune, az Egyesült Államok vezető lapjának, a New York Timesnak párizsi szerkesztésű leánylapja október 8-án vezércikkben támadta a Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (az ORTT amerikai megfelelőjét), amiért a testület miatt a WBAI rádióállomás nem merte a néhai Allen Ginsberg Üvöltés című versét annak fél évszázados megszületése évfordulóján felolvasni, mert tartott a súlyos pénzbüntetéstől. Ugyanis az Egyesült Államokban az éterben nem hangozhatnak el obszcén, durva kifejezések.
Egyáltalában nem olyan mértékű obszcenitásról van szó, mint ami nálunk a nap bármely szakában elhangozhat. Nem: nálunk ugyanis – mint lassan a társadalmi, kulturális, politikai és gazdasági élet minden területén – olyan szabályok érvényesülnek, amelyek az SZDSZ érdekeinek és ideológiájának fekszenek. A média terén ez már így van hosszú ideje: a Csúcs László-féle jobboldali „médiaterror” idején Esterházy Így gondozd a magyarodat című esszéjét a közszolgálati rádió négy alkalommal is sugározta, olyan részletekkel, mint „Magyarni franciául például annyit tesz majd: magamat jól leszopni.” Jogos kérdés egyébként, hogy Ginsberg Üvöltésében – az eredeti versszövegről van szó – ehhez képest mi az obszcenitás.
A másik példa: a londoni Financial Times október 5-i számában terjedelmes támadást intézett a világ legtárgyilagosabbjának tekintett közszolgálati adó, a BBC ellen, amiért az nem a neoliberális pénzügyi körök primer érdekeit kifejező lap szája ízének megfelelően fogalmaz honlapján, illetőleg a gyermekeknek szóló aktuális eseményekkel foglalkozó gyerekprogramjában, a Newsroundban. Konkrétan a Közel-Keletről, a merénylőkről és az al-Kaidáról van szó.
Ilyenekre mondják a németek: szeretném, ha gondjaid az enyémek lennének. A magyar valóság immár 17 éve folyó torz és hazug ábrázolása miatt azonban nem az előbb említett két lap feje fáj, hanem azoké, akik nálunk értetlenül állnak azon jelenség előtt, hogy egy ország elnyomorodása szinte visszhang nélkül marad egy olyan nyugati sajtóban, amely a Magyar Gárdának cikkek tucatjait szenteli. Ez így van annak ellenére is, hogy az előbb említett International Herald Tribune idén márciusban azonnal megtalálta tárgyilagos hangját Magyarországról szóló beszámolójában, amikor a Gyurcsány-kormány igen súlyos emberi jogsértéseiről és katasztrofális gazdasági teljesítményéről cikkezett feltűnő részletességgel. A lap jóhiszeműségét csupán az árnyalja némiképp, hogy e ritka valósághű ábrázolása „véletlenül” annak a felfedezésének ágyazott meg, hogy – mint Gyurcsány Judy Dempseynek, a Herald őt Budapesten meginterjúvoló berlini irodavezető-nőjének a saját szempontjából ostobán elkotyogta – a magyar miniszterelnök a Gazprom-féle Kék Áramlat földgázvezeték mellett tette le a voksát, szemben az atlantista támogatottságú Nabucco-projekttel. (Azóta Gyurcsány 180 fokos fordulatot tett arccal a Nabucco felé, és a lap ezt követően, nyilván ismét csak „véletlen” egybeesés eredményeként, megszűnt bírálni a miniszterelnököt, illetve politikáját.)
Az AFP budapesti irodájának azonban nincsenek ilyen kegyelmi pillanatai, vagyis olyanok, amikor a valóságot annak meztelenségében igyekszik továbbítani a párizsi központnak. Szögezzük le gyorsan: a francia társaság itteni magyar alkalmazottai jelentéseinek minősége, a valóságtól való távolsága és részrehajlása a mindenkori balliberális oldal irányában nem tér el a legtöbb tudósító vagy iroda teljesítményétől (tisztelet a BBC Világszolgálatának – azaz a legtöbb esetben Nick Thorpe-nak –, a Reutersnek, a CNN nem egy riportjának vagy akár a Gyurcsány Ferencnek szegezett kíméletlen kérdéseinek, és persze a vezető svájci lap, a Neue Zürcher Zeitung korábbi, azóta nyugdíjba vonult budapesti tudósítójának, Andreas Oplatkának), de az AFP budapesti „outputja” által a valóságnak és Magyarország általános képének okozott kár jóval felülmúlja azt az ártalmat, amit egy-egy újságriport vagy a világlapok által kevésbé átvett hírügynökség teljesítménye eredményez. (Az amerikai Associated Press munkája külön elemzést érdemelne.)
Az AFP budapesti irodája a nyugati sajtó Nap-keltéje. Azaz annak torz és hazug jelentésére, a Gyurcsány-kormánynak kínos, de a magyarországi helyzet megértéséhez alapvető fontosságú események elhallgatására a másik oldal éppen olyan nyugalommal és rendszerességgel számíthat, mint ahogyan „közszolgálati” Nap-keltéjére. Mint ismeretes, ez az iroda jelentette tavaly ilyenkor, hogy Orbán Viktor október 23-i beszédére négyezren voltak kíváncsiak. Ezt állította az ’56-os megemlékezés ötvenedik évfordulójának estéjén és másnapján. Akkor, amikor a Vince-féle MTI is százezres tömeget ismert el.
Az AFP tavaly – az idei jelentéseihez hasonlóan – folyamatosan azt láttatja a világgal, hogy a Gyurcsány-kormány ellen a tomboló fasiszta, antiszemita, „náci zászlókat” lobogtató szélsőjobb lázong. Akkor, amikor a BBC tudósítója tavaly így foglalta össze kérdés-felelet formájában azt, hogy kik a tüntetők: „Tarka társaság. Főként a politikai spektrum jobboldalán foglalnak helyet: diákok, magasan képzett emberek, mint például orvosok, fogorvosok, üzletemberek – a »tiszteletet sugárzó középosztály« –, de akadnak közöttük radikális, jobboldaliak is… Azután vannak közöttük környezetvédők, akik a globalizációt ellenzik. Folyamatosan hallani azt is, hogy provokátorok is vannak a tüntetők között, akik elszabadult erőszakkal akarják diszkreditálni a mozgalmat.” Ezzel szemben az AFP folyamatosan azt akarja elhitetni a világgal, hogy a tüntetők és rendőrök egyensúlyban lévő erői között „összecsapásokra” került sor, amelyeknek „sérültjei” voltak. Vagyis a világért sem tudósított volna a szándékosan azonosítatlan rendőrök kilőtt szemű, véresre vert áldozatairól, a földön heverők kitartó rugdosásáról, parlamenti képviselő, jezsuita szerzetes, újságírók és külföldi járókelők, közöttük egy francia tinédzser brutális megveréséről, vagy idén a köztársasági elnök sürgetéséről, hogy a bűnös rendőröket vonják felelősségre.
Az amerikai Associated Press, amelyet eddig még senki nem vádolt meg a mai ellenzék iránti elfogultsággal, tavalyi jelentésében (amelyet az International Herald Tribune október 24-i száma is átvett) arról írt, hogy „délután a rendőrség gumilövedékekkel lőtt, könnyfakasztó gázt és vízágyút vetett be, hogy több ezer tüntetőt szétoszlasson, akik legtöbbje békésen szeretett volna visszajutni a Kossuth térre, hogy megemlékezzen az ’56-os forradalomról”. Az AFP küldetéstudatos munkáját természetesen most sem tette félre.
Nem csak a megemlékezésről van szó.
Október 3-án diadalittasan – és minden előzmény nélkül – adta ki jelentését arról, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétpontos csomagjával kívánja „a pártpolitikát megtisztítani”. A csomag kiváltó okáról természetesen hallgatva. Az AFP-nek e gyöngyszemét – amelyet a budapesti iroda egyik munkatársa, Molnár Géza jegyzett – két megerősítő forrással zárja. Amelyek hitelességét a külföldi hírfogyasztó nem ismeri. És akik közös nevezője, hogy őket – főként ellensúly nélkül – egy magára és a hitelességre valamit is adó hírgyár nem közölne.
Egyikük az MSZP – és a korábbi MSZMP – házi politológusa, Ágh Attila, a másik pedig (ez még hihetetlenebb) az MSZP szó szerinti értelemben vett kampánylapjának orbánozásban leharcolt régi elvtársa, Sebes György, akit minden bizonnyal nyugati hírforrás most idézett először. Sebes egyébként egyperces hírnevére annál is büszkébb lehet, hogy a világgá röpített AFP-tudósítás vele zárul (a Népszavát „baloldalinak” nevezve), e szavait idézve: „Gyurcsány már bizonyította, hogy nagy sebességgel halad egyenesen előre; hamarosan tudni fogjuk, hogy mások követik-e, vagy azt, hogy egyedül fut-e”. És ez nem vicc, hanem az AFP.
Egyébként a Reuters október 1-jei, az AFP jelentését tehát két nappal megelőző tudósításának már a második mondata arról szól, hogy „Gyurcsány az első hivatalában lévő magyar miniszterelnök, akit a kommunizmus vége óta az ügyészség kérdőre von olyan ügyben, amelynek vádja szerint szocialista pártjának egy alacsonyabb rangú politikusa hűtlenül kezelt kormányzati pénzeket”. A jelentés egyébként később név szerint megnevezi Zuschlagot.
De az Orbán-barátnak ugyancsak nem nevezhető, vezető, osztrák konzervatív lap, a Die Presse október 12-i száma szintén erről a témáról is azt írja: „A miniszterelnök a rá nehezedő nyomás miatt lendült támadásba: így Gyurcsány nemrégiben olyan intézkedéscsomagot nyújtott be, hogy korlátozza a magyar politikában, mindenekelőtt az MSZP-ben a sötét üzelmeket és a sógorság-komaságot.” Ami noha az AFP-nél jóval tisztességesebb kifejtése a valóságnak, azért – ismerjük el – még mindig igencsak a miniszterelnökre nézve kegyes enyhítése a dolgoknak.
A Fidesz politikusai már hosszú ideje bojkottálják a Nap-keltét. Ami önmagában véve is talán fontosabb – de a nyugati sajtónak fel nem tűnő esemény –, mint az, amely fölött dézsányi krokodilkönnyet hullajtott: amikor a ma kormánypárti napraforgóként működő klubrádiós Bolgár György hatalmas pénzzel a zsebében, közös megegyezéssel vált meg az akkor még Kossuth rádiónak nevezett közszolgálati adótól. A legnagyobb ellenzéki párt politikusai teljes joggal bojkottálják a Nap-keltét, amire egyébként őket a jobboldali sajtóban a bojkottot megelőző években megjelent nem egy cikk biztatta. (Ami nem azt jelenti, hogy Orbánék ezek miatt döntöttek így.)
A Fidesz – amely a nyugati világ pártjai közül nem arról ismert, hogy kitűnően érti a média világát – mellesleg a jelenlegihez hasonló népszerűség-veszteség nélkül bojkottálhatna még jó pár médiumot, amely hasonló aljassággal kezeli. Hiszen, ha megtanulna két-három mondatos „sound bite”-okban nyilatkozni, amelyekből igencsak művészet lenne kiválogatni – még a kormánypárti média propagandában kiváló munkatársainak is – fogyasztóiknak szánt mondatokat, még minden bizonnyal jól is járna: a stúdiókban nem aláznák meg politikusait nap mint nap, de üzeneteik sokkal nagyobb erővel és koncentráltsággal jutnának el a nyilvánossághoz.
Ha már a bojkottnál tartunk: talán érdemes lenne megfontolni, hogy az AFP budapesti irodáját bármilyen sajtókonferenciára érdemes-e a jövőben meghívni, hiszen ők azok, akik a Nap-keltéből hasonlóan a saját oldalukból is megélnek.