Botránycégtől kapjuk a vizet

Világszerte botrányok övezik a Suez Environment víziközmű-felvásárló francia cég lépéseit, Bolíviában például lázadáshoz vezetett a vízvezeték rákötési díjának emelése. A társaság a közeljövőben Magyarországon is megerősítheti pozícióit, ami jelenleg a fővárosi vízszolgáltatóra és két másik hazai vízellátó vállalatra terjed ki. A terjeszkedést segíti, hogy a közeljövőben a tőkehiánnyal küzdő önkormányzatok privatizációra kényszerülhetnek.

Budapest, Pécs, Kaposvár – összesen 2,225 millió fogyasztó. Ennyi embert szolgál ki ivóvízzel a Suez Environment magyarországi leányvállalata. A francia Suez-csoport ezen cége egyébként fő profilját tekintve azzal foglalkozik, hogy világszerte víziközmű-cégeket vásárol fel, vagyis átveszi az egyes városok vízellátását, fejleszti és működteti azt, természetesen szigorúan üzleti alapon. Az 1990 körül kezdődött folyamat eredményeként ma már az öt kontinensen több mint százmillió ember vízszolgáltatását felügyeli a Suez.
Az idegen nyelvű környezet- és jogvédő internetes oldalak tele vannak olyan botrányok leírásával, amiket a Suez idézett elő a vízművek megkaparintásával. Ismert egy eset Bolíviában, ahol az Aguas de Illimani – a Suez egyik leányvállalata – 200 ezer embert fosztott meg a vízellátástól, amikor 335 és 445 dollárt (64 000 és
85 000 forint) kért azért, hogy egy házba bekösse a vizet. Az emberek többsége képtelen volt ezt az árat megfizetni, mivel a dél-amerikai országban az egy főre jutó éves GDP 915 dollár, vagyis 137 ezer forint. A víziközmű-privatizáció eredménye lázadás lett.
A brit környezetvédelmi újság, a The Ecologist nemrégiben arról számolt be, hogy a Fülöp-szigeteki Manilában, ahol a vízszolgáltatás a Suez és a San Franciscó-i Bechtel cég fennhatósága alatt áll, a víz megbízhatóan csak a nap néhány órájában áll rendelkezésre, valamint a vízdíj hét év alatt 400 és 700 százalék közötti mértékben drágult. Így „a legszegényebb családoknak minden hónapban választaniuk kell: a vízért fizetnek, vagy kétnapi ennivalót vesznek”. Ráadásul egy tanulmány azt is kimutatta, hogy a Suez felelőtlensége miatt kolera- és vérhasjárvány tört ki a városban, ami hat embert ölt meg, és 725-öt betegített meg súlyosan.
De nem csak a fejlődő világban van jelen a cég. Atlantában a Suez először felvásárolta a United Water (UW) amerikai vízszolgáltatót 2002-ben, majd röviddel az átvétel után nemhogy javult volna a minőség, gyakorlatilag ihatatlanná vált a csapvíz. Ezt követően a város szerződést bontott a már Suez érdekeltségébe tartozó UW-vel. Emellett a francia óriásvállalatot már a Global Exchange nevű nemzetközi jog- és környezetvédő szervezet is beválogatta az „emberi jogokat leginkább sértő” 14 multinacionális társaság közé az említett esetek miatt.
Magyarországon 1994 óta van jelen a Suez. Kezdetben a Kaposvári Vízművekben szerzett tulajdonrészt, ahol jelenleg a tulajdonosok közül a legnagyobb, 35 százalékos hányaddal rendelkezik. 1995-ben már a Pécsi Vízműben is jókora, 48,05 százalékos tulajdonhoz jutott. A legtöbb fogyasztót azonban Budapesten szolgálja ki. A Fővárosi Vízművekben a Sueznek – a német RWE-vel közösen alapított Hungáriavíz Zrt.-n keresztül – 25 százalék van a kezében, ezenkívül 1997-től 25 évig a menedzsmentjogokat is gyakorolja. A Fővárosi Vízművek egy korábbi prezentációs anyagából azonban kiderül, hogy nem feltétlenül kötött kedvező szerződést a főváros. A 25 százalékos részvénypakett és a 25 évre szóló menedzsmentjog a két cégnek tíz évvel korábban 16,5 milliárd forintjába került, költségei azonban az idei évvel bezáróan megtérültek. Az úgynevezett kumulált menedzsmentdíj-mutató ugyanis 2007-ben elérte a 16,5 milliárd forintos szintet, de tovább emelkedik – évente mintegy hárommilliárd forinttal, vagyis még 15-ször ennyivel gyarapodik a francia vállalat kasszája. A menedzsmentdíj ugyanis nem a vezetők fizetését, hanem azt az összeget jelenti, amit az irányító külföldi cégek kapnak a sikeres működésükért, ez tehát kiszivárog az országból, és plusz- költséget jelent a víz díjában. Az igazsághoz tartozik, hogy a Suez és az RWE számos fejlesztést hajtott végre a fővárosi vízszolgáltatásban, illetve áthozta vállalatirányítási stratégiáját is, a víz minősége pedig mindeddig megfelelt mind az uniós, mind pedig a magyar szabványok előírásainak.
A közeljövőben igazából a vidéki önkormányzatok kerülhetnek nehéz helyzetbe. A vízhálózatok, a csőrendszer ugyanis katasztrofális állapotban van országszerte. Ennek az az oka, hogy a önkormányzatok mesterségesen alacsonyan tartják a vízdíjakat azzal, hogy az amortizáció költségét nem építik be a tarifába. Akad olyan település is, ahol tizenöt éve egyáltalán nem változott a víz ára. A lakosságnaka ugyan ez rövid távon kedvező, ám az önkormányzatnak így nem jut pénze a szükséges fejlesztésekre, a teljes felújítás pedig szakemberek szerint ezer- milliárd forintba kerülne. 2010 után viszont már uniós irányelv kötelezi a hazai vízműveket arra, hogy építsék be az amortizációs díjat, illetve még szigorúbbá válnak a vízminőségi előírások. Ez együttesen pedig oda vezethet, hogy az önkormányzatok kénytelenek lesznek privatizálni vízi közműveiket.
A magánosítás viszont már korábban is aggályos módon zajlott. Amikor a rendszerváltás után a települések saját tulajdonként megkapták a vízszolgáltatást, a legtöbb helyen saját üzemeltető céget hoztak létre. Azonban e társaságok alapításakor különféle módokon az önkormányzati társaság tulajdonába került a vízhálózat is, ami a törvényi előírások szerint viszont elidegeníthetetlen. Ez azért is fontos, mert a szolgáltatás feltételeiről csak a közmű tulajdonosa határozhat, az üzemeltetője nem. Ennek kapcsán a Állami Számvevőszék is vizsgálódott, és egy 1997-ben készült tanulmányában számtalan ilyen esetet jogtalannak minősített. Pedig ugyanez a helyzet a főváros esetében is, ahol még a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium is elismerte, hogy a Suez jogszerűtlen jutott hozzá menedzsmentjogokhoz.