Egy hídépítő

Gyarmati Dezső nyolcvanéves. Élete egy teljes történelemóra anyaga lehetne. És nemcsak azért, mert vízilabdázóként tagja volt egy – több – olyan csapatnak, amely végigverte a világot (többszörös olimpiai és Európa-bajnok), hanem mert neve a politikában is elő-előbukkan. Ötvenhatban ő a magyar olimpiai csapat forradalmi bizottságának vezetője. Melbourne-ben rendezték a játékokat, éppen a legnagyobb harcok idején, idehaza az embereket lőtték, odaát a gólokat. Mindkét helyen magyar–orosz mérkőzés zajlott. Az itthonit elveszítettük, az ottanit – már a döntőben – fényesen megnyertük…
A sportoló Gyarmati pályafutásának felsorolásához kevés lenne ez a terjedelem. Legyen annyi elég, hogy kilencvennégytől ő a Halhatatlanok Klubjának elnöke. A politikus Gyarmati a forradalom leverése után emigrál, hazaérkezése után egy időre eltiltják, segédmunkásnak, majd csaposnak áll (a legendás bal kéz méri ki a sört a szomjas vendégeknek). A rendszerváltás előtti évben (1989) újra felbukkan a politikában, az MDF egyik alapítója, 1990-től négy éven át parlamenti képviselő.
Gyarmati Dezső amolyan híd az élsport és a politika között. Stabil, erős híd. Tartása, járása az évtizedek alatt semmit nem kopott. Hangja mély, katonás, olyan uszodai edzős… A nyolcvan kemény esztendőt nem akarja tudomásul venni. Még mindig sugárzik belőle az az egészséges vízipólós vagányság. És a nemzetszeretet.