Ha valaki erődítményeket, titkos kincseskamrákat, az okkult birodalmát keresné, akkor a mai magyar templomosok „főhadiszállásán” hiába kopogtat. A templomosok magyarországi központja ma Óbudán van: se felvonóhíd, se alabástromos őrök, sem pedig titokzatos szimbólumok nem fogadják az oda tévedőt. Csöndes környezetben, szép, klasszicista műemlék épületben van az a kis iroda, amelyben helyet kapott a Szent Lászlót és Szent Erzsébetet ábrázoló modern, az egyik lovagrendtag által készített szárnyas házi oltár is.
A mai magyar lovagok nem „főállásúak”, polgári foglalkozásuk mellett, hivatástudattól vezérelve, ingyen végzik a templomosokhoz fűződő munkájukat. Több ez, mint passzió, hiszen egész életre szóló fogadalmat tesznek, és vállalják, hogy üdvösségüket a rend keretein belül keresik.
Pánczél Hegedűs János, a Budapest és Budapest környéke kommenda vezetője kérdésünkre hangsúlyozza is: sokat küzdenek a félreértésből eredő bizalmatlansággal, hiszen mind a mai napig összekeverik őket a jobbára okkult színezetű „titkos társaságokkal”.
Igaz, Magyarországon is működik egy egyháztól független, nyíltan portugál szabadkőművesi vezetéssel rendelkező „templomos rend”, ennélfogva a magyar katolikus egyház elöljárói sokszor érthető idegenkedéssel szemlélték a hasonló nevű, ám Róma által is elfogadott rendet, amely szimbólumában (nyolcszögű vörös kereszt) is markánsan különbözik az előbbitől.
Ez az a rend tehát, amely már évek óta élvezi a katolikus egyház támogatását is. A most egyben publikált levéltári anyag után azonban sokan úgy vélik, hogy a pápai „rehabilitáció” és bocsánatkérés sem maradhat el. Kérdés, kitől kérjen bocsánatot az egyház, hiszen az 1312. április 3-án kihirdetett „Vox clamantis” kezdetű, a templomosok rendjét feloszlató bulla óta templomosok hivatalosan nincsenek.
Azazhogy mégiscsak vannak. II. János Pál ugyanis 1988-ban egyházi jóváhagyást adott arra a lovagrendre, amelyet 1979-ben alapított gróf Marcello Alberto Cristofani della Magione templomos lovagrend néven, az eredeti, clairvaux-i Szent Bernát-féle regulát alapul véve. Ennek a rendnek a szellemisége tehát azonos az eredetivel, mégsem tekintik, nem is tekinthetik jogfolytonosnak magukat. A megszüntetés óta eltelt sok száz év történelmi változásai miatt ugyanis rengeteg gyakorlati különbség van a XII. században élt és a mai templomosok között. Talán nem túlzás azt mondani: „csupán” a szellemiség bizonyos hasonlóságáról beszélhetünk. A pápai engedély azonban, majd az 1989-ben megadott búcsúk többet jelentenek egyszerű gesztusnál, jóllehet tartalmazzák annak elismerését is, hogy az eredeti lovagrend semmiféle eretnekséget nem vallott. E ténynek a pápai deklarációja azonban még csakugyan várat magára.
A híradások szerint e mostani szövegkiadás igazi újdonsága Barbara Frale felfedezésén alapul. A szenzációt egy eddig lappangó, 2001-ben megtalált töredéken, az úgynevezett Chinon-pergamenen található leírás jelenti, amely a templomosok V. Kelemen pápa általi meghallgatásáról szól.
Barbara Frale úgy véli, a pápa meg volt győződve róla, hogy bár a templomosok természetesen követtek el kisebb-nagyobb bűnöket, eretnekek nem voltak. A kutatónő a Chinon-pergamennel kapcsolatos felfedezését már 2003-ban publikálta, 2004-ben pedig a templomosokról jelentetett meg könyvet.
Így a templomosok elleni per iratainak mostani szövegkiadása nemcsak tudományos munka, hanem bibliofil vállalkozás is: a szokatlanul nagy méretű, reprezentatív kötet mindössze 799 számozott példányban készült, így arra nemigen alkalmas, hogy minden, a témával foglalkozó szakmai műhelybe eljusson (ára is borsos: darabja 5900 euró). Tartalmaz viszont több pergamen nemesmásolatot is – az egyik két méter hosszú –, valamint az inkvizíciós jegyzőkönyv viaszpecséteinek pontos másolatát. A terjesztést magára vállaló társkiadó, a Scrinium kulturális alapítvány szeretné, ha a témával foglalkozó vezető történészekhez jutnának el a „Processus contra Templarios” példányai, az első számozott kötetet pedig XVI. Benedek pápának ajándékozzák.
A történészek hosszú évszázadokon keresztül vitatkoztak a templomosok peréről, hogy mi is történt valójában, mi igaz és mi nem a vádakból. Az utóbbi száz évben azonban már alig akadt a kérdésnek olyan szakavatott ismerője, aki ne azt vallotta volna, hogy koncepciós per, súlyos jogsértés történt. Az okok ugyan nem tisztázottak, legföljebb sejteni lehet, hogy IV. (Szép) Fülöp meggyengült hatalmi bázisát és anyagi helyzetét igyekezett erősíteni a jelentős befolyásra és anyagi bázisra szert tett templomosok megszüntetésével. Az ambiciózus uralkodó nem volt válogatós a módszerekben, nem riadt vissza a rágalmazástól, kínvallatástól, kivégzéstől, csak hogy megszerezze a templomosok jelentős vagyonát. Ez részben sikerült is neki.
Kilenc francia lovag alapította a templomos lovagrendet a Szentföldön 1118-ban vagy 1119-ben. Vezetőjük Hugues de Payns lett, céljuk pedig az első keresztes hadjárat után a szent helyek és az oda látogató zarándokok védelme lett. Élethivatásukat hármas szerzetesi fogadalommal pecsételték meg: engedelmességet, tisztaságot és szegénységet fogadtak, és Krisztus szegény lovagjainak – pauperes militorum Christi – nevezték magukat. II. Balduin király támogatta őket, és Salamon király temploma helyén telepítette le a szigorú szerzetesi fegyelemben élő, de katonai feladatokat is ellátó közösséget.
A templomosok rendkívül rövid idő alatt nagy és tekintélyes lovagrenddé váltak. Hugues de Payns már a clairvaux-i Szent Bernát által kezdeményezett első zsinat után körútra indult, hogy új tagokat toborozzon a rend számára, s a lovagrend hamarosan jelentős birtokokkal gyarapodott. A kezdetek valódi szegénysége, amikor a hagyomány szerint csak egy ló jutott két lovagra, hamar elmúlt. A rend szervezésének oroszlánrésze a második nagymester nevéhez fűződik: Robert de Craon érte el a pápánál, hogy a templomosok egy sereg olyan kiváltságban részesüljenek, amelyek döntően járultak hozzá megerősödésükhöz – de amelyek végső soron elősegítették a bukásukat is. II. Ince pápa rendelkezése értelmében a lovagok mentesültek a püspöki fennhatóság alól, nem kellett tizedet fizetniük, saját területeiken templomot építhettek. Rövid időn belül Európában és Palesztinában számos bevehetetlennek tartott hatalmas várat, impozáns rendházat, lenyűgöző méretű templomokat emeltettek, és a szentföldi hadjáratok pénzügyi fedezetének biztosítása érdekében Krisztus szegény katonáinak nőttön-nőtt a közösségi vagyona.
Magyarországon valószínűleg már igen korán, három évtizeddel az alapítás után megjelentek az első templomosok, hiszen 1147-ben a Szentföldre vonuló VII. Lajos francia király kíséretében a lovagok is jelen voltak. Hazai központjuk a dalmáciai Vrana lett, Zárától mintegy harminc kilométerre, de rendházuk volt Esztergomban, Budán, Székesfehérvárott, Győrben, Pozsonyban, és szinte valamennyi Árpád-házi uralkodó támogatta a működésüket. Hogy milyen szoros kapcsolatot ápoltak az uralkodóházzal, mutatja, hogy az V. keresztes háborúba elkísérték II. András királyt, IV. Béla pedig egyenesen nekik köszönhette az életét a balszerencsés muhi csata után, ahol a magyar templomosok egytől egyig elvesztek a király védelmében.
Bukásukhoz valószínűleg több szerencsétlen esemény vezetett. 1291-ben a Szentföld végleg elesett, a lovagrendeknek új feladatokat kellett találniuk. A johannitáknak és a német lovagrendnek sikerült saját államot létrehozniuk, a templomosok ilyen irányú próbálkozásai azonban kudarcot vallottak. Egyre inkább megerősödtek azok a vélemények, amelyek szerint Akkon eleste után a lovagrendek fölöslegessé váltak, de legalábbis szükséges lenne a templomosok és a johanniták egyesítése. A templomosok helyzetét – paradox módon – csak rontotta rendkívüli befolyásuk és hatalmas anyagi bázisuk. A rend – sok egyéb helyi tevékenység mellett – megteremtette a pénzmegőrzés lehetőségét, sőt tagjai kezelték a francia és az angol államkasszát, gyakran folyósítva kölcsönöket a megszorult uralkodóknak.
Vagyonuk nemcsak az adományozások és hadjáratok révén nőtt, hanem üzleti tranzakcióik is jelentős hasznot hajtottak. A kamatszedést például tiltotta a katolikus egyház, de azt természetesen nem, hogy a rendet adományokkal támogassák.
A pénzmozgások biztosításához egy már korábban is ismert, de a középkorra részben feledésbe merült beváltási rendszert hoztak létre: ha egy zarándok például Magyarországról a Szentföldre indult, nem kellett jelentős kockázatot vállalva magával vinnie az utazás teljes költségét, hanem elegendő volt a pénzt befizetnie a templomosok valamelyik hazai házában, majd az itt kapott hiteles igazolásért cserébe Jeruzsálemben, a templomosok helyi rendházában megkapta a kért összeget. A rendszer persze nem úgy működött, mint a mai bankhálózatok, és előfordult, hogy azért perelték be a templomosokat, mert szentföldi házuk még illusztris személyeknek sem tudta kifizetni a kért összeget.
A pénzzel való foglalatosság olykor komoly visszaélésekhez vezetett. Aszkalon ostromakor például a feljegyzések szerint a templomosok, ahelyett hogy a többi keresztest segítették volna, azzal voltak elfoglalva, hogy megakadályozzák a „konkurenciának” a várba hatolást, hogy az ott található értékeket saját maguknak szerezzék meg. Ennek eredményeként 1153-ban a vár védői könnyedén lemészárolták azokat a katonákat, akik elsőként törtek be a falak közé.
Minden visszaélés ellenére Szép Fülöp templomosok elleni akciója teljesen törvénytelen és alaptalan volt. A francia király két legyet ütött egy csapásra, amikor 1307. október 13. éjjelén minden templomost letartóztatott Franciaországban: részint megtörte az egyre veszedelmesebb politikai konkurenciát, részint pedig lehetősége nyílt saját megrendült anyagi bázisának rendbetételére. Száznegyven lovagot vetettek börtönbe, és az ellenük felhozott vádak a lehető legsúlyosabbak voltak: hitetlenség, boszorkányság, homoszexualitás. Mai tudásunk szerint a vádakból semmi sem volt igaz, legkevésbé, hogy egy Baphomet nevű macska alakú bálványt imádtak volna.
Bár V. Kelemen pápa francia származású volt, hoszszú ideig dacolt Szép Fülöp kívánságával. A bebörtönzött templomosokat kínvallatásnak vetették alá, az 1309-es párizsi tárgyaláson azonban még így sem voltak hajlandók megjelenni. Ekkor Marigny kancellár parancsára 1310 májusában ötvennégy templomost máglyahalálra ítéltek és megégettek. A pápa az 1312-es vienne-i zsinaton feloszlatta a rendet, a megmaradt vezetőket, akik talán a kínvallatások hatására, talán taktikai okokból beismerő vallomást tettek, életfogytiglani börtönre ítélték. Amikor a rend utolsó nagymesterének, Jacques de Molay-nak a párizsi Notre-Dame előtti téren kihirdették az ítéletet, felháborodásában azonnal visszavonta kínvallatással kicsikart vallomását. Egy korabeli feljegyzés szerint így szólt: „A halál küszöbén, amikor a legkisebb hazugság is súlyosan nyom a latban, megvallom ég és föld előtt, hogy nagy bűnt követtem el magam és enyéim ellen, és kiérdemeltem a keserű halált, mert – hogy életemet mentsem, és a mérhetetlen kínzásoktól megszabaduljak, s mindenekelőtt a király és a pápa hízelgő szavaitól félrevezetve – rendem ellen fordultam. Most azonban, noha tudom, mily sors vár rám, nem akarok új hazugságot halmozni a régiekre, midőn kimondom, hogy a rend mindig igaz hitű volt, és tisztán tartotta magát a gyalázatos tettektől, örömest lemondok életemről.”
Szép Fülöp erre azonnal úgy rendelkezett, hogy a Szajna egyik szigetén égessék meg a visszaeső eretneket. A rend Franciaországban megsemmisült, de hatalmas európai hálózata csak lassacskán számolódott fel teljesen. A budai zsinat aktái szerint például úgy tűnik, hogy Magyarországon 1309-ben, amikor Franciaországban már javában folyt a templomosok elleni per, zavartalanul rendelkeztek birtokaik fölött. Az első adat helyzetük megváltozására 1310-ből származik, amikor Károly Róbert egy birtokot elvett a római egyház előtt perben álló templomosoktól azzal a feltétellel, hogy amennyiben a rend megnyeri a pert, az új tulajdonosnak, az Aba nembeli Sándornak kárpótolnia kell a rendet. Erre persze nem lett szükség, és hamarosan egész Európában felszámolták a középkor talán legerősebb szerzeteslovagrendjének házait.
A templomosok perét nagy érdeklődés kísérte az egész akkori világon, és talán az igaztalan vádak okozták, hogy évszázadokkal később a különféle gnosztikus csoportosulások, titkos társulások folytonosságot hirdettek a XIV. században eltörölt renddel. Az persze csak mendemonda, hogy a pápai bullával megszüntetett rend tovább tevékenykedett, és a háttérből irányította a világ sorsát. E feltevés azért is elképzelhetetlen, mivel a templomosok még akkor is hűek voltak Rómához, amikor világosan látszott, hogy a pápa enged a politikai nyomásnak. Összefüggésbe hozták őket szinte mindennel, ami kapcsolatban áll a kereszténységgel és titokzatos: a Gráltól a frigyládáig, a jezsuitáktól a XVIII–XIX. századi forradalmakig.
Perük józan felülvizsgálatát épp azok a titkos társaságok nehezítették, amelyek a new age előfutáraiként már kétszáz éve kusza ötvözetét nyújtották a kereszténységnek és a különféle titkos tudományoknak. Ezért is volt bátor és korszakos lépés II. János Páltól, amikor megannyi korábbi kezdeményezés után végre engedélyt adott egy olyan rend működésére, amelyik, ha jogilag nem is, de szellemiségét tekintve folytonos a XII. századi kilenc francia lovag elgondolásaival.
Az 1979-ben Poggibonsiban megalapított rend működését 1988. szeptember 8-án Mario Ismaele Castellano sienai érsek alapos bizonyítási eljárás után mint hívők magántársulatát hagyta jóvá, II. János Pál 1989. szeptember 13-án örök érvénnyel egy sor teljes búcsút engedélyezett a lovagok életének különböző alkalmaira. A hetvenes évek végétől a templomosok folyamatos megmérettetés alatt állnak: főpapi vizitátorok rendszeresen ellenőrzik a működésüket. Róma elismerését jelzi, hogy a Vatikánban a templomosoknak bíboros patrónusuk volt, Edouard Gagnon, aki 1998-tól az idén augusztusban történt haláláig látta el ezt a feladatot.
Magyarországon nemcsak a régi, hanem az új templomos lovagrend is megvetette lábát. A kilencvenes évek közepétől jelen vannak, dr. Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia akkori elnöke, néhai dr. Dankó László kalocsa–kecskeméti érsek, valamint Gyulay Endre szeged–csanádi megyés püspök 1998–1999-ben engedélyezte, illetve „áldásosnak és kívánatosnak” nyilvánította a rend itthoni tevékenységét. Napjainkban három területi egységük, úgynevezett kommendájuk működik az országban. De vajon mennyiben és hogyan élhető meg a XXI. század elején az a lovagi eszmény, amely számtalan módon kapcsolódott a XII. század világához?
Pánczél Hegedűs János elmondta, hogy az újjáalakult rend szabályzata a tagok három fokozatát fogadja el: a szerzetes lovagok ma is szerzetesi fogadalmat tesznek a nagymesternek és a pápának, szegénységben, tisztaságban és engedelmességben élnek. A második fokozatba azok a lovagok tartoznak, akik engedelmességet fogadnak, ők tovább folytatják világi életüket, és ezen belül törekednek a keresztény tökéletességre. Ide tartoznak a rend nőtagjai, a dámák is, akik másféle fogadalmat tesznek. A harmadik fokozatba a káplánok tartoznak, akik mindenképpen szerzetesek vagy papok, és emellett a renden belül látnak el papi szolgálatot.
Akik csatlakozni akarnak a templomosokhoz, plébánosi és lovagi ajánlással kell rendelkezniük; alapfeltétel, hogy hitüket gyakorló katolikusok legyenek. A jelentkezők először jelöltek, majd legalább egy évre novíciusok lesznek. A minden esetben főpap jelenlétében letett örökfogadalom visszavonhatatlan, egész életre szóló elköteleződést jelent. A mai templomosok évente rendi nagygyűlést tartanak, karácsony és húsvét előtt többnapos lelkigyakorlaton vesznek részt.
A rend nagymestere ma is az alapító, Marcello Alberto Cristofani della Magione gróf. Négy fő célt határozott meg a lovagok számára. Az első a liturgiai misszió; II. János Pál Ecclesia Dei motu propriója óta ez egyre határozottabban az úgynevezett tridenti rítus használatát jelenti. A magyar templomosok az esztergomi érsek engedélyével már tavaly ősztől használhatják a régi rítust a városligeti jáki kápolnában. A második cél a hitvédelem, amelyet Magyarországon a rend folyóirata, a Miles Christi (Krisztus Katonája) is segít. Harmadik céljuk a jótékonykodás, amelyet nálunk a tiszántúli kommenda szervez. Negyedik az ifjúságvédelem; a magyar templomosok három cserkészcsapatot patronálnak, és évente szerveznek ifjúsági tábort határon túli fiatalok részére.
Ungvölgyi János, a tiszántúli kommenda vezetője a felelőse a templomosok Rákóczi-táborának és a minden évben karácsony előtt megszervezett karitászakciónak is. Száz–százötven rászoruló családot ajándékoznak meg; az adományokat templomi ünnepségen adják át. Tizenkét éve minden nyáron – a kanadai Rákóczi Alapítvány támogatásával – határon túli gyermekek táboroztatását szervezik meg; jelentős történelmi városokba viszik a résztvevőket, ahol megismerkednek a főbb nevezetességekkel, és honismereti előadásokat hallgatnak a városban élő valamelyik templomos lovag előadásában vagy szervezésében.
Az újjáalakult templomos lovagrend sem világviszonylatban, sem Magyarországon nem „tömegszervezet”, nem is kíván azzá válni. Nálunk mintegy negyven fogadalmat tett tagja van, de a támogatói köre lényegesen bővebb. Bár a templomosok örömmel fogadják a Vatikáni Titkos Levéltár dokumentumgyűjteményének megjelenését, ennek aligha lesz hatása működésükre. Talán egy hosszú folyamat része lesz a szövegkiadás, amelynek eredményeként egyszer majd pápai bulla erősíti meg a Marcello Alberto Cristofani della Magione gróf által újból életre hívott lovagrendet.
Fradi
A Fradi leigazolhatja Robbie Keane korábbi kedvencét, aki ma Budapestre érkezik
