Rettentő csizmák

Se rendőrkordon, se útlezárás – a Memento Parkban legalábbis. A szobrok figyelmeztető felkiáltójelként intenek: ne feledjük a múltat. Elkészült a Barakk-kiállítóterem, ahol állandó tárlat nyílt Sztálin csizmája címmel.

Két emblematikus epizódja a huszadik századi magyar történelemnek 1956 és 1989. Szinte mindenki egyet akart: szabadságban élni, független államban, megszálló hadsereg nélkül. A civil gondolat is megfogalmazódhatott: ügyeinket mi magunk akarjuk intézni, elnyomás, gyámkodás, az egypártrendszer nómenklatúrája nélkül.
Szinte példa nélküli a Tétényi-fennsík szélén álló Memento Park története is: tartalmi és építészeti koncepciója nemzetközileg elismert lett, a megosztott hazai közéletben pedig konszenzust teremtett. A szabadtéri múzeum sem a vak és érzéketlen nosztalgiának, sem az éretlen, értetlen gúnynak nem adott helyet: nyilvános, idényjellegű szobortemetőbe zárta a főváros egykori szocialista emlékműveit. A szobrok idézőjelbe kerültek, a diktatúra fenyegetését már nem közvetítik, ám figyelmeztető felkiáltójelként arra intenek bennünket, ne feledjük a múltat; a demokrácia engedi, hogy hangosan beszéljünk a diktatúra történelméről, s nem használja a „végképp eltörölni” kifejezést.
Tavaly október 23-án pontosan 21 óra 37 perckor – a Sztálin-szobor ledöntésének pillanatát megidézve – avatták fel a csizmamementót a park előtti Tanú téren. A Sztálin-tribün az egykori integetőerkély méretarányos mása, a posztamensen álló csizma nagyságából is jól lehet következtetni a darabokra zúzott pogány bálvány magasságára. Ifjabb Eleőd Ákos, aki nemcsak az architektúrát jegyzi, hanem a Memento Park tartalmi koncepcióját is kidolgozta, a forradalom idei évfordulójára készítette el a Barakk-kiállítótermet. A Sztálin csizmája állandó tárlaton felidéződnek az 1956-os forradalom és 1989 emlékezetes pillanatai, s párhuzamba állítja 1956, a rendszerváltás és 2006 szabadságvágymítoszát. Békés tüntetés, a Magyar Rádió ostroma, a szovjet csapatok bevonulása. Páneurópai Piknik, Nagy Imre újratemetése. Út a szabad választásokig, demokrácián még innen, de egypártrendszeren már túl: a tablókat olvasva kellemes borzongás futhat végig a látogatón a történelmi pillanatok indokolt eufóriáját újra átélve.
A barakképület közepén újra megjelenik a diktátor csizmája, a barakkmoziban pedig Papp Gábor Zsigmond Egy ügynök élete című dokumentumfilmje fut, amely az eredeti oktatóanyagok bemutatásával enged bepillantást a Kádár-korszak titkosszolgálatainak életébe: az ügynökök hogyan helyezzenek el poloskát, végezzenek házkutatást, hálózati munkát, vagy szervezzenek be újabb spicliket. Tanulságos epizód a szocialista erkölcsről: nőt csak nő motozzon, aminek díjazása munkaidőben tíz, túlórában, munkaidőn túl tizenöt forint. Ha valaki látta a Stasi módszereit is felelevenítő A mások élete című filmet, döbbenten tapasztalhatja, hogy „a legvidámabb barakkban” sem mentek másképp a dolgok.
Sztálin-tribün, pártvezérek integetőerkélye, Tanú tér, a forradalmak tere, hatalmi jelképekkel teli szoborpark s a kavicsokkal leszórt szocializmus útja, amely zsákutcába vezet: a történelmi séta nem csak kisdiákoknak hasznos. A kép és a koncepció azonban még nem teljes. Ifjabb Eleőd Ákos régi terve ezért az, hogy a szoborparkot új építményekkel egészítse ki, amelyek oktatási, művészeti és idegenforgalmi munkaközpontként működhetnének. A folytatást egyelőre a tervrajzok, számítógépes modellek vázolják fel, a projekt befejezésének tervezett időpontja 2009, a kelet-közép-európai sorsforduló huszadik évfordulója.