Ártottak a hatalmi harcok Kijevnek

Ukrajna euroatlanti közeledésére és Kijev Moszkvához fűződő viszonyára is erőteljes hatást gyakoroltak a narancsos forradalmat követő belpolitikai és hatalmi harcok – állapítja meg a varsói Keleti Kutatások Intézete szervezésében február 27. és 29. között Kijevben sorra kerülő II. Európa–Ukrajna-fórum (amelynek a Magyar Nemzet is médiatámogatója) előtt közzétett, Ukrajnáról készült jelentés.

Viktor Juscsenko elnök és Borisz Taraszjuk külügyminiszter vezetésével a narancsos forradalom után következő első, 2005 januárja és 2006 augusztusa közötti periódusban kezdeményező és erősen Nyugat-orientált külpolitika volt tapasztalható. Kijev többek között megerősítette az Oroszország térségbeli befolyását ellensúlyozandó, Grúzia, Ukrajna, Azerbajdzsán és Moldova alkotta GUAM szervezetet, illetve létrehozta a jelenleg kilenctagú Demokratikus Választás Közösségét, amelynek feladata a demokratikus értékek és az emberi jogok támogatása a fekete tengeri– balti–kaszpi régióban. Juscsenko lépései és szándékai természetesen elnyerték a nyugati államok tetszését.
A következő másfél évben azonban a Juscsenko és Viktor Janukovics között zajló hatalmi harc visszavetette az ukrán külpolitika kezdeményező készségét, s egy sokkal passzívabb időszak köszöntött be. Az egymással szemben álló narancsos tábor, illetve a Janukovics vezette Régiók Pártja közötti, külügyekkel kapcsolatos nézetkülönbségek már a 2006-os parlamenti választások kampányidőszakában nyilvánvalóvá váltak. Utóbbi nyíltan bírálta az államfőt, amiért elhanyagolta Ukrajna kapcsolatait Oroszországgal. Mivel a választásokat követő patthelyzet arra kényszerítette Juscsenkót, hogy paktumot kössön Janukoviccsal, olyan hatalmi helyzet alakult ki, amelyben két összeegyeztethetetlen külpolitikai stratégia próbált érvényre jutni. Az ukrán elnök és a kormányfő konfrontációja akkor csúcsosodott ki, amikor Juscsenko bizalmi emberét, Taraszjukot menesztették a külügyminiszteri posztról, noha a diplomácia vezetőjének kinevezése az elnököt megillető jog. Feszültséget okozott Jankovicsnak az a döntése is, amelynek alapján 2006 novemberében Ukrajna nem csatlakozott a NATO-tagsági akciótervhez. Noha tavaly decemberben az újonnan megalakult kormány révén Juscsenko újra átvehette az irányítást a külügyek felett, nem kizárt, hogy a saját külpolitikai stratégiával előálló ambiciózus miniszterelnök, Julija Timosenko ismét akadályozhatja őt.
Az ukrán jelentés Ukrajna Oroszországgal való kapcsolatáról kifejti, hogy a több mint másfél évtizeddel ezelőtt elnyert függetlenség ellenére az ukrán és az orosz társadalmak, vállalatok és politikai elitek különböző mértékben, de a mai napig összefonódnak, elsősorban a két ország közös történelmi múltja miatt. Ukrajna függ az orosz energiától, továbbá az ukrán export 25 százaléka Oroszország felé irányul. A jelentés szerint a narancsos forradalom miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök terve, hogy Oroszország újonnan megszerezze dominanciáját Ukrajna felett, megbukott, ennek okán 2005 óta a kölcsönös bizalmatlanság jellemzi a két ország kapcsolatát. Ez elsősorban az elhíresült gázárvitában csúcsosodott ki, amikor 2005 őszén Moszkva az addigi 50 helyett 230 dollárt kért ezer köbméter orosz gázért. Mivel az ukrán Naftogaz nem volt hajlandó alkut kötni az orosz Gazprommal, Moszkva a gázcsap elzárásával fenyegetőzött.