Ki adja vissza az őseinket?

Amikor az István, a király megszületett, senki sem lepődött meg, hiszen belefért Szörényi Levente illéses-fonográfos múltjába. Amikor azonban folytatódott a történet, és kiderült, nem egyszerűen a hálás téma, hanem sokkal mélyebb okok szülték a rockoperát, már nem mindenki érezte-értette meg, miről is szól ez a korszak.

Ki adja vissza az őseinket? – teszi fel a kérdést Szörényi Levente a TF-estéken debütált új előadása, amely jócskán igénybe veszi a hallgatóság koncentráló képességét. A történelem hivatalos csapásirányából indul ki, és provokatívan rákérdez a sorok közül kivilágló ellentmondásokra.
Ki gondolta volna például, hogy Koppány vagy Imre haláláról a magyar források meglepő módon szűkszavúan csak a tényt említik, hogy meghaltak. A Bajor Évkönyvek szerzőjének viszont oka lehetett volna akár az utókor manipulálására, akár bizonyos események elkendőzésére, mégis tájékoztat a történtekről, igaz nem vizsgálja azok hátterét. Már az Árpád-ház családfájában is sok a fehér folt. Először is nem ismert Koppány származása. Az biztos, hogy Árpád-házi herceg volt, apja, Tar Zerind (amit valószínűleg Szöréndnek ejtettek) azonban a családfa-ábrázolásokon lóg a levegőben. További kérdés, hogy az Árpád-ház Szent Istvánt követő öszszes királya kitől származik: az ismeretlen Szár Lászlótól vagy a testvéreként emlegetett Vászolytól? – Sztálin is kivakartatta az ellenfeleit a képekről, Kádár sem nevezte nevén Nagy Imrét – utal a zeneszerző a fehér foltok valószínű okaira. Szörényi Levente elismert történészek munkáit idézi, és sokszor a Képes Krónika képeiből indul ki. Bakay Kornél történészre hivatkozik, amikor arra a következtetésre jut: Koppány keresztségben kapott neve lehet Szár László, apja pedig azonos lehet Géza – Gécsö, keresztnevén István – testvérével, Mihálylyal, akinek a Szörénd az eredeti magyar neve volt. Koppány halálának körülményei is homályba vesznek: csatában való legyőzését Mátyás király kortársa, Bonfini említi először, és a Képes Krónika, amely egyébként bővelkedik a csatajelenetek ábrázolásában, egy megkötözött ember szűk körű kivégzését mutatja. A tőrbecsalást igazolja többek között II. Szilveszter pápa levele, amelyből kiderül, hogy feltűnően sok idő telt el a feltételezett veszprémi csata és Koppány halálának időpontja között.
Imre vadkanos esete is sok kérdést vet fel. Ő a koronázás (1031. szeptember 8.) előtt hat nappal halt meg, legalábbis akkor temették el. A történelemkönyvek nem hangoztatják, de Imre volt a bajor trón örököse, ráadásul István király és Gizella királyné átgondolt stratégiája nyomán reális esélye volt a császári trónra is, amit a bajor trónért illegitim módon harcba szálló II. Konrád császár érthetően nem nézett jó szemmel. Az is érdekes, hogy közvetlenül a „vadkantámadás” előtt vadászott együtt a császári követ azzal az Orseolo Péterrel, akinek Imre halála, Vászoly megvakítása egyaránt hasznára vált, és aki később királyként annyi szenvedést okozott az egész magyarságnak.
„Nem hiszek többé a magyarság erkölcsében. Egy nép nem hivatkozhat örökké »elnyomóira« és »árulóira«; minden népet elnyomtak és elárultak történelme során; egy nép, amelynek jellem és erkölcsi ereje van, idejében végez elnyomóival és árulóival. A magyar nem végzett velük, nyomorúságában inkább cinkosuk volt, ugyanakkor amikor áldozat is volt – zárta Márai Sándort idézve történelmi időutazását Szörényi Levente, utalva arra, hogy fura módon ma is van egy Orseolo Péterünk.