Jelen volt az összegyűltek között az észt rendszerváltozás egyik hőse, Tunne Valdo-Kelam európai parlamenti (EP) képviselő és társa, Vytautas Landsbergis, a kommunizmus utáni Litvánia első elnöke is, akik türelemre intettek, mondván, a holokauszttal ugyanez történt, csak Adolf Eichmann-nak, a „holokauszt megtervezőjének” 1961-es tárgyalását követően tudatosult világszerte a nemzeti szocialisták emberiség ellen elkövetett bűne. Tunne Valdo-Kelam elmondta, hogy a kommunista bűnök hasonló folyamatának előmozdítására Észtországban internetes kutatóintézet alakult. Christopher Beazley brit képviselő azon erőfeszítésekről számolt be, hogy az uniót rábírják a kommunizmus áldozatának emlékezetére állítandó kegyeleti objektumok finanszírozására. Schöpflin György néppárti képviselő előadásában azt mondta, hogy az EP-ben frakcióközi csoportot alakít a kommunista múlt tanulmányozására.
Landsbergis nehezményezte, hogy a nácizmus és a kommunizmus áldozatait nem egyenlő mércével ítélik meg. Az utóbbiakat mintha másod- vagy harmadrendű áldozatoknak tekintenék, és nem halljuk a „soha többé” óvást a kommunizmussal kapcsolatban, noha visszatérte igencsak valós veszély, nem szólva arról, hogy ma a világon számos kommunista ország van még. A volt litván elnök szerint szükség van a kommunista bűnöket vizsgáló nemzetközi intézetre is.
Lapunk Tőkés Lászlót és Schöpflin Györgyöt arról kérdezte, mit éreznek, amikor a volt kommunista rendszerek fenntartói vagy e véreskezű rendszert egykor kiszolgáló, de őket ma a demokráciáról kioktató hazai újságíróktól azt hallják, „mindannyian a kommunizmus áldozatai vagyunk”. „Úgy látszik, kifizetődővé vált az áldozatok közé állni” – felelte a püspök. Schöpflin György pedig azt válaszolta: „A hóhér nem lehet saját áldozata. Az ilyen kijelentés a valódi áldozatokra nézve gyalázat.”
origo.hu
Miért fenyegeti meg jogerős ítéletekkel politikusokat újságírókat Magyar Péter
