Tömör jelentés szemkilövetés nélkül

(Brüsszel)

A múlt héten Brüsszelben jártak a budapesti Civil Jogász Bizottság tagjai: Szöőr Anna, az éppen ittjártakor kollektív ombudsmannak választott Juhász Imre, Topolánszky Ádám szakértő, Kiss Boldizsár, a bizottság nemzetközi szóvivője és Gajdos Erzsébet, a bizottság sajtósa, hogy felvegyék a kapcsolatot az Európai Parlament néhány képviselőjével és az intézmény magyar ügyek iránt érdeklődő munkatársaival. A bizottság megkezdte kapcsolatai kialakítását, vagyis a jövőben a rokonszervezetekkel kíván szorosabb kapcsolatokat kiépíteni. Juhász Imre ismertette a Benes-dekrétumokra reagáló petícióját és felhívta tárgyalópartnerei figyelmét a petíció strasbourgi átadását kísérő április 18–22-i világméretű rendezvénysorozatra. A megbeszélések során többen igényelték, hogy elemezzék a 2006-os őszi, tömeges rendőri brutalitással kapcsolatos eseményeket. Lapunk ugyanakkor telefonon érte el a világ legnagyobb emberjogi szervezetének, a brit Amnesty Internationalnek magyarországi igazgatóját, Fodor Márkot, hogy kiderítse, vajon a rendőri brutalitásról azonosan gondolkodnak-e az áldozatok, a társadalom nagy része, a Civil Jogász Bizottság és a nemzetközi emberjogi szervezetek.
– Fodor úr, mi annak az oka, hogy a nemzetközi emberjogi szervezetek, beleértve az Amnesty Internationalt, de az amerikai külügyminisztérium Magyarországról szóló országjelentését is, nem említik konkrétan az azonosító jelvényt parancsra nem viselő magyar rendőrség brutális eljárásának példáit – nevezetesen a legsúlyosabbakat, tehát szemek kilövését –, amelyekre elsősorban 2006. október 23-án került sor?
– Én csak a saját szervezetemről, az Amnesty Internationalről tudok nyilatkozni – kezdte válaszát Fodor Márk. – Mint önnek az e-mailemben már jeleztem, most frissítik a honlapunkat, és ott – tehát a londoni központ amnesty.org címen elérhető honlapján – a kereső nem működik rendesen. De szeretnék pontosítani, mert ön használt egy minősítést. Mit jelent konkrétan a „brutális eljárás”?
– Például a szemek kilövését.
– Jó. Az egy jó kérdés. Azért is kértem pontosítást. Mert az, hogy szemkilövés, az nálunk szó szerint nem szerepel. Lehetséges. Nem rémlik, hogy azt kiemeltük volna.
– És miért nem?
– Megmondom, hogyan foglalkoztunk a kérdéssel, és abból kiderül, hogy konkrétan mi történt. Amikor az MTV ostromára került sor, akkor már kiadtunk egy közleményt egy vagy két nappal később, hogy a rendőrség fogja vissza magát, mert nyilvánvaló volt számunkra, hogy ilyenkor, amikor így letámadnak rendőröket, akkor azok sok országban, így Magyarországon is túlkapásokra hajlamosak. Ez a hajlam meg is mutatkozott. Sőt, vannak strukturális problémák is a rendőrségben, amelyek elősegítették az egészet. Amikor egyértelmű lett, hogy súlyos túlkapások voltak, akkor két dolgot csináltunk. Gyűjtöttünk anyagokat a különböző televízióktól. A másik az volt, hogy kezdtünk eseteket keresni. Kerestünk olyanokat, akikkel történtek túlkapások. Konkrétan erről a szemkilövésről jóval később hallottam, amikor már rég feldolgoztuk az anyagot. Tehát nem mindenki fordult hozzánk. Sőt, nagyon kevesen, mintegy húsz-harminc ember. De ebből a mintából is fel tudtuk tárni, hogy milyen túlkapások voltak. Eléggé brutális esetek.
– Önök előtt ismert a Civil Jogász Bizottság dokumentációja, amely angolul is elérhető, és amelyet bőven illusztráltak, beleértve a szemkilövést?
– Konkrétan most hallok erről a dokumentumról először. Nem juttatta el hozzánk senki ezt az információt.
– Olyan, több száz oldalas dokumentációról van szó, amelyet az Európai Unióban Franco Frattini bizottsági alelnök is megkapott.
– Jó.
– Egy laikusnak feltűnik, hogy a nemzetközi emberjogi szervezetek a gyurcsányi Magyarországgal kapcsolatban húzódoznak konkrétan megnevezni a mérhetetlen brutalitások példáit, noha más országok esetében ez mintha nem egészen lenne így. Mi ennek az oka?
– Részünkről semmilyen eltussolás nem történt. Mi nagyon is azon igyekeztünk, hogy feltárjuk ezt az eseménysort. Írtunk is hoszszabb levelet a hatóságoknak, amit nyilvánosságra is hoztunk. Szemkilövéses eset ugyan nincs ott, de vannak olyanok, amelyek egyértelműek… Mint azoknak az embereknek az esetei, akiket kamera előtt vagy a rendőrségen rúgtak szét, és amely ügyekben semmi nem történt. A brutalitást egyáltalában nem kívántuk tompítani, hanem éppen ellenkezőleg, próbáltuk kiemelni. A szemkilövésre később derült fény. Itt egy esetet kiragadott.
– Nem tudom, hogy önöknek jár-e a Magyar Nemzet?
– Ismerjük. Onnan is szereztünk információt.
– E lap azonnal tudósított ezekről az esetekről. De úgy tűnik, hogy akár az amerikai Freedom House budapesti irodája vagy a Szabadság téren található amerikai nagykövetség mintha nem akart volna tudomást szerezni éppen arról, ami világszerte a legjobban sokkolná az embereket, és ami a legjobban fejezné ki a rendőri vadállatiasság Budapesten alkalmazott mértékét. Egyetért velem?
– Aki elolvassa azt, amit leírtunk, az látja, hogy milyen sokkoló a helyzet.
– Maradjunk az Amnesty módszertanánál: ha Putyin rendőrsége holnap kilőné Garri Kaszparov vagy bárki másnak a szemét, akkor azt sem említenék meg?
– Ha csak az történik, hogy emberek szemét lövik ki, akkor arról beszámolunk. Ha egy összetett, nagyobb brutalitásról van szó, tehát a rendőrség például megtámad egy tömeget, és ott többfajta túlkapásra kerül sor, akkor nem fog szerepelni minden túlkapás. Ha Budapesten az történt volna, hogy csak emberek szemét lövik ki, akkor az benne lett volna.
– A való életben mintha nehéz lenne elképzelni egy olyan rendőrakciót, amelyben kizárólag szemeket lőnek ki.
– Sajnos erre tudnék példát mondani. Vannak olyan kínzási módszerek, ahol a rendőrök…
– Nem kínzásról beszéltem. De most a személyes véleményére vagyok kíváncsi: ha holnap Putyin elnök vagy Lukasenko, a szintén nem Nyugat-barát fehérorosz diktátor rendőrsége lövet ki szemeket, arról a nemzetközi sajtó és az emberjogi szervezetek éppen úgy hallgatnak, mint ahogyan tették ezt a Magyarországon kilőtt szemekkel?
– Nem feltétlenül. Ha egy dolog történne túlerő bevetésekor, akkor azzal foglalkoznának leginkább. Tudnék is példát mondani Oroszországról, amikor voltak túlkapások és brutálisabb dolgok is, mint szemkilövés, és talán az nem került be a jelentésbe.
– Ez mikor volt?
– Mint mondtam, talán tudnék példát mondani, ha rákeresnék ismerősöknél. Mert az az igazság, hogy Oroszországban sok rendőrségi túlkapás van, ami nem kerül ki sehova. Hetente egy embert eltüntetnek Csecsenföldön, és ez nem kerül be a sajtóba. És engem nagyon aggaszt, hogy van egy ország, amely megengedi magának, hogy embereket eltüntet és tömegsírba juttat, de ez nem kerül be a sajtóba. Én pontosan érzem, amit ön érez, mert engem ez nap mint nap nagyon zavar, hogy nagyon brutális dolgok történnek a világban, és nem akarják közölni ezeket a sajtóban, mert „nem érdekes”. Vagy nem tudom, miért. Az pedig személyes véleményem, hogy Oroszországot Magyarországnál fontosabb országnak tartják, és az orosz hatalom haladásának az irányával is inkább foglalkoznak.
– Nem gondolja, ha ugyanilyen brutalitásokra az Orbán-kormány idején került volna sor, akkor annak egészen más visszhangja lett volna?
– Nekünk nincs semmiféle koncepciózus hozzáállásunk. Sőt, mondhatom, hogy sokkal többet foglalkozom a magyarországi helyzettel a Medgyessy-kormány óta, mint előtte. Tehát a magyarországi helyzetet illetően az AI sokkal aktívabb, mint korábban. De ez sem kormányhoz kötődik, hanem a szervezeten belüli változások tették ezt lehetővé. Mi soha nem azzal kezdjük, hogy ki van kormányon. Mások részéről nem tudok nyilatkozni. De azon jogvédők részéről se éreztem, hogy attól függően kezelték volna az ügyet, hogy ki van hatalmon, akikkel együtt dolgoztunk. Sőt, az merült fel, hogy ki Budapest rendőrkapitánya, mert vele szemben konkrét aggályaink voltak és ezeket hangoztattuk is.
– Jól kerestem a londoni központ honlapján, amikor a magyarországi rendőri eljárásról a legerősebb szó, amit találtam, a „túlzott erő” volt?
– Mint mondtam, nem megbízható a keresés, de most akkor megpróbálok valami trükköt, hátha azzal sikerül. Rákeresek most másképp… (Keresés után.) Igen, itt csak az éves jelentés található, ami nagyon tömör… Én nem találom. Mert van egy hatoldalas irat, amit angol nyelven juttattunk el a hatóságnak, de magyarra is lefordíttattuk, mert nem a nemzetközi titkárságról ment ki, amit nyilvánosságra hoztuk, de nem találom a nemzetközi honlapon. Ott részletezve van hat különböző, egyértelműen súlyos eset. De én óvnék attól, hogy itt akár még sugallnánk is, hogy ezzel a problémával nem akartunk volna foglalkozni.
– Ezt a világért sem akartam.