Zarathustra és Eroica Münchenből

A Bayerisches Staatsorchester, vagyis a Bajor Állami Zenekar a szórólap szerint a legrégebbi német együttes. Persze, a németeknél minden nagyon régi, ráadásul az elsőség jogát a szünetben többen megkérdőjelezték, lévén a műsorfüzet Orlando di Lassóra hivatkozott, aki viszont közismerten a vokális egyházi zene területén tevékenykedett. Tulajdonképpen mindegy is, a több száz éves hagyomány a lényeg, és ez hallatszik.
Talán éppen ezért azt is hihetnénk, Kent Nagano tulajdonképpen csak dísznek kell a müncheniek élére. De nem. Olyan ez, mint amikor egy gyönyörű kép csodálatos megvilágításba kerül és hirtelen életre kel. Ezerszer szebbnek látjuk, és olyan részleteit is felfedezzük, amelyektől már egészen másképp nézünk az alkotás egészére. Kent Nagano ez a világítás. Ő ugyanis igazi egyéniség, az általa dirigált koncertek sosem tucatelőadások. Pontosan tudja, mit akar, alapos az előkészítéssel, és aztán következetesen is viszi végig a gondolatot. Emellett rendkívül figyel az arányokra. Mértéktartó és mértékadó. Az érzelmesség és a líra nem csöpög, de megindít, a hősiesség feltüzel, de nem túlzó, a gyász pedig éppen a méltóságossága miatt olyan hatásos. Kent Nagano minden mozdulata pontos, van eleje, íve és vége, szinte nézni is jólesik. A zenekar pedig követi őt, olyan pontosan, ahogy vezényel. Néha-néha mintha szétcsúsznának, de ezt leszámítva élvezet hallgatni a játékukat.
Richard Strauss Imigyen szóla Zarathustra című szimfonikus költeménye adja az első félidőt, Beethoven Eroicája a másodikat. Lényegében az egész Straussra lett felfűzve, ő párosította az általa dirigált koncerteken a Zarathustrát az Eroicával. A Zarathustra kezdőhangjai, amelyeket ha máshonnan nem, különböző szignálokból és felvezetőzenékből rengeteg előadásban ismerünk, már egész másként szólnak, mint azt megszokhattuk. Rengeteg az érzelem, a feszültség az előadásban, és ez jellemzi az Eroicát is, ami viszont azért is nagy élmény, mert végre nem nyomja agyon a vibrátó. Van persze, de csak ízléssel és jelzésértékűen, és így a darab belső feszültsége sokkal jobban érvényesül. Megy előre a zene, véget nem érő, egymásba folyó íveket, mintegy történeteket írva le, amelyek magukkal ragadják a hallgatót. Talán ez az, ami olyan felejthetetlenné teszi a zenekar és Kent Nagano párosát. Ráadás nem volt. Pedig hallgattam volna őket még egy ideig.
(Bayerisches Staatsorchester, vezényelt: Kent Nagano. Budapesti Tavaszi Fesztivál. Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, március 14. 19.30.)