A Csík zenekar nem tér le az útról

Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen – nyilvánította ki a Csík zenekar a tényt, hogy arról az útról, amelyen hét éve indult el első, A kor falára című feldolgozásával, továbbra sem kíván letérni. Rajongói, ellenzői szép számmal akadnak ennek a műfajnak is, a Csík azonban azért különleges a témában, mivel autentikus öszszeállításai is a közkedvelt, legendás dalcsokrok közé tartoznak.

2008. 04. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindjárt az elején leszögezném: nekem felemás érzéseim voltak a Csík lemezbemutató koncertjén, és ez a CD többszöri meghallgatása után sem változott, noha történelmi pillanat volt, amikor a Fonó előtt az utcán kígyózott a sor a jegyekért, sokan már be sem fértek, a tömeg pedig hatalmas ovációval tapsolt. Én sokkal inkább egy részben jó, részben téves kezdeményezés érett és még kiforratlan elemeinek a keveredését hallottam.
Az új lemez anyagának nagyobbik része autentikus, és ennek igazán örülhetünk, hiszen olyan ritka összeállításokat hallhatunk, amelyek egyrészt a Csík szűkebb hazáját, a Kiskunságot, Kalocsát vagy éppen a szintén kuriózumnak számító szombathelyi lakodalmas zenét mutatják be. Ezek közül az utolsó előtti szám, a szórakoztató pásztordal az egyik legérdekesebb, amely a jófajta népi humort sem nélkülözi, de igazán remek előadásban szólal meg az erdélyi Magyarpéterlaka dallamcsokra is.
Ami ezen túl van, arról már csak árnyaltabban lehet beszélni, és nem azért, mert elvből ellenezném a Csík zenekar formálódó új arculatát. Ellenkezőleg: azt vallom, igazán jól csak az tud népzenét feldolgozni, aki mélyen ismeri, hiszen az pontosan érzi a lényegét, amely jóval több, mint egyszerűen a dallam maga, és nem is találhatnánk erre ideálisabbat a Csík zenekarnál. A kor falára kifejezetten jól eltalálta az arányokat, a Senki nem ért semmit jól megfogta a „modern népdal” kategóriáját, és most az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… is kifejezetten jól sikerült szám lett, bár kétségtelen, hogy a lelkét helyenként Ferenczi György szájharmonika-tudása adta. A gyimesi héjsza feldolgozása már korántsem volt ennyire érdekes: az eredeti szikár, ritmikus, egyszólamú hangzástól nekem legalábbis rendkívül idegen volt az édeskés tonika-domináns harmóniakíséret, bárgyú slágerszerűvé butította az egyébként nagyszerű szaxofonjátékot.
Ez a két szám azonban jó irányba mutat: ha még nem is tökéletesek, érezhetően kiforróban egy magas szintű új stílus, és ehhez a magam részéről csak drukkolni tudok a Csíknak. Ami viszont az előző lemezükön elindult, és úgy látszik, most sem szabadulnak tőle, ahhoz már jóval kevésbé tapsolok: a Kispál-számok népzenésítése (ez a repertoár most kibővült a Quimbyvel) vakvágánynak tűnik. Szeretnénk persze, hogy a népzene szélesebb rétegek felé is utat törjön magának, de nem minden áron. Az igazán üdvözlendő lenne, ha a populáris műfajok emelnék be a népzene patinás és időtálló dallamait, mint azt teszik szerte a világban Romániától Írországig. Csak nyerne vele a zenei élet, de fordítva már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Egyrészt azért, mert Szabó Attila sokkal jobb prímás, mint gitáros, Majorosi Marianna hangja, hangképzése megfelelő a népzenéhez, de nem elég kreatív ahhoz a stíluskavalkádhoz, amire vállalkozik – e téren egyébként Csík János éneke eredetibb volt –, másrészt a pusztán áthangszerelt számokhoz semmi többletet nem ad a népzenei hangzás.
(Csík zenekar: Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… – lemezbemutató, Fonó, április 5., 20 óra.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.