Emelkedettség nélkül

Kisebb szenzációnak számított a hétfő este a Művészetek Palotájában: egy néhány éve előkerült, Lajtha László által készített Bartók-átiratot mutattak be. A Bartók I. zenekari szvitjéből készült négykezes zongoraátirat azért is különleges, mivel minden bizonnyal maga a zeneszerző kérte meg elkészítésére barátját és egykori növendékét, Lajthát, ám létezéséről sem a zenetudomány, sem a jogörökösök nem tudtak.

2008. 04. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Éppen száz évvel ezelőttre tervezték Bartók Béla fiatalkori zenekari darabjának, az I. szvitnek az ősbemutatóját, ez azonban a karmester betegsége miatt egy évet csúszott. Most is majdnem hasonló történt, hiszen a karmester, Ertüngealp Alpaslan, aki nagy lelkesen nekilátott a munkának a Savaria Szimfonikus Zenekarral, betegsége miatt már jó ideje nem tudott próbálni.
Pontos, tökéletes munka a beharangozott ősbemutató, Bartók I. szvitjének Lajtha-féle négykezes zongoraátirata, amely arra a célra készült a lemezjátszó nélküli időkben, hogy bármikor megszólalhasson a szalonokban, polgári otthonokban. A Rózsavölgyi kottakiadó ki is fizette érte Lajtha László járandóságát, az átirat azonban mégsem jelent meg – feltételezzük, hogy valószínűleg Bartók javaslatára inkább Lajtha első saját zongoraművét adták ki helyette. Bartók nagyon sokra tartotta Lajthát, többször is elismerően nyilatkozott róla, és nemegyszer kérte meg arra, hogy műveiből átiratot készítsen. Ez a zongoraváltozat nagy valószínűséggel 1913-as, és szintén Bartók megrendelésére készült, de mivel a darabot Bartók később lerövidítette, most utólag a kéziratban pihent átiratot is ez után kellett igazítani.
Tudjuk, ez az a korszak, amikor Bartók zsinóros mentét öltött magára, a nemzeti nagyok felé fordult, Kossuthnak ajánlotta szimfóniáját, és azt írta haza részben német gyökerű családjának: „Beszéljetek magyarul! És Elza nénémet pedig ezentúl Böskének fogjuk nevezni!” A fellángoló hazaszeretet pátosza lengi be a korszak műveit is, így az I. szvitet, ami keveset mutat a későbbi jellegzetes bartókos hangzásból, sokkal inkább a verbunkost, a késői nemzeti romantikát, Erkel, Liszt, valamint Richard Strauss zenei örökségét halljuk benne. Ez az öttételes mű rendkívül méltóságteljes és nagyon emelkedett. Éppen ez az emelkedettség, a pátosz hiányzott az előadásból, különösen Jandó Jenő részéről, akinek a játéka időnként kifejezetten elnagyoltnak és összecsapottnak tűnt. Balog Józsefben több volt a lelkesedés, pontosabb is volt a játéka, és ez jól hallatszott, amikor a mélyebb szólamok érvényesültek a darab során.
Persze a műsorválasztás sem kedvezett igazán a közönségnek: a Savaria zenekar nem túl érdekfeszítően előadott Zenekari nyitánya után ugyan üdítően hatott az I. szvit eredeti, zenekari verziója, ám vérpezsdítőnek nem nevezném. Nem is szerencsés ugyanazt a művet kétszer megszólaltatni, jobb összehasonlítási lehetőséget kínált volna Bartók II. szvitje, amelyet saját maga dolgozott át két zongorára.
(Bartók–Lajtha-ősbemutató, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, április 14. 19.00.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.