Túlélés: marketing, Leader-program

Merre tovább, művészeti iskolák? címmel tartottak konferenciát a Hagyományok Házában, ahol a népzenét és néptáncot is oktató intézményeket alapjaiban érintő, a közelmúltban lezajlott változások utáni kilátásokról, továbbélési lehetőségekről értekeztek. Elsősorban az anyagi gondok átmeneti, illetve hosszú távú megoldásaira kerestek már bejáratott, működő példákat, de felmerült lehetőségként az intézményi struktúra átalakítása is.

Több változás rázta meg az elmúlt néhány évben az alapfokú művészetoktatási intézményeket: lezajlott a művészeti iskolák akkreditációja és minősítése, és ezzel együtt csökkent az egy főre eső állami normatíva összege. Mindez a gyermekek néptánc-, népzene- és hagyományoskézművesség-oktatását is alapvetően érinti, hiszen az országban közel 470 művészeti iskolában tanítanak néptáncot, és megközelítőleg négyezer kisdiák tanul intézményes formában népi hangszeren. A Hagyományok Háza konferenciája azzal próbált segítséget nyújtani, hogy összegyűjtötte azokat a pozitív és már bevált példákat, amelyeket egyes iskolák sikerrel alkalmaznak a túlélés érdekében. Azt szeretnék ugyanis elkerülni, hogy a gyerekek anyagi okok miatt maradjanak ki a népművészeti oktatásból.
A minősítés kétlépcsős folyamat volt, tavaly tavasszal zajlott az első kör, ebben elsősorban az adminisztrációt vizsgálták, ősszel, a második szakaszban már inkább a tartalmi kérdéseket nézték, és ezen az iskolák jelentős többsége kiváló minősítést kapott, ebből is látszik, hogy komoly munka folyik. Amivel viszont gondok vannak, és amiért ezt a találkozót is életre hívtuk, az az egy főre eső állami normatív támogatás erőteljes csökkenése, amely nem mindenhol terhelhető a gyerekekre – kezdi Sándor Ildikó, a Hagyományok Háza folklórosztályának vezetője, a konferencia egyik szervezője, amikor az új helyzetről kérdezzük. Az osztályvezető elmondta: az a tapasztalatuk, hogy a megoldáskeresésben nem egy járható út van, hiszen a felmerülő lehetőségek nagyban függenek attól, hogy az adott intézmény milyen típusú településen és melyik régióban található. Ugyanígy más a helyzet akkor is, ha különböző okok miatt megszűnik egy művészeti iskola, de az igény megmarad a folytatásra, ilyenkor az a kérdés, hogy lehetséges átmenteni ezt egy megváltozott intézményi struktúrába – teszi hozzá.
Három egészen eltérő próbálkozást sorol fel: az anyagilag rosszabb helyzetben lévő dél-alföldi térségben a művészeti iskola és a néptáncoktatás közvetlenül is képviselteti magát a kistérségi társulásban létrehozott Leader-programban; a budapesti Tébláb együttes, amelyik egyrészt egy kertvárosi környezetben, másrészt egy kőbányai lakótelepi tagozattal működik, példaértékű marketinggel igyekszik nagyobb elfogadottságot és ezáltal nagyobb támogatottságot elérni; Solymáron pedig az új követelményeknek már nem tudott megfelelni az iskola, amely egyesületi szinten mentette át az oktatást, így csak annyi változott, hogy a gyerekek nem kapnak bizonyítványt.
Bár mindenki tudja, hogy a nyugat-európai modellt kellene alkalmazni, ahol a költségek egyharmadát fedezi az állami normatíva, egyharmadát pályázatokból, illetve szponzoroktól kapják, egyharmadát pedig a lokális támogatások, vagyis az önkormányzat és a szülők állják, ezt azonban a mai magyarországi szociális helyzetben nem lehet közvetlen célként kitűzni – mondja Sándor Ildikó. A folklórosztály vezetője hangsúlyozza: ezekre az iskolákra, a népművészet továbbadására azért is van különösen nagy szükség, mivel a közoktatás egyik nagy hiányosságát pótolja.