Barátságtalan babavilág

Miért lenne jobb az újszülötteknek? Hiszen egymást is alig bírjuk elviselni. Az emberek egyik fele beletapos a másik felébe, majd rohan az orvoshoz, hogy depressziója van: adjanak neki gyógyszert, mert mindenki bántja. Reménytelen küzdelmet folytatunk a kábítószerek terjedése ellen, de a Xanax, az Anafranil és más mosolyszerek a hajdani savanyúcukorka szerepét töltik be. Dr. Kós Csaba a Magyar Nemzetben június 16-án megjelent cikke igen rokonszenvesen, ám korántsem megnyugtatóan elemzett egy sarkalatos problémát: miért nem szoptatják az édesanyák annyi ideig a csecsemőiket, ameddig lehetséges, ajánlott vagy szükséges lenne? A gyermekgyógyász főorvos megírja, hogy a kórházból távozó édesanyák 58 százaléka táplálja anyatejjel a kisbabáját. Magyarán: annyian szoptatnak hazafelé menet. Otthon általában drámaian csökken a „szoptatási kedv”, és bizony ritka, hogy valaki egyéves korban az anyatejet tartja fő tápláléknak.
A téma olyan, amin sem a pártok rokonszenvindexe, sem a tévék nézettsége, sem a miniszterelnök népszerűsége nem múlik. Kós doktor sok mindent elmond, finoman és viszszafogottan, hiszen az egészségügyben dolgozik, és az ottani viszonyok ma amúgy sem kedveznek az őszinteségnek. Ami nem jelenti azt, hogy ne beszéljünk róluk. Szomorúan konstatálja, hogy a WHO és az UNICEF ajánlásával létrejött bababarát kórházi osztályok elhalóban vannak. Miért lennének népsze-
rűek? Miért tennék az anya mellére az újszülöttet, amikor az amolyan amatőr macera, hangzatos szöveg a gyerek és az anya összetartozásáról? Egyszerűbb lesúrolni a csecsemőt, méricskélni az AGPAR-ját, majd mehet a többi mellé a hálós kosárkába.
Az egészségügyben a szülészet kilóg a többi osztály közül, mert a szülés egészséges élettani történés: a szülő nő nem beteg, s az újszülött csecsemő sem. De rend a lelke mindennek, és amikor a WHO-tól megjelent egy csodabogár azzal, hogy ha a nő nem kéri, tekintsenek el a gátmetszéstől meg a borotválástól, akkor a szülészet korifeusai úgy néztek rá, mint egy különleges pókra, aki most ereszkedett alá a plafonról.
Háromóránként szoptatás, ha sikerül, majd éjszakai teáztatás a nagylyukú cumisüvegből. Így lehet idejekorán megvesztegetni a csecsemőt. Teázol és csendben vagy, nekünk meg nyugtunk van tőled. Mindez igazolható a Ratkó-korszakban – de ma? Ma minden szülészet lehetne bababarát, ha nem élnénk a barbárok idejét, amikor például a mintakórházat, a Schöpf-Merei Ágost koraszülő és anyavédelmi központot indoklás nélkül felszámolják.
Hogy mi a különbség a tápszeres etetés és az anyatejes szoptatás között? Szüléskor nagybeteg lettem, tilos volt szoptatni, úgyhogy a következő fél évet az anyatejhordás, a porított anyatej hígítása és a tápszeres edények sterilezése töltötte ki. Sógornőmmel szinte egyszerre lett kisbabánk. Amikor családi kirándulásra mentünk, ő kigombolta blúzát, térdére vette Danit, és megszoptatta. Mi meg a speciális termoszban a reggel lefőzött tápszerrel idétlenkedtünk, plusz pohár, kanál, előke, hőmérő.
Igazából itt is kezdődhetne a cikk, mert a világsajtót bejárta az a fotó, ahol Cindy Crawford egy kávéházi asztalnál angyali nyugalommal szoptat. Nos, nem volt egységes fogadtatása a madonnai pillanatnak: mit pöffeszkedik itt ez a nő csak azért, mert kijött belőle egy gyerek? Bizony, sokak véleménye ez. Van egy köznapi Magyarország, amely szavakban, felmérésekben családbarát, a társalgás szintjén gyerekpárti, a normákhoz igazodva egyenesen többgyerek-párti – ám a valóság ezzel szemben kiábrándító. A magyar társadalom egyáltalán nem gyerekbarát, már a hetvenes években sem volt az, elég felütni Fekete Gyula könyveit. A gyerekszülést és a gyereknevelést a Szabad Demokraták Szövetsége magánüggyé degradálta, és az összes médium – kivéve a csekély hangú keveseket – egy egészen kifordult nőideált épített fel és népszerűsít, akár a húsz évvel ezelőtti nőképhez képest is.
A rendszerváltás óta felépült és megerősödött egy giga médiakomplexum: bulvárújságok, pletykalapok, pornócsatornák, kereskedelmi televíziók célzott műsorai, filmek, kukkolók, egynapos könyvek, színházi produkciók, amelyek kizárólag a külsőséget és az extremitást tartják követendő példának. Itt annyi szépségkirálynő, manöken, táncosnő grasszál a kifutón; annyi modell, nyuszilány, színésznő, aerobiktréner, fitneszlédi, szépségbajnok, szappanopera-üdvöske, villacica, tévés időjós és ilyen-olyan arc mutogatja magát naponta, hogy az ember elgondolkodik: vajon léteznek még ápolónők, tanítónők, doktornők, vagy kizárólag a szépségipar működik? Azelőtt is voltak szép nők, azelőtt is voltak népszerű énekesnők, színésznők, volt sztárkultusz – legfeljebb nem ez volt a neve. A mai helyzet annyiban különbözik a korábbitól, hogy itt és most minden a külsőség. A látvány. Gátlás és szemérem nélkül folyik a nonstop magamutogatás. A legújabb ízlésficam a plasztikai sebészet bevonulása a nyilvánosságba. Ma egy valamirevaló tévéműsorban megjelenő hírességek részletesen megbeszélik, „kitárgyalják”, mutogatják testüket, méricskélik mellük, szájuk, fülük nagyságát, és latolgatják, hogy átépítésükben mi éri éppen meg nekik. Mellnagyobbítás, mellkisebbítés, zsírleszívás, feltöltés, botoxolás: népszerűbb témák, mint holmi gyermekvállalás. Van ebben valami kisszerű gyermetegség. Ahelyett, hogy valaki szégyellné, hogy a füle akár a csacsié, büszkén mutogatja azt. A mell a férfiak számára mindig a legtitokzatosabb és legizgatóbb szexidolnak számított – mostantól lecsupaszítva, tárgyiasítva beszélünk róla, s fogdossuk, mint egy darab kocsonyát. A mell még véletlenül sem jelenik meg, mint a csecsemő életben maradásának szerves része. Ami az ősfunkciója. Olyan járulékos témákról, hogy szoptatás, ilyen közegekben szó sem eshet. Illetve csak a pletykalapokba fér bele, hogy Jennifer Lopez vagy Katie Holmes szoptat-e, vagy sem. A sztároknál hol divat a gyerekszülés, hol nem. Amikor behurcolják a gyerekeket a televízióba, produkáltatni őket; amikor „könyvet” írnak a terhességükről, a szülésükről, az apaságukról, anyaságukról, akiknek nem az írás a kenyerük, majd egymásra licitálva taglalják vajúdásuk állomásait: az nem bababarát magatartás. Az sem, amikor egy kérdéses nemű egyed az első számú gyermekszakértő a képernyőn. Az is sok mindent elárul, hogy a gyereknapon gyermek-divatbemutató, gyermekkoktélbár és gyermekszépségverseny a főbb attrakciók.
Nagy garral beharangozták a születés hetét. Az egyik „neves” előadó más helyeken a házasság helyrehozatalához a szvingerklubok látogatását ajánlja. Ez olyan intézmény, ahol a házaspárok párt cserélnek, vagy másokkal gyakorolják a szexet. Ugyanakkor a császármetszés legjobb hazai médiaszakértőjét elfelejtették meghívni, csupán mert jobboldali lapnál dolgozott.
Meggyőződésem, hogy az anyatej, a szoptatás ügye javarészt propaganda kérdése. Attól a pillanattól, amikor a külföldi sztárok elemezni kezdik, hogy az anyatej komoly betegségeket képes kivédeni, minden fertőzéstől megóv, s amellett nagyon egészséges, itthon is tapossák egymást a hírességek, hogy jó hírét keltsék a szoptatásnak és az anyatejnek. Nálunk nagyjából minden divatfüggő: a testedzés, az egészséges táplálkozás, a haspóló, a tetoválás, az ásványvízivás és így tovább. A világszerte ugyanazt az ideált mutató női lapok nyomán, amelyeket havonta olvashatunk Sydney-től Budapestig. Ezekben nyoma sincs szülésnek, anyaságnak és az ezzel kapcsolatos témáknak. Nem ezekben van az üzlet, hanem a szinglikre telepített iparágakban…