Csodálatos szépség, óriási kifejező erő

Tipikus félig szcenírozott színpadképpel indul Az istenek alkonya, oldalt székek, középen a kis színpadi emelvény, hátul a szokásos képernyő üvegfal. Bejönnek a nornák, az ő mozgásuk még csak jelzésértékű, a kivetített háttér sem túl látványos, néhány fonalszerű fehér csík kanyarog. Aztán jön Siegfried és Brünhilde, és hirtelen már azt sem tudjuk, moziban ülünk, ahol mellesleg énekelnek, egy szinkronizált operafilmet látunk, vagy ez mégiscsak egy nagyon modern felfogású, teljes értékű rendezés.