Kivezetés az újságolvasásból (22.)

„A sajtóban a köznapok lehetőségein túl
nyújtsunk feledkezést és megtisztulást,
révületet és lelkesedést.”

MINDENRE EMLÉKSZEM!
Igen. Sajnos. Hogy mennyire galád módon hüvelyeztem ki a múlt héten Szilágyi György csak együtt „érvényesülő”, KIRAGYOGÓ! múltba néző jövővízióját.
Most újabb áldozatként „dobom oda” – újabb drasztikus csonkítással –, megint csak az egésznek csupán a torzó változatát.
De hát… Ha mindössze annyit ért ez a kéthetes tisztelgés, hogy – még ezzel az önkényes „mazsolázással” is – sikerült ráirányítani a figyelmet egy ritka csemegére, Szilágyi György Mindenre emlékszem! könyvremekére, akkor talán a szerzőn kívül az olvasó is némi elnézéssel viseltetik majd velem szemben, és fokozott figyelemmel és szeretettel tekint a reneszánszát élő mesterre.

MINDENRE EMLÉKSZEM!
Átszabott múltunkra,
távolodó jövőnkre,
megfoltozott hitünkre.
MINDENRE EMLÉKSZEM!
Kinevezésekre, felmentésekre,
elbukottakra, felfelé bukottakra,
a győztesek félreállítására,
félreállítottak győzelmére,
éhen haltak, agyonvertek,
kivégzettek millióira,
Hitler lágereire,
Sztálin lágereire,
barátok temetésére,
politikusok temetésére,
a halál szorításából szabaduló városra, az azóta eltelt békétlen béke
évtizedeire…
MINDENRE EMLÉKSZEM!
A hörögve fújtató mozdonyok
elnyújtott sípolására,
kéményfüstben fuldokló
pipacsos mezőkre,
zöldellő bolgárföldekre,
földes padlójú szobákra,
matracokra és szalmazsákokra.
MINDENRE EMLÉKSZEM!
Ócska sparhertekre,
a rekedten berregő vekkerórára,
a szélkakas nyikorgására,
a polcokon futkározó egerekre,
keresztes pókok hálóira,
a padlás homályára,
porfészkek sötétjéből
ránk villogó macskaszemekre…
MINDENRE EMLÉKSZEM!
A fákról lehullott
megfagyott verebekre,
az ajtó repedésein át
betolakodó jeges szél vonítására,
jégvirágos ablakokra,
a vizes szénre, nedves fatuskókra,
a vaskályhából kiszivárgó széngázra,
lótetvekre, patkányokra, poloskákra…
MINDENRE EMLÉKSZEM!
„Drámát legjobban Shakespeare,
poloskát Ditrichstein írt!”
„Wintertől szén, fa, kox,
télen fázni sosem fox!”
MINDENRE EMLÉKSZEM!
A repkénnyel befuttatott házfalakra,
muskátlis ablakokra,
akácillattal terhes éjszakákra,
a kezünket égővörösre csípő csalánra,
kilobbanó mécsesek sercegésére,
a gyertyaláng falon táncoló árnyékára,
a petróleumlámpa hunyorgó fényére,
az üvegbura fölé hajló nagyapám
felparázsló cigarettájára.
MINDENRE EMLÉKSZEM!
A nagymosás gőzére,
lúgkőtől érdes kezű cselédlányokra,
falvédőkre, házi áldásokra,
szentképekre, szokásokra,
babonákra, hiedelmekre.
MINDENRE EMLÉKSZEM!
Thonet szék, árvaszék, vitézi szék!
Huszár penge, Mocznik mustár,
Zörgő kelengye!
„Hol a boldogság mostanában!
Jól megfürödni a Hungáriában!”
MINDENRE EMLÉKSZEM!
Félelmeinkre, gátlásainkra,
Kaszás keresztesekre,
nyilas keresztesekre,
horogkeresztesekre,
a kiöntött Rákos-patak hullámaira,
a gyűlölet hullámaira,
beteljesületlen reményeinkre,
beteljesült kétségbeesésünkre…