(lesül-e a bőr )

Én nem tudom, van-e olyan tája a világnak, ahol a riporterek teljes elfogulatlansággal teszik fel a kérdéseiket a politikusoknak, s mindig szem előtt tartják azt az álságos médiaközhelyet, amely szerint a szabad és független sajtó legfontosabb feladata a hatalmon lévők ellenőrzése és kritikája. Az biztos, hogy Magyarország nem ilyen hely. A tévé-, rádió- és újságinterjúkban mindig fellelhető valamely hátsó szándék, ami egyértelműen utal a médium és a riporter politikai vonzalmaira, s csak nagy ritkán fordul elő, hogy a kérdező – felkészültségének és tisztességének vértezetében – teljes objektivitásra törekszik. A talpnyalók egyben élen járnak a ledorongolásban is, ha éppen „ellenséges” riportalanyról van szó. A „nagy pofa” mindkét szerepre alkalmatos, különösen akkor, ha intakt a tényekkel szemben, s megfelelően felkészületlen és tájékozatlan.
Az „alákérdezés” és a törleszkedő szervilizmus akkor a legundorítóbb, ha egy rossz kormányzat kommunikációját támogatja, s ballépéseit, korrupciós és egyéb ügyeit elkendőzni igyekszik. A riporter ilyenkor úgy tesz, vagy úgy sem tesz, mintha feltárni akarná egy friss történés hátterét, valódi mivoltát. A módszer konvencionális: az érintett személy a botrányos esemény nyilvánosságra kerülését követő napon lehetőséget kap a tévében, rádióban vagy újságban, hogy „tisztázza”, illetve „eláztassa” magát. A legalkalmasabb időpont erre a másnap reggel. Az ügy még friss, harmatos, üde és virulens, mint a hajnali gomba, ráadásul az ébredező, munkába készülődő embereknek jót tesz és kedvére van, ha valamely szenzáció űzi ki fejükből az álmosságot. Ezért nagy lelemény, s ezért népszerű a Nap-kelte tévéműsora, ezért fialt sok-sok milliót, s kölcsönzött bizonyos társadalmi és politikai súlyt kiötlőjének. Nyilván olyan médiaszakemberről van szó, aki mindig tudta, mitől döglik a légy, s ehhez szinte szükségtelen hozzátennünk, hogy a légycsapó Magyarországon hosszú-hosszú idő óta az MSZP–SZDSZ-hez közel állók kezében van. Tehát aki jó üzleteket akar kötni, s profitálni szeretne a gazdaság, a művészetek és a média világában, az nemcsak lelki, de pénzügyi szempontból is jól teszi, ha világlátása és szakmai tevékenysége a középtől balra esik, habár ezt tőle telhetően leplezi. Ezt a konkrétnak is felfogható példát csupán a súlya miatt hoztam fel, a Nap-kelte riporterei tulajdonképpen csak megtestesítik a magyar médiavilág jellegét, azzal a csöppnyi stichhel, hogy úgy tesznek, mintha közszolgálatot végeznének.
De a konkrétumoktól eltávolodva, nézzük, miként kérdez egy tipikus balliberális riporter, teszem azt egy olyan esetben, amikor valamely kormányzati tényezőre korrupció vagy egyéb negatív cselekmény gyanúja vetül.
Riporter: Az ellenzék és sajtója példátlanul aljas rágalmakkal illette önt az elmúlt napokban. Nekem eszemben sincs előhozakodni ezekkel a képtelen vádakkal, inkább azokról a nemes elképzelésekről kérdezném, amelyek politikai pályáján vezérlik.
Alany: Én egyenes ember vagyok, ilyennek születtem…
Riporter: Ezt tudjuk mindannyian…
Alany: Tehát bátran szembenézek a vádaskodással, s annyit válaszolok a rágalmazóknak, hogy nekem tiszta a lelkiismeretem.
Riporter: Lesülne a képemről a bőr, ha önnek mentegetőznie kellene. A mocskos ellenzéki sajtóra ne is vesztegessünk több szót. Önt a tévénézők és általában a jóérzésű emberek talpig becsületes, családszerető férfinak ismerik. Ön elkötelezett az elesettek, a szegények és a hazája iránt…
Alany: Biz’, biz’, így van ez…
Riporter: Sok jót tett, és most még több alkalma nyílik rá, hogy embertársainak szolgáljon. Mik a tervei?
Alany: Az embereket akarom szolgálni tehetségemmel, ugyanúgy, mint eddig. A rágalmak ebben nem befolyásolnak.
Riporter: Hagyjuk a rágalmakat. Inkább jó egészséget és erőt kívánok önnek, hogy új feladatkörében éppoly sikeresen dolgozzon, alkosson, mint a régiben.
Alany: Köszönöm.
Hogy mikor sülne le az ilyenfajta „sztárriporterek” képéről a bőr, én nem tudom…