Az erőszakos tüntetések már egy éve folynak. A rendőri közbeavatkozás időnként véres
összecsapásokhoz vezet, és csupán tavaly huszonhárom áldozatot követelt az erőszak. Az idén májusban ismét fellángolt a küzdelem: Rádzsaszthán tagállam – az indiai központi parlamentben ellenzéki erőnek számító Bharatija Dzsanata párthoz tartozó – főminiszternőjét most azzal vádolják, hogy rálövetett a tüntető gudzsárokra, és követelik a tagállami kormány lemondását. A Delhibe vezető utak blokádja a gazdaság legjobban fejlődő szektorait is megbénítja. Ezekben az előváro-
sokban találhatók ugyanis a szoftveripar és a szolgáltató szektorok vállalatai. A tüntetők követelése egyszerűnek tűnik: megkülönböztetett bánásmódot szeretnének törzsük tagjainak.
India társadalma ősidők óta sajátos kasztrendszerbe tagozódott be. A hindu legenda szerint az emberek őse, Manu különböző testrészeiből született a négy varna: a brahmanok, a ksatriják, a vaisják és a sudrák csoportja, amelyek India több ezer kasztjának megadták a kereteket. A kaszt egy életre meghatározza az egyén sorsát. Noha a modernizáció óriási változásokat hozott e téren is, India még mindig szigorúan hagyományőrző társadalomnak számít. Az India függetlenségéért küzdő politikusok a pozitív megkülönböztetés rendszerével akarták magukhoz emelni az elesett rétegeket. Ma az indiai lakosság húsz százalékát alkotják az érinthetetlenek, akik magukat dalitnak, vagyis kitaszítottnak nevezik. Legnagyobb részük még mindig rendkívül piszkos, nehéz fizikai munkát végez, vagy olyan foglalkozást űz, amelyet a különböző kasztokhoz tartozó hinduk rituálisan beszennyezőnek tartanak.
A világ legnagyobb demokrá-ciájában a dalitok felemelésére találták ki a bejegyzett kasztok listáját, amely az alkotmány része lett. Azt a csoportot, amely rajta van ezen a listán, fenntartott helyek illetik meg a legkülönbözőbb intézményekben, az oktatástól az állami munkahelyekig. Gyakran előfordul, hogy a jelentkezők megfelelő végzettsége hiányában betöltetlenül maradnak e pozíciók.
Hiába tátongnak azonban üresen ezek a helyek, felsőbb kasztbelit akkor sem vehetnek fel rájuk.
Indiában még ma is sok törzs él a hegyekben vagy a dzsungelekben. Ezek a törzsek azért számítanak hátrányos helyzetűnek, mert fizikailag elszigetelten élnek, távol a többségi lakosságtól, a XXI. századtól. Így jött létre az alkotmányban szereplő másik lista, a bejegyzett törzsek listája. A törzsieket hasonló jogok illetik meg, mint a bejegyzett kasztok tagjait. Egy harmadik listán írták össze azokat a kasztokat, amelyek rituálisan nem számítanak alacsony helyzetűnek, ám gazdasági viszonyaik, iskolázottságuk folytán lemaradtak a többségi lakosságtól. Ők alkotják az egyéb hátrányos helyzetű csoportokat. Mondani sem kell, hogy a pozitív diszkrimináció rengeteg ellentmondást rejteget, és nemritkán vezet politikai csatározáshoz. Pozitív hatása, hogy korábban hátrányos helyzetű csoportok indultak fejlődésnek, elsősorban a gazdasági növekedés fellegvárainak számító városokban. A városi értelmiségi körökben a hátrányos, kasztalapú megkülönböztetés ma már szalonképtelennek minősül. Egyetlen párt sem nyerhet választást, sem országos, sem tagállami szinten az elesett társadalmi rétegek támogatása nélkül. A pozitív fejlemények, sajnos, a politikai manipulációk veszélyét is magukban hordozzák.
A gudzsár közösségről senki sem tudja pontosan, honnan is származik. Egyes kutatók szerint a Közép-Ázsiába betörő és Észak-Indiáig eljutó hunok leszármazottai, mások más közép-ázsiai népekkel, például a kazárokkal rokonítják őket. Nem csupán Észak-India különböző tagállamaiban élnek, ahol a lakosság tíz százalékát alkotják, de a szomszédos Pakisztánban, sőt Afganisztánban is nagy számban vannak jelen. Az eredetileg nomád életmódot folytató törzs tagjai – attól függően, hol élnek – különböző vallásokat követnek. Vannak közöttük hinduk és muszlimok, de kis számban akadnak keresztények vagy éppen buddhisták is. A gyarmati időszakban a britek – más nomád csoportokkal együtt – „bűnöző törzsnek” tartották őket, emiatt és az 1857-es szipojlázadásban játszott szerepük miatt igen rossz véleménnyel voltak róluk. Megítélésüket sokban javította az a tény, hogy a második világháborúban a közösség számos tagja szolgált a brit hadseregben.
Gazdasági helyzetük ma tagállamonként és régiónként változó. Mivel a kaszthierarchiában egészen magasan állnak – eredetileg a harcos ksatrija varna tagjai –, ezért nem vették fel őket a hátrányos helyzetű kasztok közé. A törzsi kategóriába sem illettek bele, hiszen ez a nép a sűrűn lakott észak-indiai vidékeken, a többségi lakossággal együtt él, nem a távoli dzsungelekben. Így azután az „egyéb” kategóriába sorolták őket, és a harmadik listára kerültek.
A gudzsárok vezetői évek óta azért folytatnak politikai harcot, hogy felkerülhessenek a sokkal komolyabb kedvezményeket biztosító bejegyzett törzsek listájára. Az indiai kormány ugyan egy hatvanmillió dollár értékű fejlesztési csomagot tervezett a számukra, ám ők ezt kevésnek tartják. Felkerülni egy listára vagy netán átkerülni más kategóriába azonban nagyon bonyolult folyamat, és nem mindig mentes a politikai machiná-
cióktól. 1999-ben például az akkori néppárti kormányt azzal vádolták meg, hogy India Rádzsaszthán tagállamában az egyik – egyébként meglehetősen magas státusú és módosnak mondható – közösséget, a dzsatokat választási előnyök reményében vették fel a harmadik listára.
Eközben számos elemző az egész rezervációs politikát megkérdőjelezi, mondván, hogy abból a hátrányos helyzetűeknek valójában csak kis százaléka, nem is annyira meglepő módon mindig ugyanazok a rétegek profitálnak. Előnyeiből szerintük a valóban elesettek csak ritkán részesülhetnek, viszont egy új, a réginél nem kevésbé kaszttudatos politikai
légkört alakított ki.
origo.hu
Orbán Viktor: Európának sosem lesz érdeke, hogy egy Oroszországgal szembeni háborúban vegyen részt
