Vörös ördögök

Gyerekek! – törte meg Gyuszi bácsi, az edzőnk hangja az öltöző vereség utáni csendjét. – Ki tudja, hányadszor mondom el nektek, hogy egy mérkőzés nem kilencven percig tart, hanem addig, amíg a bíró le nem fújja a meccset. Ha lenyeli a sípot, akkor ti addig játszotok, amíg előkerül, és a bíró sporttárs háromszor belefúj. Kócentrálni köll, fiúk, kócentrálni, különben (Gyuszi bácsi itt nyomdafestéket nem tűrő szavakat használt, amelyek jelentése körülbelül annyit tesz:) nem lesz belőletek senki.
Bár Gyuszi bácsi, a serdülőcsapat trénere kissé hadilábon állt az idegen szavak kiejtésével, azért jó ember volt, csak időnként ordibált velünk, s többnyire jogosan, engem pedig mindig játszatott.
Persze könnyű a futball egyik alapigazságát hangoztatni: mindvégig „kócentrálni”, akkor nem lesz baj. Vajon hányszor hallották ezt a bölcsességet a svéd, az orosz, a svájci vagy a cseh válogatott tagjai, akik mindannyian hivatásszerűen űzik ezt a sportágat? És mégis. Már csak percek, másodpercek vannak hátra a végső sípszóig, aztán egyszer csak elkap a szellemi és fizikai fáradtság: csak fél lépéssel marad le a játékos a csatárról, vagy tehetetlenül földbe gyökerezik a lába, nem tudja követni a támadó cselét, nem találja az összhangot védőtársaival, vagy épp kapusunk betlizik soha nem látott módon. Megtörténik a baj, az elképzelhetetlen, érezzük, hogy a győzelem már a kezünkben volt, aztán kicsúszik ujjaink közül.
Mi, magyarok, mivel igencsak távol állunk attól, hogy részt vegyünk egy nagy nemzetközi labdarúgótornán, legalább élvezzük „a független megfigyelő” helyzetét, lássuk a helyzet jó oldalát: a parádés csatármegoldásokat. Az oroszokat mesterhármassal keserítő spanyol David Villa a svédek elleni meccsen a hosszabbítás utolsó percéig csak kába kacsaként támolygott a pályán, ám ekkor mesteri kiugratást kapott, s már benn volt a negyedik gólja. Vagy ott van a holland Sneijder kapufás bombagólja, amely megadta a kegyelemdöfést a vergődő, irányítás nélküli franciáknak. A törökökről tudtuk, mekkora harcosok, de ennyire? Arda Svájc elleni, szintén hosszabbításban született gólja csak a reményt adta meg a továbblépésre a török csapatnak, amelyet a csehek elleni – rég nem látott – küzdelemben Nihat a rendes játékidő utolsó percében hatalmas találattal váltott valóra.
Futball-láz van. Egyes rajongóknál egyéb tünetek is tapasztalhatók a hőemelkedésen túl. A miniszterelnök például a múlt heti kormánytréning után sajátos látomással állt elő. Egyébként ilyen mókás, megmosolyogtató kiszólása legalább fél esztendeje nem volt. A három évvel ezelőtti Milan–Liverpool Bajnokok Ligája-döntővel, amely az utóbbi idők egyik legjobb meccse volt, próbálta példázni azt a helyzetet, amely szerinte előáll 2010-ben a választásokon. A Milan az első félidőben háromgólos előnyt szerzett, így szinte magáénak érezhette a trófeát, ám a liverpooliak, a vörös ördögök valami eszméletlen akarással visszahozták a meccset a második félidőben, hat perc alatt egyenlítettek. A hosszabbítás utáni tizenegyespárbajt természetesen a Liverpool nyerte.
Gondolom, nem kell részletezni, hogy a példázatban melyik csapat kit testesít meg. A labdarúgó-hasonlatból is érződik, hogy a kisebbségben lévő kormánypárt a végsőkig küzd, foggal-körömmel fog harcolni. Már idejekorán elkezdett kampányuk stílusából érződik, hogy a szabálytalanságok tömegére kell számítanunk. Lesz itt alattomos és nyílt kétlábas becsúszás, könyökléssel tarkított fejelés, könnyed bokakoccintás, sunyi kezelés, de ha másként nem megy, kíméletlen felrúgás is.
Ám – bármennyire szép ez a futballhasonlat – téved, aki tizenegyesekre számít. Nem lesznek büntetőrúgások. Ennek az összetett szónak az előtagja más összefüggésben fog felmerülni. Addig viszont még egyszer nem árt eszünkbe vésni Gyuszi bácsi buzdítását: „Fiúk, kócentrálni, már kevés idejük van hátra!”