Spanyolország a mérkőzés előtt nyolc, Olaszország pedig öt nappal vívta ki a továbbjutást. Még utóbbi is nagy idő. Túl nagy ahhoz, hogy a felek csak a meccsre összpontosítsanak. Így hát napokon át heves nyilatkozatpárbaj alakult ki közöttük. A spanyolok agg mestere, Luis Aragones szinte mindegyikből kivette a részét; de hát rá különben is utazik a nemzetközi média, amióta Reyest biztatva – mondjuk így – lekicsinylően beszélt Henryról.
Csak a legfontosabb előzetes információkra szorítkozva: Donadoninak az eltiltott Pirlo, Gattuso kettős pótlását kellett megoldania – Ambrosini és Aquilani került a helyükre –; az olaszok Torrestől és Villától, a spanyolok Tonitól tartottak a legjobban. Annak ellenére, hogy utóbbi e meccsig nem szerzett gólt a tornán. S még egy döbbenetes adat: tétmérkőzésen a spanyolok nyolcvannyolc éve nem győzték le az olaszokat.
Az olasz–spanyol a jelen és a múlt alapján is klasszikus párharc. Ám minden relatív. Ezen az Európa-bajnokságon a szintén Bécsben megrendezett horvát–
törökkel nem vetekedhetett. Pénteken helyenként háborús állapotok uralkodtak az osztrák fővárosban, tegnap azonban teljes béke honolt. S ami igazán érthetetlen: bőségesen akadtak üres székek az Ernst Happel Stadionban. Pedig a meccs kezdete előtt fél órával már jóval a piaci ár alatt, húsz euróért is lehetett belépőhöz jutni. Ennyiért sem kellett senkinek.
A játék viszont, sajnos, nagyon is hasonlított a péntekire. Mindkét együttes felettébb visszafogottan kezdett. Az olaszokról sütött, hogy az égadta világon semmit sem akarnak, csupán kivédekezni a kilencven (plusz harminc…) percet, s néhányszor megjátszani Tonit, hátha végre jó irányba pattan róla a labda. A spanyolok pedig nagyon tisztelték ellenfelüket, csak fél óra múltán oldódott a görcsük, de néhány ígéretes próbálkozás kevés volt a gólhoz.
A második félidőben valamelyest megélénkült a mérkőzés, de ez még mindig csak súrolta azt a színvonalat, amit a két csapattól elvártunk volna. Olaszokról és spanyolokról lévén szó a hirtelen betört kánikulára sem kenhettük a dolgot. A hispánok változatlanul többet tettek a győzelemért, de legnagyobb lehetőségüknél, Senna lövésekor a kapufa kisegítette Buffont. Kilencven perc után maradt a 0-0, következett a hosszabbítás.
Ennek első félidejében mindkét kapu előtt adódtak kisebb helyzetek, de gól nem született, így a felek 105 perc után is 0-0-ra álltak. A hosszabbítás második félideje lapzártánk után kezdődött.
Török és orosz Bravúr. Törökország ugyan még pénteken jutott be az elődöntőbe, ám a Horvátország elleni mérkőzés tulajdonképpen a 119. percben, lapzártánk után kezdődött, ezért illik rá viszszatérni. Akkor Klasnic fejes góljával úgy tűnt, hogy a horvátok készülhetnek a németek elleni párharcra. Az ötvenméteres vágta végén játékosai nyakába ugrott Slaven Bilic sem gondolta volna, hogy néhány perc múlva őrjöngeni, sírni és az ellenfélnek gratulálni lesz oka. Pedig így történt. A hoszszabbítás ráadásában Semih tökéletes lövéssel egyenlített. Bilic magából kikelve magyarázott a negyedik játékvezetőnek, hogy a ráadásként kiszabott két perc is letelt, ám a szabály szerint a mérkőzés akkor ér véget, amikor a bíró lefújja. Egyetértek Dárdai Pállal, a horvát kapitány jobban tette volna, ha reklamálás helyett a játékosaival törődik. A történtek után ugyanis nyugodtan kijelenthetjük, ők nem megfelelő mentális állapotban álltak a labda mögé a tizenegyeseknél. Elsőként Modric, majd harmadikként a szintén tehetséges, de fiatal Rakitic is mellélőtte a labdát. Srna köztük ugyan betalált, ám a negyedik vállalkozó, Petric büntetőjét Rüstü kifogta, s mivel a törökök az első három sorozatban (Arda, Semih és Hamit Altintop) nem hibáztak, a negyedik tizenegyest már nem is kellett elvégezniük.
A törökök egyedi bravúrt hajtottak végre az Eb-n. Úgy jutottak be az elődöntőbe, hogy eddigi négy mérkőzésükön összesen nem játszottak úgy hat percet, hogy nyerésre álltak volna. Svájc ellen a lefújás előtt egy perccel, a 93. percben talált be Arda, Csehország ellen pedig Nihat a 89. percben szerezte a győztes gólt (arról már nem is beszélve, hogy a csehek a 75. percben még 2-0-ra vezettek.) „Egyedülálló, amit véghez vittünk, a legnagyobb futballnemzetek közé emelkedtünk. Egyszerűen nem adtuk fel. Otthon valószínűleg megőrültek az emberek. Büszke ránk a népünk, és mi is nagyon büszkék vagyunk a szurkolóinkra!” – lelkendezett Fatih Terim szövetségi kapitány.
Szombaton Bázelben a Hollandia–Oroszország találkozót a hollandok pihenten, az oroszok a svédek elleni, szerdai összecsapás fáradalmával a lábaikban érkeztek, mégis Arsavinék játszottak könynyed, szellemes futballt. Már az első félidőben is veszélyesebbek voltak – Kologyin húsz, harminc, sőt egy esetben negyven méterről leadott bombája külön említést érdemel –, aztán a másodikban Pavljucsenko révén a vezetést is megszerezték. A hollandok a hajrára összekapták magukat, Van Nistelrooy a 86. percben egyenlített, ám a hosszabbításban már valósággal brillíroztak az oroszok.
A meccs legjobbja, Arsavin előbb Torbinszkijjel rúgatott gólt, majd saját maga adta meg a kegyelemdöfést (3-1). Az orosz válogatott holland szövetségi kapitánya, Guus Hiddink nem alakoskodott, a góloknál úgy ugrált, mint a vezérszurkoló, a hármas sípszó után pedig berohant a pályára, és játékosaival együtt járt körtáncot. Majd ellenlábas kollégájával, Van Bastennel ölelkezett össze, s pacsizott egyesével honfitársaival. Senki nem tért ki előle – egyértelmű jeleként, hogy nem tartják árulónak. A neves szakember értékelésekor sem kertelt, kimondta az igazságot: „Technikailag, taktikailag és fizikailag is felülmúltuk ellenfelünket.” Majd mindenekelőtt Arsavint méltatta, megismételte, hogy az elmúlt hetekben mekkora utat tettek meg
a játékosai, végül kitért arra: a legjobb négy között bármi megtörténhet.
Luke Littler megint a szurkolók ellensége volt, a világbajnok csattanós választ adott rá
