A népesség csökkentésének nagy üzlete

Jobbágyi Gábor
2008. 07. 10. 7:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közelmúltban némi feltűnést keltett egy tüntetés a Pénzügyminisztérium előtt; a drogliberalizáció hívei eddigi érveiket félretéve egy új szempontra hívták fel a magyar állam figyelmét. Kimutatták, mivel nem legális a drogfogyasztás, az állam évi 60 milliárd forint adóbevételtől esik el. A nyílt üzleti ajánlatot eddig nem fogadták el, de fel kell hívni a kezdeményezők figyelmét, hogy a magyar állam politikusai és együttműködő értelmisége ötven éve tökéletesen tisztában vannak az élet- és egészségpusztítás hatalmas üzletével. A hazai katasztrofális egészségügyi és halálozási mutatók évtizedek óta ismertek, s az sem titok, hogy ezen mutatók szoros összefüggésben vannak a dohányzással és az alkoholizmussal.
Vizsgáljuk meg ennek a bevételi oldalát – mert eddig erről nem sokat beszéltek.
Hazánkban körülbelül négymillió dohányos van, ha napi dohányfogyasztásuk után fejenként csak száz forint áfabevételt számolunk, ez napi 400 millió, egy évben mintegy 150 milliárd forint. Ez azonban csak egy része a bevételeknek. A dohánygyárak és
-forgalmazók társasági és jövedéki adót fizetnek, az alkalmazottak személyi jövedelemadót és tb-járulékot, valamint a munkáltatók még 30 százalék munkavállalói járulékot. Óvatos számítás szerint az állam összbevétele a dohányzásból évi 500 milliárd forint.
Hasonló a helyzet az egymillió nyilvántartott magyar alkoholistával, amelyhez hozzászámítjuk, hogy rajtuk kívül még több millió ember fogyaszt több-kevesebb rendszerességgel alkoholt. Bár nem pontos a becslés, de a korábban említett bevételi források itt is fennállnak, így az évi állami bevételt itt is becsülhetjük 500 milliárd forintra. Vagyis a magyar állam bevételét laikus számítás szerint évi ezermilliárd forintra becsülhetjük az alkoholfogyasztásból és a dohányzásból.
Nézzük az elmúlt ötven év születésellenes politikájának gazdasági „hasznát” – erről szintén nem cikkeztek a hozzáértő szakemberek. Az elmúlt ötven év népességcsökkentésből származó magyar emberveszteségét hárommillió főre becsültem több tanulmányomban; ezt az adatomat még nem cáfolta senki. Vagyis egy normális társadalompolitikával nem drámai népességcsökkenés következett volna be, hanem mintegy 13 millióan lennénk. (Számos országban sokkal nagyobb volt a népességnövekedés.)
Igen, ezt a hárommillió embert fel kellett volna nevelni munkaképes koráig; ez családi és állami kiadást jelentett volna. Mai árakon számolva egy gyerek havi családi nevelési költsége 50 ezer forint, s ennyire tehetjük a havi állami kiadásokat is (anyasági ellátások, családi pótlék, ingyenes iskola, egészségügy stb.). Így egy gyerek felnevelési költségét 18 éves koráig húszmillió forintra tehetjük. Ha ezt összeszorozzuk a hárommilliós emberveszteséggel, döbbenetesen nagy számot: 60 ezer milliárd forintot kapunk. Vagyis ekkora összeget „takarított meg” a magyar állam, illetve a magyar társadalom a népesedési katasztrófával. Ezt a számításomat sem cáfolta senki – hozzáteszem, becsléseim óvatosak, mert az emberveszteség és a gyermeknevelési költség is valószínűleg magasabb. Feltehető a kérdés: lehetne a születési számokon változtatni? Természetesen igen. A férfiak és nők fizikailag nagyjából ugyanúgy alkalmasak gyereknemzésre és szülésre, mint mondjuk a Trianon utáni katasztrofális évtizedben; akkor 200-250 ezer gyerek született évente e hazában, most évek óta 90-100 ezer. Így fizikai akadálya nem lenne évente legalább 50 ezernél több gyermek megszületésének. Ha mától kezdve évente 50 ezer gyermekkel több születne, húsz év múlva egymillió fiatallal lenne több. Csakhogy ebben az esetben a korábban említett „megtakarítás” nem létezne, hanem kiadási többlet keletkezne. Ez az első évben már 50 milliárd forintot jelentene, ami csak növekedne 18 évig, míg munkába állna az első korosztály. Ezek felnevelése az előbbi számítás szerint húsz év alatt mintegy 20 ezer milliárd forint többletkiadást jelentene a jelenlegihez képest. Számoljunk csak! A dohány- és alkoholfogyasztás csak a felére csökkenésével hatalmas bevételkiesés, a születésszám növekedésével hatalmas kiadástöbblet keletkezne; összességében akkora, hogy a modern magyar állam és gazdaság valószínűleg egy év alatt összeroppanna. Ezért, bár mindenki roppant sajnálkozik a tragikus folyamatok felett, de az ital- és dohánypultok mindenütt tömve, évi 50 ezer legális abortuszt végeznek, a termékeny korú nők nyugati felmérések szerint harmada fogamzásgátlót szed (ez is hatalmas üzlet, s akkor nem beszéltünk egészség- és környezetkárosító hatásáról), s liberalizálják a sterilizációt, miközben kíméletlen gazdasági nyomással sújtják a gyermekes családokat. Így kimondható: a demográfiai katasztrófáért a magyar állam, intézményei, politikusai és a pusztító folyamatokat alátámasztó együttműködő értelmiség a fő felelős, mivel a csődöt ők idézték elő, s ők tartják fenn.
S az állampolgár? Vadul tiltakozik a folyamatok ellen? Sajnos, nem. Jelentős részben gondtalanul iszik, dohányzik – habár tudja, hogy belepusztul. Nagy részben tudatosan korlátozza gyermekei számát, mert reálisan felmérte, hogy gyermektelenül vagy egy gyermekkel lényegesen jobb a vagyoni helyzete, nagyobb a mozgásszabadsága, mint három-néggyel. S a felelősséget a modern államra hárítja, mondván: ilyen körülmények között nem lehet gyereket nevelni. Szólni kell még egy közszájon forgó tévedésről, amelyet szintén a demográfusok ültettek el a közvéleményben. Eszerint egy adott népesség reprodukciójához a nőknek termékenységi idejük alatt átlag 2,1 gyermeket kellene szülniük. Ez a mutató nálunk jelenleg 1,33, de Európában sehol sem éri el jelenleg a 2,1-et. Ebbe az állításba az is beleértődik a közvélemény szerint, hogy cél a 2,1 termékenységi mutató elérése – amire jelenleg nulla esély van –, s akkor rendbe jönnének dolgaink. Tévedés! Az állítás csak akkor igaz, ha nem csökken folyamatosan a születések száma, s a mutató folyamatosan eléri a 2,1-et. Ha egy generáció nem reprodukálja önmagát – s hazánkban hosszú ideje ez történik –, akkor a szülőképes korba lépő generáció, még ha el is éri a 2,1 gyermekszámot, a lakosság folyamatosan fogy.
Hazánk példájával bemutatva: az éves születésszám hosszú évek óta 95 ezer körül van. Ha ez a generáció el is érné a 2,1 gyermekszámot, húsz év múlva kétmillió utódja lenne; s ha itt is fennmarad a 2,1 termékenységi mutató, az ország jelenlegi népessége akkor is hatmillióra csökken hatvan év múlva. A termékenységi arányszám azonban nem 2,1, hanem 1,33. Így a jelenlegi 95 ezres lélekszámú korosztálynak körülbelül 60 ezer gyermeke lesz egy emberöltő múlva. Így a fogyás erőteljesen gyorsulni fog, mivel hazánk és Európa népei lefelé zuhanó népesedési csődben vannak, amelynek eredményeként az utolsó magyar kétszáz, az utolsó európai négyszáz év múlva születik meg, s ezt már a demográfusok sem vitatják. (Természetesen a társadalom sokkal előbb összeomlik.) A magyarság lélekszáma akkor nem csökkenne tízmillió alá a jelenlegi országlakosságot számítva, ha a mai naptól hatvan évig minden nőnek átlag három gyermeke születne.
A folyamatokon önmagában szociálpolitikai korrekciókkal változtatni nem lehet. Jelenleg mind a politika, mind az állampolgárok túlnyomó többsége képtelen szembenézni a helyzet súlyosságával. A radikális változtatás gyökeresen más politikai és társadalomszemléletet kívánna, hosszú időn keresztül komoly életszínvonal-visszaeséssel járna (mivel a megszületett nagyobb létszámú gyerekkorosztályokat fel kell nevelni). Ezt sem a politika, sem a társadalom nem kívánja vállalni; mindenki csak azt kívánja, hogy most és itt nekem jobb legyen. A fő felelős a folyamatokért egyértelműen a kommunista és liberális állam és értelmisége. Az állami tudatos pusztítás nálunk 1956, Európában 1968 után indult. Jelenleg a balliberális állami vezetés és kollaboráns értelmisége egy szót sem szól a pusztulás ellen. Ők tudatosan élvezik a pusztulásból eredő anyagi hasznot, s hatalmas erővel védik „az önpusztítás szabadságát”. A folyamatokat a hatalomra kerülő keresztény-konzervatív kormányok csak enyhén fékezni tudták.
A jelen számítás ellen egyszerű ellenvetés: az alkohol és a dohányzás betegeit hatalmas költséggel gyógyítani kell, s a kieső nemzedékekből 18 év múlva adófizető lenne. Részigazság. A dohányzó és az alkoholista hosszú ideig bevételt hoz, még rövidebb ideig kell gyógyítani, s mivel átlag tíz évvel korábban halnak meg, alig vagy egyáltalán nem kell nyugdíjat fizetni nekik. A kieső generációk miatti bevételkiesés igaz, de a modern állam nem gondol 18 évre előre, csak a pillanatnyi bevétel és kiadás érdekli.
Így kell rohannunk a modern magyar állam népirtó politikája nyomán a teljes pusztulásba? A megoldás egyetlen szóban rejlik, de ezt nehéz megkövetelni. Meg kell térni, s egyénileg, családosan egy gyökeresen más életformát, életmódot felvenni. Mint a valamikori keresztények tették a pusztuló – s elpusztult – Római Birodalomban, amelyet a keresztények túléltek.

A szerző tanszékvezető egyetemi tanár

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.