Bor, mámor, finom falatok

Az atomváros ma felébred évközi szendergő álmából – szerdán kezdődött és mától vasárnapig teljes fordulatszámon pörög a tizenhatodik Gastroblues Fesztivál. A bluesrajongók, a borbarátok és a becsvágyó hobbiszakácsok már Paks felé vették az irányt; három napig minőségi bor csorog majd a garatokon, rotyognak a pörköltek szabad tűzön, legeltetheti az ember a szemét az illatozó bográcsokon, mindeközben pedig gitárriffek süvítenek végig a sportcsarnokon. Paks mától mámorra ébredve ünnepel – belakja a blues.

Tavaly többek között a Colosseum, a The Yardbirds, Julian Sas és a Ghymes koncertjein koccintgathattak a visszatérő blueszarándokok, a régi motorosok és a kíváncsi újoncok a tripla jubileumon, a sportcsarnok árnyékában. Akkor volt húsz éve, hogy a fesztivál megálmodója, Gárdai György „Kaktusz” beindította a Gastroblues Klubot, rá öt évre koncertszervezésbe fogott, s Pakson a bluesnak állandó otthont adott, majd ezt megfejelte szabadfogású bográcsbajnoksággal, s az átszellemültebb zene- és ízélvezet kedvéért azzal, hogy találkozóra hívott magyar csúcsborászokat. Azóta minden évben Pakson koccint a hazai borkultúra épülésére többek között Takler, Tiffán és Bock. Megáll az idő – érezheti az ember, ahogy végignéz a valamiféle szocreál Woodstockot idéző sátortáboron, és rozét kóstolgatva meg-megakad a szeme néhány békésen fröccsözgető veterán bőrgatyáson. A felhozatal olyan visszatérő közönségkedvencek mellett, mint Ripof Raskolnyikov, Török Ádám vagy a fiatal magyar bluesgenerációból Little G. Weevil (Szűcs Gábor) idén is kecsegtet néhány különleges fellépővel.
Rögtön a nyitónapon a brit blues fenegyereke, Ian Siegal és bandája facsarja a lelkeket kemény szólókkal és piszkos líraisággal. Siegal csak néhány éve tört elő a brit blueskocsmák szeszszagú sötétjéből, eddig megjelent három lemezével, a Tom Waits előtt tisztelgő Standing in the Morninggal (2002), a kritikusok által agyondicsért Meat & Potatoeszal (2005) és a 2007-ben megjelent Swaggerrel azonban máris kiérdemelte, hogy Otis Redding, Howlin’ Wolf, Jerry Lee Lewis, Van Morrison és a többi halhatatlan bluesikon méltó szellemi örököseként emlegessék. Egy véletlennek köszönheti, hogy tizenhat évesen mikrofon mögé került, autodidakta módon érzett rá a gitárra, nincs még negyven, előadói kvalitása mégis olyan erős, hogy akár tizenkétezer ember előtt játszik a North Sea Jazz fesztiválon, akár kupacnyi kótyagos kocsmatölteléknek egy londoni bárban, magával húz, mint egy slide gitár. Siegal előtt szintén sokat ígér a fiatal finn bluesamazon, Erja Lyytinen ma esti fellépése, hogy a veterán brit bluesmuzsikusokat felvonultató British Blues Quintet és Carl Palmer szombati, s záróakkordként Cliff Moore vasárnapi koncertjéről ne is beszéljünk. A bensőségesebb hangulatra vágyóknak holnap délelőtt tíztől idén is lesz „csendesülős” blues a Makovecz Imre által tervezett Szentlélek-templomban, s újdonságként a Gastroblues idén először más műfajok felé kacsint; miután Siegal hangja kérgesre marta a lelkeket, ma éjféltől az LMT Connection ropogós basszusára lehet ropni a funkyt a paksi sportcsarnokban.