Értékes magyar mandátumok

Szakértő. Így lehetne legrövidebben jellemezni Szerbia új miniszterelnökét, Mirko Cvetkovicsot, akit pénteken este bízott meg Borisz Tadics államfő a kormány megalakításával. A galambősz pénzügyes egy interjúban maga árulta el, hogy szerinte ő nem is való politikusnak, s el sem tudja magát képzelni miniszterelnöknek. Még miniszternek sem.
Ami pedig megy neki, az a szakma. Tanult szakmájánál fogva közgazdász, szinte egész eddigi pályafutását a hazai és a külföldi gazdasági és pénzügyi intézményekben dolgozta le. Szakértelmére Zoran Djindjics kormányának is szüksége volt. Nem a pártstruktúrák embere, inkább technokrata, s ez talán előnyt jelent egy politikailag és ideológiailag széteső kormánykoalícióban, amelyben most éppen a két, évtizedes ellenség szövetkezett. Azt is tudják róla, hogy a kompromisszumok embere. „Ha le szeretnénk nyugodni, s végre már dolgozni akarunk, békésen, politikai szenvedélyek, megrázkódtatások nélkül élni, akkor Mirko Cvetkovics a legjobb megoldás” – mondta róla Biljana Stepanovics, az Ekonomist médiacsoport igazgatója. Ugyanakkor félelmeinek is hangot ad, hogy Cvetkovicsból hiányzik a politikai határozottság és keménység. Nem kapható ugyanis a konfliktusokra, sem a merészebb politikai lépésekre, tehát nagymértékben a Demokrata Párt támogatására lesz utalva.
Szakmai életrajza mellett a szerb lapok azt is feljegyezték, hogy az új szerb miniszterelnök zeneiskolába is járt, fúvós hangszeren és zongorán tanult, fiatal korában pedig írói, költői tehetségét is felcsillantotta. Aztán maradt a száraz közgazdaságnál. Amit ilyenkor meg kell írni róla: Zajecsarban született 1950-ben, Belgrádban diplomázott a közgazdasági karon, ott is doktorált. Beszél angolul. Nős, két felnőtt gyerek apja.
Miközben a demokrata oldal utólag már jó választásnak minősíti Tadics döntését a megbízott kormányfőről, Tomiszlav Nikolics radikális vezető nemes egyszerűséggel csak így jellemezte Cvetkovicsot: azok közé a politikusok közé tartozik, akik tönkretették Szerbiát.
A kormányfő kijelölése egyébként az egyik legnehezebb feladatnak bizonyult a szerbiai kormányalakítás során. Pedig ez formálisan csak a Demokrata Pártnak, jobban mondva annak vezetőjének a döntésétől függött, s Borisz Tadicsnak nem kellett, illetve nem kellett volna konzultálnia a koalíciós partnerekkel, miután a kormányfőt a legerősebb párt adja. A pártnak azonban három jelöltje volt e tisztségre, s a vita e három jelölt körül megmutatta a Demokrata Párton belüli mély ellentéteket. A pártelnökség – amelyben még mindig igen erős a meggyilkolt Zoran Djindjics nevével jelzett irányzat – Bojan Pajticsot tartotta volna a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra, Borisz Tadics pártelnök viszont saját emberét, Vuk Jeremics külügyminisztert tette volna meg kormányfőnek ezzel is erősítve saját pozícióit. A harmadik jelölt volt Mirko Cvetkovics, akinek a neve e három jelölt körül egyébként elsőként merült fel. Az elnökségben megejtett szavazás pontosan megmutatta, hogy kit akar a pártelnökség a kormány élére. Pajtics 9 szavazatot kapott, Jeremics és Cvetkovics pedig egyet-egyet. Ez a testületi véleménynyilvánítás az elnököt semmire sem kötelezi, s Tadics ezt követően döntötte el, hogy konzultációkat folytat a parlamenti pártokkal és a koalíció tagjaival a kormányfő személyéről, ezzel gyakorlatilag szembement saját pártjának vezetőségével. Közben magával Pajticcsal is konzultált. A médiumok úgy tudták, hogy a vajdasági politikus nem is igen lelkesedett a szerb miniszterelnöki posztért, de ha felkérték volna, nem utasította volna el.
Így esett a választás végül Cvetkovicsra, ami félig-meddig kompromisszumnak is tekinthető. Őt Tadics a kormány megalakításával bízta meg. A kormányt azonban már nem kell megalakítani, megalakult az a kormányfő nélkül is, függetlenül attól, hogy erre a megbízott kormányfőnek lett volna felhatalmazása. A fontosabb tárcákat már elosztották a hetekig tartó, részben titkos, részben nyilvános tárgyalásokon. Ha ez az alku nem történik meg, a koalíció létre sem jöhetett volna. A szocialisták és szövetségeseik ugyanis pontosan tudni akarták, milyen befolyást kapnak a kabinetben a nélkülözhetetlen húsz mandátumukért. Nem panaszkodhatnak. Az új kormánynak rekordszámú tagja lesz. Eddig 23 miniszter, a kormányfő és helyettes ült a kormányban, most két-három, talán négy miniszterrel is növelik a kormánytagok számát. Négy elnökhelyettes lesz, ami a bővítés szempontjából nem sokat jelent, mert azok – egy kivételével – egyben tárcavezetők is lesznek. Egyik az új minisztériumok közül az emberi jogi és kisebbségi minisztérium, amely korábban is volt, Jugoszláviában, Szerbia és Montenegró államszövetségében is, ám a szövetségi állam megszűntével a minisztériumot nem vette át Szerbia, mint a nélkülözhetetlen tárcákat.
A szerb sajtó már hetek óta arról cikkezett, hogy melyik minisztérium vezetését kapja a Magyar Koalíció. Először a mezőgazdasági tárcáról beszéltek, utána a kisebbségi minisztériumról, mostanában pedig egy meg nem nevezett minisztériumról, amilyen eddig nem volt, majd az egyik kormányfő-helyettesi posztról. Fel sem merült, hogy a Magyar Koalíció (MK) nem ragaszkodik mindenáron a kormányzati szerephez országos szinten. Pedig így van. Nemigen kérnek a szerb kormányzás felelősségéből, ha részvételük csak formális lenne. Erre utalt egy nyilatkozatában Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, s ilyen álláspontra helyezkedett a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP). A vajdasági magyar pártok a Vajdaságra és az önkormányzatokra, ott is elsősorban Szabadkára összpontosítanak. Ott akarnak minél jobb pozíciókat szerezni. Az MK-nak nem kell egy hatáskör nélkül kormányfő-helyettesi poszt, sem a problémás mezőgazdasági tárca. A kisebbségi minisztériumot pedig nem kisebbségi politikusnak kell irányítania, vallják a Magyar Koalícióban. Pásztor István szombati szabadkai sajtóértekezletén egészen világos volt, hogy a tárgyalásokon felkínált megalázó feltételek mellett a Magyar Koalíció nem vesz részt a szerb kormány munkájában. Mint mondta, 48 órán belül – tehát éppen ma, hétfőn – dől el, hogy a tárgyalások hoznak-e eredményt, s lesz-e magyar tagja a szerb kormánynak.
Természetesen mindettől függetlenül a Magyar Koalíció támogatja a most Belgrádban felálló demokrata–szocialista kormányt, a négy VMSZ-es képviselő nélkül ugyanis a kormány nehéz helyzetbe kerülne. Az MK mandátumai mostanra alaposan felértékelődtek, hiszen a kormánykoalíciónak 128 mandátuma van csupán: 102 a demokraták vezette pártszövetségnek, 20 a szocialisták vezette pártszövetségnek, négy a Magyar Koalíciónak és kettő a Szandzsáki Demokrata Pártnak (a dél-szerbiai albánok egy mandátumát most nemigen emlegetik). A kormánykoalíciót támogató liberálisok 13 mandátumát nem lehet eleve biztos szavazatként beszámolni. Az MK egyébiránt is úgy értékeli, hogy a szocialistákkal létrehozott koalíció – minden ellenérzés dacára – a lehető legkisebb rossz.